Emlékezés és asszociáció

.
Kazinczy Ferenc: Az ő képe

Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegűlt hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sűlyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson,
S sugárival körűle glóriát von.

1811

Kazinczy Ferenc művei

és íme egy kb. 90 évvel később született vers:

Ady Endre: Egyedül a tengerrel

Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba.
Elment, nem látom többé már soha,
Elment, nem látom többé már soha.

Egy virágot a pamlagon hagyott,
Megölelem az ócska pamlagot,
Megölelem az ócska pamlagot.

Parfümje szálldos csókosan körül,
Lent zúg a tenger, a tenger örül,
Lent zúg a tenger, a tenger örül.

Egy Fárosz lángol messze valahol,
Jöjj, édesem, lent a tenger dalol,
Jöjj, édesem, lent a tenger dalol.

A daloló, vad tengert hallgatom
És álmodom az ócska pamlagon
És álmodom az ócska pamlagon.

Itt pihent, csókolt, az ölembe hullt,
Dalol a tenger és dalol a mult,
Dalol a tenger és dalol a mult.

"Száz lépés volt közöttünk s az árok"

Faludy György: Kihallgatás

Egész nap nyúzott. Hol bokámat rúgta
s ordított, hol dühödten nógatott.
Vadul gyűlöl. Pedig pontosan tudja,
hogy ártatlan vagyok.

Hencegni ezzel már én sem kívánok.
Bárcsak tettem volna egy keveset
ellenük! S nem most kéne kifundálnom
a kémkedésemet.

Mindegy. Az embert úgyis elítélik.
Az ablakra haránt dőlt a nehéz
napfény. Fölém lógott Dzserdzsinszki Félix
szakállán a penész.

Az ávós kandúr, ha szemébe néztem,
elfordult. Oldalvást, az írógép
mellett egy nő terítette a széken
szét vájdling-alfelét.

– „Mi volt az apja?” – szólt, mikor megitta
a kávéját. – „Tanár.” – „Tanár? Nagyon
szép”, és diktált: „Írja! Kapitalista
családból származom.”

– „Nem” – mondtam, de a nő már lekopogta.
– „És hol tanult?” – „Apám?” – „Nem, maga.” – „Én?
Jogot hallgattam” – hazudtam – „Bologna
híres egyetemén.”

Diktált: – „Két Ny-nyel írja, hogy: Bolonnya
egyetemén jártam ki a jogot,
mert már akkor a fasizmus bolondja
voltam, s az is vagyok.”

Ez lesz a vallomásom. Hitvány lócán
ültem. Napestig ily színvonalon
tárgyalt s engem ez inkvizíciónál
kivert az unalom.

Röhögjek vagy sírjak? A járdát néztem
az út túlján, hol nők és férfiak
mutatkoztak, kiket nem fogtak még el.
Idő kérdése csak.

Vagy vágtam volna ávósom szemébe
(azt is tudom, hogy Zala a neve),
hogy semmikor, semmiért, semmiképpen
nem cserélek vele?

Avagy idézzem Szókrátészt azoknak,
kiknek minden szava örök titok,
hogy szörnyűséget elkövetni rosszabb,

és elszenvedni jobb?

Avagy adjak hálát Szent Erazmusnak,
aki a rabok védő szelleme,
hogy néhány kisebb rúgással megúsztam,

s már visznek lefele?

Itt állok most a kimeszelt cellában.
Karom lecsüng. Vén verejték tapad
testemhez. Gondolj, súgom, Attilára,
és fel ne fújd magad.

Mit érlel sorsod? Mit kaptál hazádtól?
Mért jöttél vissza? Minek vagy magyar
ily bolondul? Téged e föld nem ápol
s nyom nélkül eltakar.

(Az ávó pincéjében, 1950 nyarán)


Faludy György: A vérebek

Ma éjjel történt. Pár hónapja
érkeztek meg a vérebek:
hat behemót kutya egy ávós
tisztessel. Édes keveset

törődtünk velük. Mit árthatnak
ugyan még nékünk e dögök,
őrtornyok, pisztolyok, szögesdrót,
géppuskák s lángszórók között?

Az őrök néhány rabtársunkat
választották ki s ezeken
tanították be a kutyákat,
a törzs előtt, a zöld gyepen.

– Fogd meg a rablót! – ordították,
s a félholt emberek után
szaladtak velük. Ha elérték,
visszarántották a kutyát,

vagy nem. Éjente csaholásra
ébredtem fel a vackomon
őrségváltáskor; aztán ezt is
megszoktam, mint mást. Csak azon

csodálkoztam, hogy ávósok
dühödt szövetségeseik
iránt sem ismernek irgalmat,
s ezeket is rúgják, verik,

kővel dobálják, mint bennünket,
s ahogy a mókusokat is
agyoncsapják, s ahogy a szende
szalamanderek lábait

elcsapkodják szekercéjükkel,
s ahogy az útról gondosan
letérnek, hogy egy halványlila
kökörcsint eltapossanak.

Szerettem ott kinn a kutyákat
s ők engem. De a vérebek
közelét itt sehogyse bírtam,
és elfogott a rémület,

ha mellettük kellett dolgoznom.
Egy borjúképű, tejfehér
szukától féltem a legjobban:
ez oldalvást fordult felém,

s úgy bámult mindig. Hagyd már abba
– gondoltam –, undok szörnyeteg!
Büdös vagyok és fogpiszkáló
lábszárcsontom nem jó neked,

combom, mint csontváz a szertárban,
hátuljamon hús nem maradt,
s ráadásul jog, törvény ellen
és ártatlanul tartanak

e táborban, mint szinte minden
rabtársamat. Legyen elég!
Ne nézz, vérszomjas dög! De az csak
nem vette le rólam szemét.

*

Ma éjjel, álmomban hallottam
a nagy ugatást a barakk
előtt, s az őrt, ki az ajtóról
leszedte a nehéz vasat,

s aztán, félig ébren, hallottam,
ahogy kihívott valakit.
Az embert, hogy ne leljen nyugtot,
vallatni ilyenkor viszik

egy összeesküvés ügyében,
mit aznap délben a kehes
bérgyilkos Péter Gábor fundált
ki íróasztala megett.

A barakk, mintha szétnyílt volna:
hosszában átfütyült a szél,
s egyszerre ott feküdt mellettem
a borjúképű, tejfehér

véreb. Kinyúlt és meg se moccant,
csak éppen halántékomat
nyalta búzgón. Én puha szőrét
csókoltam a torka alatt,

és átöleltem. Kintről az őr
kíváncsiskodott: – A kutyák?
Amire egy sipító fejhang:
– A fasisztákhoz álltak át.

Ezen röhögtek. Velem szemközt,
a priccsen Ziegler Bandi és
Somogyi Béla közt – mindketten
felültek – egy sötét, nehéz

test, mit négy kézzel simogattak.
Víz van, de miből etetem? –
töprengtem. S máris elaludtam,
a fejével a mellemen.

*

Együtt ébredtünk fel ma reggel.
Oly hosszú volt a munkanap
fenn a hegyen! Csak egy órája,
hogy bevonultunk, alkonyat

előtt. A törzs alatt a lejtőn,
vérbe fagyva feküdt az öt
kutya, és csak a fehér élt még:
a kettős drótsövény között

járt lassan körbe, három lábon,
lecsüggő fejjel; szép fehér
szőrének már megtört a fénye,
csupa agyag volt s csupa vér;

olykor megállt egy pillanatra,
bizonytalanul, mint aki
megadta magát, s felvonított
az ávósok barakkjai

felé. Száz lépés volt közöttünk
s az árok. A baka lelő
az őrtoronyból, ha átmászok.
Vér és bugyborgó levegő

tört fel az oldalán sebéből.
Én meg csak álltam. Mit tegyek?
Jaj, Magyarország, sóhajtottam
és eltakartam szememet.

*

Itt fekszem most a szalmazsákon,
kint már setét van. Két kezem
elszáradt falevél mellettem.
Denevér ül a térdemen.

Tüdőm sípol. Sebláz vacogtat.
Az oldalamból vér csepeg.
Azt is tudom, hogy képzelem csak;
de mindhalálig képzelem.


(Recsk, 1951)

"bennünk vagy, mint méhek a kasban"

 .
Faludy György: 

József Attila emlékmű Szárszón, 1

Huszan se voltunk ötvenkilenc éve.
Lejöttünk, hogy Attilát eltemessük
Szárszón. A téli nap kegyetlen fénye,
porhó, kékség. Az országúton együtt

vártunk. A kanyarban most temetési
menet látszott közeledni. Az élen
a plébános, hatalmas, öreg férfi.
„Hát ezek kik?” tudakolta kevélyen

s vaskos, veres hüvelykjét...tovább» felénk bökte.
„Pesti urak,” szólt a ministráns lágyan.
„Ők egy bolond temetésére jöttek.”

Utánuk néztünk, nem gondoltunk rosszat.
Tudtuk, bolondok vagyunk mindahányan,
akik egy jobb világról álmodoznak.


József Attila emlékmű Szárszón, 2

Emlékművedhez vagy ezerötszázan
jöttek ki, bárha az idő borúsra
fordult. Hogy nagy költő voltál hazánkban
azt régen mintegy nyolcvan ember tudta.

De lebecsültünk. Mindennél nagyobbra
növesztettek sírod fölé az évek:
Káváfisz, Yeats, Rilke, Jeszenyin, Lorca
sem különb nálad. S mégsem ez a lényeg.

Mert belénk szálltál, bennünk vagy, mint méhek
a kasban. A kamasz téged idézget
udvarlás közben. Más álmában mondja

szavaidat, pihegve mint a sóhajt.
És én is, félig öntudatlanul majd
elsúgom pár sorodat haldokolva.

(Szárszó, 1996. június 22.)

Faludy György - PIM, DIA 
.

Csak, mert szép...

Vészi Endre: Madárformán

Keselyű tollaim
fekete tollaim
hullanak, szállanak -

Egykori fészkeim
ág-hegyi fészkeim
pelyhekre mállanak -

Öregebb, keserűbb,
veszítve a derűt,
csalódva, csalatva -

várok egy kicsi jót;
mint a madárfiók
tátog a falatra.

*képek: SZA

Bizonyosság

.
"Mindemellett annyit teljes bizonyossággal mondhatok önöknek, hogy a következő két-három évtizedben valami rendkívüli fog bekövetkezni.
A mi kultúránk emberei rá fognak jönni, hogyan kell fenntartható módon élni – vagy nem jönnek rá.
És akármelyik is következik be, az szükségképpen rendkívüli  lesz."  

Részlet Daniel Quinn: Az új reneszánsz c. előadásából, melyet a szerző 2002. március 7-én, Houstonban, a Texasi Egyetem Egészségtudományi Központjában tartott.
Fordította: Birtalan Balázs - az ő oldalán olvasható az előadás teljes szövege.
. 

Mást, mint tegnap, mást mint ma ..."Mint ős-ősére ütött Isten"

 .
Ady Endre: A Tűz csiholója

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.
.

hiábavalóság

Feldolgozatlan traumák és feszítő indulatok.

Minden oldalról a demokráciát féltik, a másik félben ördögöt látva.

A fenyegetettség érzet, lehet ugyan közösségteremtő, identitást alkotó tényező, de ahol félelem van, ott nincs demokrácia.

Persze a „félelem-manipulátorok” nem is demokraták.

A félelmek felismerése, bonyolult külső és belső összetevőinek tudatosítása, megértése nem könnyű.

Egyszerűbb és kényelmesebb a félelmekkel való szembenézés felelősségét elkerülve, valamiféle általános „gonosz”-t félelemforrásként elfogadni, azt gyűlölni és ebben társakra találni.

S mert ez így van, miért is ne lennének, akik ezt kihasználva, „Univerzális Ellenség” képeket lobogtatva, gyakran archaikus élményeket utalásszerűen felidézve, anakronisztikus érzelmeket gerjesztve gyűjtenek maguknak manipulálható „híveket”.
(sat blogbejegyzésében lévő  riportra reagálva).
.

Tartalomjegyzék: 2009. július - augusztus - szeptember

Július

• Partok
• "csak megölellek - csak elengedlek - csak megölellek - csak elengedlek" (1)
  
• "Mindezek előtt az idő zsinórjaival bíbelődtem" (2)
  
• "aggódom érted de többé nem hagyom hogy kárt tegyél bennem" (3)
  
• "Sokkal könnyebb mássá lenni esetleg senkivé mint magam maradni" (4)
  
• "megkapaszkodom hogy a hegyes széllökések ki ne csavarjanak gyökerestül" (5)
  
• "Szeretném ha látnád a partot az ösvényt" (8)
  
• "s én végig pásztázlak bizonytalanul és kíváncsian" (9)
  
• "mind tenger vagyunk" (10)
• "Nem magyarázkodom" (13)
  
• "sem bezárni sem megvédeni nem lehet" (14)
  
• "Te élsz, és erő vagy"

augusztus

• "Ha élek, veled éljek"
•  "És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik"
• "zúgj, kürt; visszhang felelj
• Micsoda útjaim voltak nekem - Cseh Tamás emlékére
  
• "Legyen mihozzánk szívetek szelíd"
• "Mi ketten egymást meg nem értjük"
• "Tudd meg : szabad csak az"
• "S ez egy szó erejével kezdek el újra élni" 
• Korok - dallamok
  
• "Utazol, Arhur, letelt az évad"
  
• "Bármilyen barna is az a kenyér.Itthon sokkal jobb ízü énnekem"
• Creatio
  
• N.E.M 

szeptember

• Nem hervadó virág és boldogság
• "Kis cipőt, kis cipőt"
• "mit szaporítsam a szót?" 
• Szivárvány - 14. Budapest Pride / 2009
• "...túl a szivárványon"
• "gondold el a gondolatot: és engedd, hadd járjon át!"
• "s az üres száj, mely sohse mondja ki"
  
• "Úgy csukd le a szemedet" 
• "mint az álmok" 
• One Last Dance 
• "milyen más az őszi fény"
• Szeptemberi Újév - 5770
• Ha kell, hát ezzel is 
• "és visszatettél a sok egyforma késztermék közé"

Tartalomjegyzék
2008:                                                          X. . XI-XII. .....
2009: I-II-III....IV-V-VI.  ..VII-VIII -IX.   X - XI-XII.
2010:  I-II-II.    IV-V-VI.   VII -VIII -IX.   X -XI - XII.
2011: I-II-III.    IV-V-VI.   VII -VIII -IX.   X -XI -XII..

2012:  I-II-III.   IV-V-VI.  VII -VIII -IX.   X -XI -XII.

2013:  I-II-III.   IV-V-VI.  VII -VIII -IX.   X -XI -XII.2010:
..

Zene

 .
Bartók Béla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára


I. Andante tranquillo


II. Allegro


III. Adagio


IV. Allegro molto


és egy kicsit másképp
.

Október 6.

Knezić Károly

Nagysándor József

Damjanich János
Aulich Lajos

Lahner György

Poeltenberg Ernő 

Leiningen-Westerburg Károly

Török Ignác 
Vécsey Károly 

Kiss Ernő

Schweidel József

Dessewffy Arisztid 

Lázár Vilmos

Ady Endre: Október 6

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi Rózsa,
Hulló levél búcsú-csókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre.
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.

Az aradi vértanúk - Wikipedia
Az aradi vértanúk búcsúleveleiből
Az aradi 13-ak utolsó mondatai...

"Szivek távoli mosolya, Reátok néz, aggódva, árván,"

 .

Ady Endre: Intés az őrzőkhöz

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák,
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmult nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Bucsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
.

NAPHIMNUSZOK

"Sugarad országok hosszu sorát foglalja magába,

s mindazt a határt, ami tőled kapta a létet,

mert te magad vagy Ré"

Ehnaton: Himnusz Aton napisten tiszteletére -Ay amarnai sírjából-  (részlet)

                                                           (Kákosy László nyersfordítása alapján  

                                                                                           fordította: Molnár Imre)

"és sugárzó roppant ragyogása 
                                     felséges arcod képemása".

Assisi Szent Ferrenc:  Cantico di frate Sole (Fordította: Dsida Jenő) (részlet)

Siliga Miklós - Csongrádi Kata: Szeress úgy mint a nap

A napsugár nem kérdezi,
hogy mennyit ér a fénye.
A napsugár nem kérdezi,
hogy mit kap majd cserébe.
A napsugár nem mérlegel,
csak tündökölve árad.
Símogat és átölel,
de nem kér érte árat.

Szeress úgy mint a nap, feltétel nélkül
úgy mint a nap, ami szívedből épül
úgy, mint a nap, fényből születve
úgy mint a nap, áldást teremtve.

Szeress úgy mint a nap, feltétel nélkül
úgy mint a nap, ami szívedből épül
úgy mint a nap, fényből születve
úgy mint a nap, áldást teremtve.

Minden ember fénysugár,
a mindenségnek része.
Azt hiszi hogy porszem,
pedig a mindennek egésze.
Minden ember fénysugár,
egy a végtelennel.
Minden ember fénysugár,
de ebben hinni nem mer.

Szeress úgy mint a nap, feltétel nélkül
úgy mint a nap, ami szívedből épül
úgy, mint a nap, fényből születve
úgy mint a nap, áldást teremtve.

Szeress úgy mint a nap, feltétel nélkül
úgy mint a nap, ami szívedből épül
úgy mint a nap, fényből születve
úgy mint a nap, áldást teremtve.

Szeress áldást teremtve!
.

Szabó Lőrinc emlékére

Szabó Lőrinc: Nemcsak terólad

Nemcsak terólad, rég nemcsak terólad
van itt szó, kedves: mint nekem te, sok
fájt már s fáj majd még élőnek halott:
köztük siratlak! Ahogy ma mi, holnap
különbek ejtik szemükből a holdat
s napot, kezükből szerszámuk szokott
örömét-fáradalmát, és ahogy
nemzedékenkint egész birodalmak,
huss, tűnnek, mind! Tartalma semmijét
legjobban benned tárta fel a vég:
óh, be más volnék, ha lehetne még,
hozzád, be más, te, legönzetlenebb:
rettegve siratok és szeretek,
mióta nem vagy, minden életet.

Csokor

Két nyárfa

Kányádi Sándor: Két nyárfa

    Én sem volnék, ha nem volnál,
    ha te hozzám nem hajolnál,
    te sem volnál, ha nem volnék,
    ha én hozzád nem hajolnék.

    Osztódom én, osztódol te.
    Só vagy az én kenyeremben,
    mosoly vagy a bajuszomon,
    könny vagyok a két szemedben.

    Köt a véred, köt a vérem:
    szeretőm vagy és testvérem.
    Köt a vérem, köt a véred:
    szeretőd vagyok s testvéred.

    Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
    viharom, ki szerteszaggatsz,
    szellőd vagyok, ki simogat,
    viharod, ki szétszaggatlak.

    Ha nem volnék, te sem volnál,
    én sem volnék, ha nem volnál.
    Vagyunk ketten két szép nyárfa,
    s búvunk egymás árnyékába.
    1958