"a nézés gyönyöre, hogy minden látvány a maga más-más módján színöröm "

.
Petri György: Mosoly

Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban – kezdő dohányost –
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása – a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze –
Mert az angyal a részletekben lakik.


Szabó Lőrinc: A szem örömei

Szerettem a szép, sima köveket,

nyulak szőrét, a selymes füveket,

jó agyagot, fűzgaly fehér husát,

melyről úgy lejön a bőr, katicák

piros hátát, fekete pettyeit,

elnézni, a halak hogy kergetik

egymást a vízben, hogy játszik a nap

az Ipoly tükrén s a tükre alatt,

fecskefű vérét, kutyatej tejét,

nagy napraforgók oroszlánfejét,

a zizegő szalmavirágokat,

a szomorú és szelíd lányokat,

aranyzöld gyíkok lüktető hasát,

gőz fátylait, felhők habtorlaszát,

a lepkéket, s nagyon a pókokat

s csöves vagy napernyős hálóikat,

s legjobban azokat a perceket,

amikor nem tudtam, hogy mit teszek.

Szabó Lőrinc: Mézpergetés

Mézet pergettünk. Lágyan suhogott

a centrifuga; nehéz illatok

ülték meg a levegőt, az egész

konyha, tornác, csupa szag, csupa méz;

a nagy tartályban négy-négy fölözött

keret keringett dróthálók között,

s mikor vadúl meghajtottam a gép

szíjáttételes fogaskerekét,

a bádogra mint édes jégeső

zuhogott a vízszintes méz-eső.

Most is hallom a kopogó zenét,

látom, őrzöm a nap igézetét,

az üvegeket, telő bödönöket,

a sárga nyarat, és látlak tégedet,

bátyám, ahogy nevetve nógatod

öcséidet, jó gazda, és ahogy

a csorgó mézből, halott, régi pap,

kiemelsz egy-egy torkos darazsat.

Nat King Cole: Smile (1954)
Charles Chaplin (zene, 1936)
John Turner, azaz Geoffrey Parsons (szöveg)

Smile, tho' your heart is aching,
Smile, even tho' it's breaking
When there are clouds in the sky,
You'll get by
If you smile
Through your fear and sorrow
Smile ~ and maybe tomorrow
You'll see the sun come shining through
For you.

Light up your face with gladness,
Hide every trace of sadness.
Although a tear
May be ever so near
That's the time you must keep on trying,
Smile ~ what's the use of crying?
You'll find that life is still worthwhile
If you'll just smile.

~interlude~

That's the time you must keep on trying
Smile ~ what's the use of crying?
You'll find that life is still worthwhile
If you'll just smile.

Nat King Cole - Google Video
.