2009. május 9., szombat

2. Misztikus vigasztalás

.
Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Consolatio mystica.


Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a
lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

3 megjegyzés:

  1. Köszönjük sziépen.
    Egy esetlenség:

    az embör él s +hal
    s mi annyira bánkódunk
    egynek az elvesztésiér'
    ki a szívünkhö' nőtt
    akihö' mindig odafordulhat/t)unk
    örömünkbe'-keservünkbe'
    hogy úgy érezzük
    szinte
    belehalnánk
    ha nem bízott vón
    ránk valamit
    egy föladatot
    az élet +őrzésit
    továbbadását
    a halállal szemben
    mégha belepusztulunk is
    halál
    a fullánkodba'
    de hallga csak
    azt a terjedő
    s bár halkuló
    de koronkint
    újra + újra fölhangzó
    hangot
    a némaságom
    fölött

    csak ebben térsz el
    embör
    a hangyától
    mit eltapossz
    mikor a tojásával fut
    a konyhádba'
    ezt tartod
    oly fontosnak

    (vö. http://sztandit.blogspot.com/2008/02/simone-weil.html
    - az Ozsvald versikéje szebb, Weil mély bölcsességiről nem is szólva)

    VálaszTörlés
  2. Szia Tibi!
    Köszönöm a verset, a linket s főképp figyelmedet.
    Magam, ugyan, nem vagyok egyik vallás híve sem, és a misztikus gondolatmeneteket sem tudom mindig követni.
    A szép, emberséges gondolatok azonban kedvemre vannak, bárki is a megfogalmazójuk.

    Babits Mihálynak ez a "vigasztaló" verse gyönyörű.
    Mint ahogy József Attila Altató-ja is.
    Mindkét versből sugárzik a szeretet.
    De nem csupán ezért tettem föl őket, megszámozva, egymás után, hanem mert így akartam érzékeltetni, hogy a két vers gondolatilag mennyire hasonló.
    Részletes verselemzés alapján persze, biztos nagyon sok mindent mást is el lehetne róluk mondani, de én arra a hasonlóságra akartam utalni, hogy mindkettő, ugyanannak az ideának a kifejezője!
    S ez az idea a következő:
    a világ az emberé, s az csak őérte van.
    A két vers, tehát, egy alapvető "kulturális tévedés" szépséges megfogalmazásai.

    VálaszTörlés
  3. akkor egyhitű pogányok vónánk: én is szeretet, embörséghívő vónék a nagyrészt embörtelenségbe'..
    az "embör" + a világér' van, mindenér', mer' nélküle minden veszendő - általa.
    lehetne elemezni a verseket, de anélkül is sokatmondók.
    én es köszönöm a figyelmed
    tisztelettel, xtel stb.

    VálaszTörlés