" leglényegileg ugyanúgyilag az vagyok"

.
Kosik Péter: Ugyanúgyilag

Randa, öreg, pocakos pasik vagyunk.

Randa, öreg, pocakos múlttal.

Rácsodálkoztam a tablóképemre: ki ez az ábrándos szemű sunyin kancsal suhanc?

Én voltam.

Volt bennünk hit még.

Legbelülről az őszinte.

Azt nem lehet megjátszani.

Aztán kiderült: nem lesz kommunizmus.

Különben is és minek.

Kína is bevallhatná már valamidőn.

Nem biztos, hogy magatoknak tanultok.

Nem biztos, hogy lesz értelme diplomásnak lenni.

Sőt.

Járjatok két lábbal a földön.

És akkor valaki azt mondta röpke 30 év után :

egy érettségi találkozón – „érünk” folyamatosan

egészen a megaszalódásig -

kellemesen csalódott bennem.

Mondjam, hogy mindig ilyen voltam?

Csak közben magammá érettem?

Megtanultam írni, mert

agyontiport a sors?

De a leglényegileg ugyanúgyilag

az vagyok.

Egy álmodozó.

Aki leszámolt az illúziókkal.

De nem a reményeivel.

Forrás: GRAPHOMANIAC ABSURDITY