"Ugy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok…"

Füst Milán: Köd előttem, köd utánam…

Mint akit hordó tetején a saját horkolása ébreszt,
Nem tudja, mint került oda,
Körötte pókok, donga-fák s lábatlan bábok furcsa népe s fázik is…
Ugy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok…
Emlékezem, oly jó volt álom mélye meleg köpenyed.
Zuzmarák felett lengedezni, lenni sajátmagam jégvirág
S pattogva, kerengőzve, kivirágzani egy sötét ablakon.
Homályos udvar ez, amelyre gondolok.
Itt éltem én, tudom, e lét előtt. Ott éltem álmatag,
Függőleges és lassu életem.
Egy asszony állt a kút előtt és bölcsőt ringatott
S én néztem őt.

****************************************

"– Eredményei szerint megítélni egy embert, szemtelenség. Hány olyan kitűnő ember van, akinek se története nincs, se különös eredményeket nem tud felmutatni és mégis jó volt nekünk, hogy a világon volt. Itt vagyok mindjárt én. Olyan sok nagy eredményt értem én el? Semmit. És mégis voltam számodra, vagy a feleségem számára valaki, bár hiszen én ma már ezt se nagyon firtatom, – mondotta Lokmán."
Füst Milán: Ez mind én voltam egykor – Hábi-Szádi kűzdelmeinek könyve (részlet)