2012. október 1., hétfő

"Nézz rám,..."

Pethes Mária: A költészet evolúciója

Lelkem zárt rendszere fogalmakat desztillál,
hogy minden káros anyagtól mentesek legyenek.
Tornagyakorlatokat végeznek az ihletett percek.
Az érvényesség feszített medencéjében lubickol
az alkotás öröme. Az áhítat csírája sóhajt, s hosszan
visszhangzik a megvalósulás templomhajójában
a szavak burokrepedése. Leomlik, s újra felépül
bennem a félelem katedrálisa. Vajon sürgethetem
én a kegyelem beteljesülését? Elrongyolódott
idegszálaim között bolyonghat a megváltás,
ha csupán kitárom rejtett bűneim termeinek ajtaját
és hagyom, hogy a Szentlélek galambot röptessen
kezemre? Méltó vagyok, hogy euforikus médiuma
legyek Istennek és magamban hordozzam a mennyet,
ha mindennap vétkezem, miközben az öröklét
bódulatára vágyakozom? Nézz rám, Uram, ahogyan
itt vacogok ma hajnalban egy angyalod foga között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése