"ami volt, az nem jön vissza többé soha"

Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca

De ami volt, az nem jön vissza többé

soha. Az idő egyirányú utca.

Örökké zuhog a jelen, s örökké

száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza

szempillantás alatt. Lábbal előre vissza

nem szökken a műugró a trambulinra, és nem

lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,

de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,

a kozmosz féregjáratain át

zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,

ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás

szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,

bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy

kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,

vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy

saját gyermekkorodban, épp vasárnap

dél van, most merik szét a húslevest,

s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed

rájuk emelve, a jövendő elvetélt

embriója, merev térdekkel lépegetsz

feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés

vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”

– az is hiába volna. Nem lehet

csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,

olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.

Mint bulldózer tolja maga előtt

a voltak összessége a rákövetkezőt,

ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,

vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,

a sérelem sérelmet szül, a seb

sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett

szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,

s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,

ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”

És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,

ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,

csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,

amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!

Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”