"Egy világ töltheti be szíved"

.
Fjodor Ivanovics Tyutcsev: Szilencium!

Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
érzéseid, álmaidat!
Mint fénylő csillagmiriád
szállhatnak a lelkeden át,
érkezve s tűnve, mint az éj:
csodáld őket és - ne beszélj!

Szív hol s kinek nyílhatna meg?
Ki értheti az életed?
Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
Hazudik a kész gondolat!
Merítve sár a tiszta mély:
igyál belőle s - ne beszélj!

Tanulj magadban élni! Egy
világ töltheti be szíved,
álom, varázs, szent pillanat -
de külső zajra elriad
s megvakul, ha nap fénye kél:
figyelj dalára s – ne beszélj!

(Szabó Lőrinc fordítása)


Faludy György: Meditáció

Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém:

szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,
virág, való vagy képzelt jelenet,
tűzfény tünt kandallókból, tenger - mindegy,
olykor változgat, olykor megremeg:

én mozdulatlanul lesem, szemlélem,
nem töprengek semmin se, de egészen
beleolvadok, szívom, teletöltöm

magam vele, de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző - és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön.

Faludy György - PIM - DIA 

Arszenyij Alekszandrovics Tarkovszkij: Прощание с летом

.

"Hullám hullám nyomán ront part felé a tenger"

.
Arszenyij Tarkovszkij: Erről álmodtam én (Fordította: Baka István)

Erről álmodtam én, és erről álmodom,
És egyszer még talán álmomban újra látom,
Mert minden körbejár, s megmutatja az álom
Tinéktek is, mit én álmodtam egykoron.
Ott, messze-messze, túl a földgömb hajlatán,
Hullám hullám nyomán ront part felé a tenger,
S hullámokon lebeg csillag, madár s az ember,
S álom, való, halál - hullám hullám nyomán.
Voltam, vagyok s leszek - a napokat se mérem,
A létezés csoda, s a lét csodás ölében
Világ árvája, én, bizton megülhetek,
Tükrök közt, egymagam - s mámor ködébe tűnnek
A fénylő városok s a kéklő tengerek,
S mint síró gyermeket, anyám ölébe ültet.


Arszenyij Tarkovszkij versei 

Kassák Lajos: Ajánlás 

Fogadd el ajándékom oly szerény
csak az eget adja és a földet
a zöld tengert az álcázott gyilkost
ki sok cápát ölt meg és sok halászt.
Fogadd erdőimet mezőimet
hol galamb fészkel szőke nyúl szalad
és fogadj el engem mert végülis
minden én vagyok e zord világon
s én neked ajándékozom magam
egy vörös csókért egy halvány mosolyért.

Fogadd el ajándékom kedvesem
oly hálatelt és oly neked való.

Zongoránál: Vukán György  és Szakcsi Lakatos Béla

.

"Nincs ok nélküli vég"

Arszenyij Tarkovszkij: "Csakhogy ez már nem elég..." ("Только этого мало")

Hogy tovatünt e nyár!
Mintha nem lett volna még.
Bár verőfényben áll,
Csakhogy ez már nem elég!

Mint egy levél, a mult,
S amit adhatott az ég,
Minden ölembe hullt,
Csakhogy ez már nem elég!

Jó-rossz el nem tűnik,
Nincs ok nélküli vég,
Minden fényben ázik,
Csakhogy ez már nem elég!

Szárnyával betakart,
S oltalmat nyújtott az Ég,
Így minden sikerült,
Csakhogy ez már nem elég!

Minden ágacska ép,
Tűzben egy levél sem ég,
Áttetsző, tiszta, szép,
Csakhogy ez már nem elég!

(fordította: Fórizs László)

ez a vers Andrej Tarkovszkij Stalker című filmjében hallható.

"ne eldalolt dalokban"

Arszenyij Tarkovszkij: Fák I.

Ha véred forró lüktetése
Már csillapul, s kihûlt a vágy,
Lassan kijózanulsz, megértve
A csöndes férfikor szavát.
Ha elsirattad ifjuságod,
Fû és lomb tejtestvére vagy,
Mint egy tükörben, újra látod
A természetben arcodat.
S kortársként szólítván a roppant,
Félszázados fatörzseket,
Magad ne eldalolt dalokban,
Makacs növésükben keresd!
Önnön súlyától majd leroskad
A sok fa, mégis egyre nõ,
Kérgükre újabb réteget rak
Új s új tavasszal az idõ.
S erejüket megsokszorozva
Nyúlnak ki törzsükbõl a zöld
Ágak, közös terhük megosztva,
Mit ád az áldott anyaföld.
Mért búsulsz májusban, csodálva
Gigászi fák sudár, merész
Lombját, virágait, belátva:
Szíved gazdája már az ész?
Talán azért, mert énekedben
A véred megkötött, akár
Termõ türelmû rengetegben
Hûs csermely, égõ napsugár?