"akik más más éhséggel és szomjúsággal"

Kassák Lajos: Két fűszállal a kezemben

Merre és hová menjek most
kérdezem magamtól és elindulok
bizonytalan léptekkel mint a vakok.
Örvénylik az idő
hullámzik a tér
s íme a megsebzett fák
kiégett házak romjai közt
merre és hová menjek most.

Ki rabolta el a sikátorok kulcsát
hogy bezárja felettük az ég kapuját
tengernyi kék lepedőt mutassatok
a hold fénylő szarvát legalább.
A hajnal pirkadását keresem
a szelíd rózsaszínű flamingót
aki ott vergődik vérbefagyottan
az éjszaka mancsai alatt.

Ki tépte le hajdani szép városunk díszeit
ki átkozta el az erdőket tengereket
a sivatag pálmaligeteit ahol
az álmok rózsái illatoznak anyaszült meztelen.

Hunyt szemeimmel látom mindezt
és érzékletesen tapintom mint a valóság homokját
a csókot amivel annyi asszony megajándékozott.
Mégis egyedül lépkedek egy korhadt falépcsőn
hallom saját csontjaim nyikordulását
keserű szagokat hoz felém a szél
tépett vitorlákkal érkezik
tarka repülőhalak kiséretében
és nagy zenebonával mint aki
tömény alkoholtól részeg.
Csörömpöli és dudálja hogy ki vagyok én
félreismerve lényem üvegét jellemem acélját.
Baráttalannak és rokontalannak mond engem a szél.
Havas viharokat zúdít rám hogy hulljak el
s ha elpusztultam ördögfiókák táncát lejti sírom felett
nem is sejtve a csodát amely a valóságnál igazabb
nem is sejtve hogy a halhatatlanság angyala
kézenfogva vezet át a zöld vesszőből font hídon
mely a születést összeköti a halállal
hogy az azúr kék vizében mossuk ki szennyesünk.

Mozart Requiemjét hallgatom éppen
és galambok keringenek szobám négy fala közt.
Szentlélek hószín madarai
ti nem lesztek hozzám hűtlenek soha
arany csőrötök felhasítja a titok burkát
s a jóság szeme könnybelábad az örömtől.

Világunk minden terheivel a vállamon
csak járom a rozoga falépcsőt most már körbe-körbe
nem haldokolhat senki
hogy én bele ne haljak a meggyötört párnán
nem születhet meg senki
hogy az ő fényeiben én is újjá ne szülessek.

Ó madarak mindenféle madarak
amint tojásaitokat költitek a csönd burája alatt
farkasok amint sovány árnyéktokat vonszoljátok
télidők súlyos fejszéi és kifent kardjai közt
halászok akik átszűritek a mélykék óceánokat
s a Gondviselés jeleit látjátok a távolban
kurvák és apácák akik más más éhséggel és szomjúsággal
bogozzátok a kegyetlen szerelem csomóit mindhiába.

Egyetlen túlfeszített húron pendül az életünk
hiába szólnak Mozart kürtjei
mintha a Paradicsom kapui végülis kinyílnának.
A gyötrődés foglyai vagyunk s hogyan nyilhatnának meg a kapuk
ahol a szív hallgat s az agy még mélyebben hallgat
egy strucc vagy egy béka feneke alatt.
Csak befelé tudunk kérdezni
és nincs válaszunk nincsen.
Egyetlen örömöm hogy emlékszem az időre
mikor először hallottam meg a holt tárgyak sugallatát
mikor a karácsonyfenyő ága először változott
lángoló ecsetté a kezemben.
Micsoda idő volt ez s micsoda emlékek
álarcában tér hozzám vissza
százujjú kezét a vállamra teszi
és kérdez.
Nem tudok felelni.
Egy vagyok én a templom egerei közül
baráttalan és rokontalan ahogyan a szél mondja.
Hajdani szép városunk romjai közt bolyongok
a rozoga falépcsőn föl-le
föl-le
gyakorta érintve a horizont szélét
ahol a napgyümölcs magja izzik fel vörösen
s a lenge fény járja hajnali táncát
a láthatatlan kötélen
mely ég és föld között feszül.
A szél pedig dudálja és csörömpöli hazugul
hogy ki vagyok én miközben bemocskolja
lényem üvegét jellemem acélját.

"a fák azonban tovább énekelnek"

Kassák Lajos

 A ló meghal, a madarak kirepülnek 

1922

Ki gondol rám

Kassák Lajos: Ki gondol rám

Mindent megteszek
hogy békességem legyen.
De a békesség nem jön felém
hiába kiáltozok érte
hiába integetek fehér kendővel
az erkélyről.

Nagyon hosszú éjszakát éltem át
s lehet hogy eltévedtem.
A fal mögött szűkölök
a vörös téglafal mögött
melybe a feledés parancsát írták
vésővel
kalapáccsal.

Nincs is fehér kendőm
és erkély sincs itt.

Úgy zár be magányosságom
ahogyan a fát körülzárja a kérge.

Nem hallják hangomat
nem látják hogy jeleket adok le a világnak.

Egy fal mögött állok elfeledten.

Nem létező kincseimet
számlálom.

"éjjel és nappal időnk ábrázatán dolgozunk"

 .
Kassák Lajos: 25 új vers

49.

Esténként lehajtjuk zászlóinkat egye-
dül vagyunk a sötétség betakar bennünket
ó kiszakadtság és kirekesztettség
fekete vaspántokon forognak a csillagok látni
a horizonton átlépő utakat és az össze-
terelt nyájakat amint levetik fénygyapjukat
amiről beszélek az a valóság egyszinüsége a
szivben
akárha mondom Nem akárha mondom Igen a
dolgok rendületlenül ujjászületnek benne
a kovács ilyenkor kint ül a tejfehér hold alatt
és lassan emberré változik
a pékek azonban összetörik magukat a kádak
fölött nem veszik észre a levegő hideg
érintését s hogy a hosszu kések ketté-
fürészelik őket akár a halálra itélt tárgyakat
az emberanya magzatai ők valamennyien
az én testvéreim
de nem mondom nekik aranyból öntött oszlop
nem csókolom meg kemény csizmájuk alatt a
földet
pincék torkából előbujnak a ködök
egy a mi kezdetünk és kiteljesedésünk
átléptünk a tehetetlenség sövénykeritésén
érezzük hogy élünk
éjjel és nappal időnk ábrázatán dolgozunk.


Kyung Wha Chung plays Bartók Béla violin sonata No.2
.

"Feltámadott, mondják a népek"

.

Húsvéti ételeink szimbolikája

Húsvét - Wikipedia

Máté Evangyélioma 26. rész

Máté Evangyélioma 27. rész

Máté Evangyélioma 28. rész

J.S. Bach: Máté-passió (részlet)

Jókai Anna: Ima - virágvasárnap alkonyán 

Istenem.

Az az alkony.

A földbe döngölt örökzöldek.

A már üres úton horpadt pléhdobozok zörögnek.

Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.

Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.

Istenem.

Ez a piszkos alkony

a hamis csillogású nappal után –

Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:

sem a csődület, sem az ujjongás,

sem az integető pálmaágak

sem a fejhangon intonált hozsanna.

Egy álságos jelenet mozgatott bábjai voltunk.

Nem itt dőlt el a sorsunk.

Istenem.

Alkony van.

Kivérzett eufória.

A tömeg berekedt.

Vedel, zabál:

Vacsorál.

A Tévé elé ül.

Új üvöltésre készül.

A „feszítsd meg” élvezetesebb.

A kereszthalál érdekesebb.

Istenem.

A nagypéntek a valóság.

Nem csap be engem.

A virágvasárnap illúzióját

engedd elfelednem.

*

Kányádi Sándor: Nagycsütörtökön

nagycsütörtökön már kora délután odébbállnak

a vacsorát már ki-ki a maga nem föltétlenül

családi körében költi el nagycsütörtökön

már kora délután meglép aki csak teheti

nincs idegünk már a közös szorongáshoz

a közös de a külön-különi megszégyenítéshez

sem a kálvária a kivégzés ceremóniájához

ha legalább élőben menne mint minden este

a megváltott és meg nem váltott világ

minden híradójában latrok százai ezrei

mentődnek föl naponta pilátusok légiói

mossák a kezüket nyilvánosan és közben

elégedetten mosolyognak bele egyenesen a

kamerákba csak az üzenetrögzítőkre hagyat-

kozhat nagycsütörtökről nagypéntekre virra-

dólag a megváltás dolgában bizonytalankodó

ki kell hétvégéztetni a fejekből az áldozat-

hozatalnak azt a deprimáló hogyismondjákját

ki kell hétvégéztetni no szia majd húsvét után

locsolkodni ugyan már kinek van ebben a mai

rohanó világban divatjamúlt a folklór

a föltámadást hétfőtől kezdve mindenki már

csak magának reméli

1994

 *

Dsida Jenő: Út a Kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.

Egy felhő lassudan megyen.

A lélek fáj, a fény sugárzik.

Valaki ballag a hegyen,

hűs homlokáról fény sugárzik

s szemét lehúnyja - úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától

kövér és fűszeres a lég.

Halott szerelem illatából

soha, de sohasem elég.

Bomló szerelem illatából

sejti a szív, hogy itt a vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,

- ó, angyalok, bús, kék szeme -

a seb már nem sajog, begyógyult,

- ó, halkan búgó, mély zene! -

a seb már régesrég begyógyult

és mintha mégis vérzene.

Valaki lépked, felfelé tart.

Bozót közt víg madársereg.

Valaki lassan felfelé tart.

Tövisről vérharmat csepeg.

Valaki fel, a csúcs felé tart,

hogy önmagát feszitse meg.

*

Kassák Lajos: Harangszó

Feltámadott, mondják a népek és

Megsüvegelik,

Nevét a názáretinek, ki az ács fia volt

s megenyhült már a szél is s a rügyek

kisarjadtak.

Kétezer éve látják őt a vének és a gyerekek

Amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget

S alszik a tengerre szállt halászok bárkájában.

Én is emlékszem rá, mint az egykori

Játszótársra

S ti is útszéli csavargók és mesteremberek

Akik hű követői vagytok valamennyien

A nincstelenségben, az útban és az igazságban

Igen, igen, az Ő árnya is visszhangja vagyunk

mi

s bár nem ízlelgetjük a húsvéti bárány húsát

mindennapi kenyerünkben s vizünkben

dicsérjük,

hogy vérünkből való s meghalt értünk

a kereszten.
*

Költők húsvéti versei - Magyarországi Evangélikus Egyház honlapján

*

Ady Endre: Hamvazószerdán   /Hamvazószerda - Wikipedia /

Rakovszky Zsuzsa: Nagyböjt  /Nagyböjt - Wikipedia / 

Babits Mihály: Húsvét előtt 
 -Latinovits Zoltán

 -Mezei Mária

"Hullám hullám nyomán ront part felé a tenger"

.
Arszenyij Tarkovszkij: Erről álmodtam én (Fordította: Baka István)

Erről álmodtam én, és erről álmodom,
És egyszer még talán álmomban újra látom,
Mert minden körbejár, s megmutatja az álom
Tinéktek is, mit én álmodtam egykoron.
Ott, messze-messze, túl a földgömb hajlatán,
Hullám hullám nyomán ront part felé a tenger,
S hullámokon lebeg csillag, madár s az ember,
S álom, való, halál - hullám hullám nyomán.
Voltam, vagyok s leszek - a napokat se mérem,
A létezés csoda, s a lét csodás ölében
Világ árvája, én, bizton megülhetek,
Tükrök közt, egymagam - s mámor ködébe tűnnek
A fénylő városok s a kéklő tengerek,
S mint síró gyermeket, anyám ölébe ültet.


Arszenyij Tarkovszkij versei 

Kassák Lajos: Ajánlás 

Fogadd el ajándékom oly szerény
csak az eget adja és a földet
a zöld tengert az álcázott gyilkost
ki sok cápát ölt meg és sok halászt.
Fogadd erdőimet mezőimet
hol galamb fészkel szőke nyúl szalad
és fogadj el engem mert végülis
minden én vagyok e zord világon
s én neked ajándékozom magam
egy vörös csókért egy halvány mosolyért.

Fogadd el ajándékom kedvesem
oly hálatelt és oly neked való.

Zongoránál: Vukán György  és Szakcsi Lakatos Béla

.