A magyar kultúra napja

"Mit mondasz azokról, kik azért gyűlölik az emberi nemzetet, mert ők szerencsétlenek?
Ki nem lehet szerencsétlen? Vagy ki az, ki éltében egyszer-akkor magát szerencsétlennek nem érzé?
Magad vagy oka szerencsétlenségednek? Tűrd, amit okoztál.
Sors hozta magával bajaidat? Mit tehet az emberiség róla, hogy így történt?
Gonosz emberek miatt szenvedsz? De miért kell nehány gonosz miatt az egésznek gyűlöltetnie?
Gondold meg: azalatt, míg téged gonosz emberek nyomorúságba süllyesztettek; másokat a jók nyomorúságból emeltek ki. Itt e falut vad kéz porrá égeté; ott egy másat jóltevő kezek porból újraépülni segítettek. Itt egy ember rabló által hal meg; amott egy nemes szívű önéltét veszélyeztetve ugrik hab közé, egy előtte ismeretlent megmentendő.

Örömedben és keserveid közt szünetlen szeretettel viseltessél az emberiséghez, melynek kebeléből az erény magvai még soha ki nem száradtak. Szakaszról szakaszra jőnek idők, midőn nagy kiterjedésű rendbomlások állanak elő; s azt vélnéd, olyankor a gonoszság fékei mind széjjelszakítvák. Nézd keresztül az évkönyveket, s valld meg: ha az erénynek emberi erőt felülhaladni látszó jelenetei nem ilyenkor tűnnek-e fel legsűrűbben? Mennél fenyegetőbb állást vesz a rossz, annál szorosb kapcsolatba teszik a jók egymással magokat; s közöttök az emberiség annál tisztább világításban mutatkozik.

Ezeket meggondolván, bizodalmadat az emberek iránt tisztán megőrizheted akkor is, ha az érdemet üldöztetve s a lelkes fáradozót céljától elüttetve látandod."

/Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz - részlet/

Kölcsey Ferenc: Himnusz (Előadja: Darvas Iván)
A magyar kultúra napja

"Ember vagyunk, a föld s az ég fia"

Vörösmarty Mihály: Kölcsey

Meg ne ijedjetek, a hazaföldnek szíve dobog fel:
     Kölcsey sírjától keble örökre sebes.

1844. szeptember 18. előtt

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
     "Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
     Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
     Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
     De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
     Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
     És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
     Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
     Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

1844 vége

 A magyar kultúra napja: január 22.

A kultúra:

"Az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége./A művelődésnek valamely területe, illetve valamely korszakban, valamely népnél való megnyilvánulása.

(Magyar értelmező kéziszótár)

"Egy adott közösség által birtokolt, használt, alakított és közvetített tárgyi és szellemi világ, amelyet a közösség tagjai azonos módon értelmeznek" forrás

vs: sat

A kultúra:

"Jelenti egyrészt az emberi cselekedeteket, másrészt ennek eredményeit."
"fogalmába nemcsak és nem is elsősorban az irodalmi, művészeti, zenei alkotások, azok ismerete és élvezete tartozik, hanem egyrészről az emberek alkotta tárgyak, másrészről és főképpen a társadalom viselkedési szabályai, normái, az azokat alátámasztó értékek, a hiedelmek, a vallás, továbbá a hétköznapi és tudományos ismeretek, végül maga a nyelv" forrás

"a kultúra és a kommunikáció egymástól elválaszthatatlan, a kommunikáció a kultúra hordozója. 

Kultúra = egy adott pillanatban az emberiség birtokában levő információhalmaz, 

kommunikáció = ennek megőrzése és továbbadása." forrás

és még 

http://kultura.lap.hu/ 

Kölcsey Ferenc: Himnusz

A Magyar Kultúra Napja

Kölcsey Ferenc: Himnusz

A magyar nép zivataros századaiból

Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!	Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvedre!
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának.	Bújt az üldözött, s felé Kard nyúlt barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette.
Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.	Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!
Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.	Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!

(Cseke, 1823. jan. 22.)