"Láttam neked egy szál ibolyát"

Kányádi Sándor: A kisfiú, aki ibolyát látott   

 A kisfiú hazafelé lépegetett az óvodából. 
 Az utca fölött rigók röpdöstek át egyik kertből a másikba. A kertekből innen is, onnan is kesernyés füstszag érzett.  
 – Égetik a tavalyi lombot – állapította meg a kisfiú, ahogy kíváncsian ide is, oda is be-bekukkantott a kerítések résein.  
 „Zöldül már a fű. Szép zöld lesz újra minden” – gondolta a kisfiú. És megállt.
 A zsendülő fű között, a kerítésen túl, alig karnyújtásnyira icipici, kék szemű ibolya nézett szembe vele.  
 – Hát ezt hazaviszem édesanyámnak – határozta el a kisfiú, s már nyúlt volna is, hogy leszakítsa.  
 – Ne szakíts le, kisfiú! – szólalt meg az ibolya, olyan halkan, hogy csak a kisfiú hallhatta.
 Erre valaki nagyokos azt mondaná, hogy az ibolya nem is tud beszélni. De én állítom, hogy tud bszélni. Tanúm rá a kisfiú, aki hallotta. És magam is számos történetben, mesében hallottam, olvastam, hogy a virágok beszélgettek. Még a tévében is láttam, hallottam, s éppen az ibolyát hallottam beszélni. A hóvirággal beszélgetett.  
 Csak hát tudni kell meg is hallani az ilyen finom hangokat. A kisfiú meghallotta.  
 – Miért ne szakítanálak? – nyúlt be a kisfiú a rácsos lécek között.  
 – Mert még kicsi vagyok, ki sem nyíltam egészen.  
 Különben is, lopni szégyen.  
 – Szégyen? – torpant meg a kisfiú.  
 – Egyenesen bűn.  
 – Egy ilyen kis virágot is?  
 – Azt is. Kicsi szégyen. Kicsi bűn.  
 – Pedig nagyon szerettelek volna hazavinni édesanyámnak.  
 – Várd meg, amíg kinyílok egészen!
 – Akkor nem lesz szégyen, nem lesz bűn?  
 – Nem, ha megkéred a bácsit.  
 – Melyik bácsit, azt a gereblyést ott, aki a tüzet rakja?  
 – Azt.
 – Kérni nem bűn?  
 – Nem.  
 – Nem is szégyen?  
 – Nem is szégyen.
 – Akkor jó, megvárom, amíg kinyílsz egészen.  
 – Köszönöm – mondta a kis ibolya a kisfiúnak –, de hogy ne
    menj üres kézzel, itt egy levelem, ezt vidd el édesanyádnak.  
 – Kösz – mondta a kisfiú. – Viszontlátásra!  
 De szedte is már a lábát szaporán, mert a beszélgetéssel eltelt az idő, s az édesanyja biztosan már várja a sarkon. Várta is.  
 – Hát te hol maradtál, kisfiam?  
 – Láttam neked egy szál ibolyát, de még nem nyílt ki egészen. Addig is ezt a levelet küldi szeretettel.  
 – Hát ez valóban ibolyalevél, köszönöm – mondta az édesanyja, s nemcsak kézen fogta, mint máskor, hanem egy picit ölbe is kapta az ő kisfiát, aki olyan kedves volt, hogy látott neki egy szál ibolyát.

"Feltámadott, mondják a népek"

.

Húsvéti ételeink szimbolikája

Húsvét - Wikipedia

Máté Evangyélioma 26. rész

Máté Evangyélioma 27. rész

Máté Evangyélioma 28. rész

J.S. Bach: Máté-passió (részlet)

Jókai Anna: Ima - virágvasárnap alkonyán 

Istenem.

Az az alkony.

A földbe döngölt örökzöldek.

A már üres úton horpadt pléhdobozok zörögnek.

Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.

Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.

Istenem.

Ez a piszkos alkony

a hamis csillogású nappal után –

Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:

sem a csődület, sem az ujjongás,

sem az integető pálmaágak

sem a fejhangon intonált hozsanna.

Egy álságos jelenet mozgatott bábjai voltunk.

Nem itt dőlt el a sorsunk.

Istenem.

Alkony van.

Kivérzett eufória.

A tömeg berekedt.

Vedel, zabál:

Vacsorál.

A Tévé elé ül.

Új üvöltésre készül.

A „feszítsd meg” élvezetesebb.

A kereszthalál érdekesebb.

Istenem.

A nagypéntek a valóság.

Nem csap be engem.

A virágvasárnap illúzióját

engedd elfelednem.

*

Kányádi Sándor: Nagycsütörtökön

nagycsütörtökön már kora délután odébbállnak

a vacsorát már ki-ki a maga nem föltétlenül

családi körében költi el nagycsütörtökön

már kora délután meglép aki csak teheti

nincs idegünk már a közös szorongáshoz

a közös de a külön-különi megszégyenítéshez

sem a kálvária a kivégzés ceremóniájához

ha legalább élőben menne mint minden este

a megváltott és meg nem váltott világ

minden híradójában latrok százai ezrei

mentődnek föl naponta pilátusok légiói

mossák a kezüket nyilvánosan és közben

elégedetten mosolyognak bele egyenesen a

kamerákba csak az üzenetrögzítőkre hagyat-

kozhat nagycsütörtökről nagypéntekre virra-

dólag a megváltás dolgában bizonytalankodó

ki kell hétvégéztetni a fejekből az áldozat-

hozatalnak azt a deprimáló hogyismondjákját

ki kell hétvégéztetni no szia majd húsvét után

locsolkodni ugyan már kinek van ebben a mai

rohanó világban divatjamúlt a folklór

a föltámadást hétfőtől kezdve mindenki már

csak magának reméli

1994

 *

Dsida Jenő: Út a Kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.

Egy felhő lassudan megyen.

A lélek fáj, a fény sugárzik.

Valaki ballag a hegyen,

hűs homlokáról fény sugárzik

s szemét lehúnyja - úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától

kövér és fűszeres a lég.

Halott szerelem illatából

soha, de sohasem elég.

Bomló szerelem illatából

sejti a szív, hogy itt a vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,

- ó, angyalok, bús, kék szeme -

a seb már nem sajog, begyógyult,

- ó, halkan búgó, mély zene! -

a seb már régesrég begyógyult

és mintha mégis vérzene.

Valaki lépked, felfelé tart.

Bozót közt víg madársereg.

Valaki lassan felfelé tart.

Tövisről vérharmat csepeg.

Valaki fel, a csúcs felé tart,

hogy önmagát feszitse meg.

*

Kassák Lajos: Harangszó

Feltámadott, mondják a népek és

Megsüvegelik,

Nevét a názáretinek, ki az ács fia volt

s megenyhült már a szél is s a rügyek

kisarjadtak.

Kétezer éve látják őt a vének és a gyerekek

Amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget

S alszik a tengerre szállt halászok bárkájában.

Én is emlékszem rá, mint az egykori

Játszótársra

S ti is útszéli csavargók és mesteremberek

Akik hű követői vagytok valamennyien

A nincstelenségben, az útban és az igazságban

Igen, igen, az Ő árnya is visszhangja vagyunk

mi

s bár nem ízlelgetjük a húsvéti bárány húsát

mindennapi kenyerünkben s vizünkben

dicsérjük,

hogy vérünkből való s meghalt értünk

a kereszten.
*

Költők húsvéti versei - Magyarországi Evangélikus Egyház honlapján

*

Ady Endre: Hamvazószerdán   /Hamvazószerda - Wikipedia /

Rakovszky Zsuzsa: Nagyböjt  /Nagyböjt - Wikipedia / 

Babits Mihály: Húsvét előtt 
 -Latinovits Zoltán

 -Mezei Mária

"nem sirató csak szomorú"

Kányádi Sándor: Kuplé a Vörös villamosról
                          avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

holtvágányra döcögött végül
a kopott vörös villamos
kalauz és vezető nélkül
döcögött holtvágányra végül
a kopott vörös villamos

nem volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett
bíborló színben sok beszéddel
meg volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett

vöröslött de amint utólag
utólag minden kiderül
bíborát nem a pirkadó nap
vértől vereslett mint utólag
utólag minden kiderül

mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett
a színen csak siránkozás van
mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett

hát sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el
honnan lehetett volna tudni
hogy sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el

s így állunk ismét mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen
a magunk kárán kell tanulnunk
ismét itt állunk mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen

s tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos
sárgára avagy zöldre festve
tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos

félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismétlem testvér
nem sirató csak szomorú

Mellékdal a pótkerekekre

de holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos
eljárt-e az idő fölötte
és holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos

s nem lesz-é vajon visszatérte
boldog aki nem éri meg
halomra halnak miatta s érte
most is s ha lenne visszatérte
boldog aki nem éri meg

1992

"Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobb ízü énnekem"

Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz


Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám,
Hogy kenyeretek barna, e miatt?
Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.


Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér

Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!


Kuczka Péter: Messze volt a föld

Nem volt soha egy talpalatnyi földem,
egy szem gabonám nem termett soha.
Nem féltem, hogy a vetéseket zölden
szétveri a jég szöges ostora.

Nem szántottam és soha sem vetettem,
városban éltem. Messze volt a föld.
Áru voltam s áru volt a kenyér is,
amely az ételem mellé került.

De három éve, napi munkám mellett,
mint a gazdák figyeltem az időt,
mert bekúsztak a városba a földek,
bekúsztak a gyárakba a mezők.

Mint gazda figyeltem a vetésekre,
figyeltem kalászba hogyan szökik.
Van-e a szomszédnak szántani ökre
és hogy a szőlőt mikor kötözik.

Gondommá vált, hogy jó-e a vetőmag,
aratni kell, éles-e a kasza.
Gondommá vált, mit termelnek a gyárak.
Gondunkká így vált az egész haza.

Ma új kenyér került az asztalomra.
Most szegtük meg. Még párolog. Meleg.
Barna a héja s úgy fogom marokra,
mint megszorítok egy parasztkezet.


Szabó Lőrinc: Kenyér

Beléd haraptam, áldott kenyér,
és elborzadtam – Habfehér
tested kisértete oszlani
kezdett, zöldülni s foszlani,

s köröttem az eltünt szobák
falain, az utcán, a városon át
őt láttam mindenütt, csak őt,
a milliárdlelkű mezőt,

ahogy szétcsapott, ringva, – már
tenger volt, végtelen határ,
zöld végtelen, aztán rőt-arany.
Hány kalász élt ott, boldogan,

hány külön-külön kis akarat,
s minden kalászban mennyi mag,
és minden magban mennyi mult
s mennyi jövendő párosult!

– Aztán egyszerre magamat
láttam, e roppant áradat
gyilkosát, isten gyilkosát,
aki kaszával belevág

az örök csodába, töri, üti
a szent anyagot, megsüti
s eszi istent, aki test, aki vér –
S letettelek, darab kenyér,

s fölvettelek, elnéztelek,
magamban éreztem az életedet, –
aztán lassan úgy ettelek tovább,
mint a hivő az úrvacsorát.

"hagyjatok meg hát engem ebben a balga hitben"

Kányádi Sándor: Nekem az ég

nekem az ég régen is kék volt
ha kék volt
borúsnak miért mondanám most
s nagyon szerettem ezt a
már nem-szeretem várost

nekem a jó régen is jó volt
ha jó volt
miért mondjam utólag rossznak
csapjak föl én is buzgó
megkésett panaszosnak?

nekem a rossz régen is rossz volt
s mert rossz volt
hát kiköptem unom a kókadt
a most-merész a hőssé
horgadt szókimondókat

nekem a hit régen is hit volt
s mert hit volt
az életet is hittel éltem
hagyjatok meg hát engem
ebben a balga hitben

Kolozsvár, 2000. december