"Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben"

Arany János: Alkalmi vers Az uj évet (ócska tárgy!) Kell megénekelnem, Hálálkodva, ahogy illik, Poharat emelnem. Mit van mit kivánni még Ily áldott időben? - Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. Olcsó legyen a kenyér, A gabona áros; Jól fizesse a tinót S nyerjen a mészáros, Mérje pedig szöszön-boron, Font kijárja bőven. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Senkinek a nyakára Ne vigyenek kontót; Valaki csak ráteszen, Nyerje meg a lottót; Annyi pénzünk legyen, hogy! Még pedig pengőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Szegény ember malacának Egy híja se essék; Messze járjon dög, halál, Burgonya-betegség; Orvos, bakó a díját Kapja heverőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Tücski-hajcski baromnak Sokasuljon lába; Boci járjon mezőre, Gyermek iskolába; Gyarapodjék a magyar Számra, mint erőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Kívül, belül maradjon Békében az ország; A vásárra menőket Sehol ki ne fosszák. Béke legyen a háznál És a szívredőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. A biró is, mint eddig, Tisztét jól betöltse: Víz kedviért a babát Soha ki ne öntse; Emberiség, igazság Egyik serpenyőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Zenebona, babona, Huzavona vesszen! Visszavonás, levonás Minket ne epesszen. Legyen egység, türelem, Hit a jövendőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Nagy uraink (ha élnek) Nőjenek nagyobbra; Áldozzanak, legyen is mit, Mégse üssék dobra; Nemzetiségünk mellett Buzogjanak hően. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Író pedig írónak Szemét ki ne ássa, - Ne is legyen az idén Napfogyatkozása Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-, S előfizetőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Mire üssek még pohárt? Asszonyi hűségre? Barátság-, polgár-erény-, Vagy mi más egyébre? Hiszen ezek közöttünk Vannak kelendőben. Tudj` Isten, mi minden nincs Ez uj esztendőben!

1817. március 2. — 1882. október 22. Arany János versek a Google Video-n

"Elég, ha nekem világol"

Arany János: A vigasztaló

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

Ha az élet útja zordon,
Fáradalmit fájva hordom,
Képemen kel búbarázda,
Főmön a tél zúzmaráza:
Néhol egy-egy kis virág nyit,
Az is enyhit egy parányit:
A virágban téged lellek,
Öröme a kietlennek!

Ha szivemet társi szomja
Emberekhez vonva-vonja,
De majd, mint beteg az ágyba,
Visszavágyik a magányba:
Te adsz neki puha párnát,
Te virrasztod éji álmát,
S álmaiban a valóság
Tövisei gyenge rózsák.

Jókedvem te fűszerezed,
Bánatomat elleplezed,
Káröröm hogy meg ne lássa,
Mint vérzik a seb nyilása;
Te játszol szivárvány-színben
Sűrü harmatkönnyeimben,
S a panasz, midőn bevallom,
Nemesebb lesz, ha kidallom.

Verseimben van-e érdem:
Sohse' bánom, sose kérdem;
Házi mécsem szelíd fénye
Nem hajósok létreménye,
Nem a tenger lámpatornya,
Mely felé küzd száz vitorla,
Mely sugárát hintse távol...
Elég, ha nekem világol.

(1853)

........................................................

Arany János versek a Google Video-n