1. A saját sors uralása - az önállóság és szabadság kérdése.

„Amíg engedelmeskedünk a biológiai hajlamokra épülő, a társadalom által belénk kondicionált inger-reakció mintáknak, addig kívülről irányíthatóak vagyunk.”

Az egyén önállósága azt jelenti, hogy
látszólag minden külső befolyás (kényszer, felügyelet, segítség) nélkül hajt végre bizonyos tevékenységeket.
Ezek a tevékenységek általában egyéni illetve társadalmi szükségleteket elégítenek ki,
ebből adódóan vágyak és elvárások motiválják az egyént a tevékenység végrehajtására s nem biztos, hogy szabad elhatározása vezérli.

Az egyén szabadsága:
nem csupán azt jelenti, hogy szabadnak lenni valamitől,
nem a vágyaktól és elvárásoktól, nem a környezettől, nem a dolgoktól, másoktól és magunktól való szabadulás elidegenedését jelenti, nem csak a negatív szabadságot kell érteni rajta,
hanem a pozitív szabadságot is, tehát azt, hogy szabadnak lenni valamire.
Ez, az egyénnek szabadságot jelent lehetőségeinek megvalósítására, szabadságot jelent függőségek ésszerű elfogadására, és ésszerűtlen függőségek visszautasítására.

Így a szabadság feltétele, hogy az egyén legyen képes:
- felismerni szükségleteit, valódi érdekeit és lehetőségeit,
- felmérni képességeit,
- világosan megfogalmazni céljait,
- pszichikai energiát befektetni céljai eléréséhez,
- s tevékenységei megvalósításában mindezt összeegyeztetni.

Tehát:
megfelelő önismerettel kell rendelkeznie
(identitás, éntudat, énkép, kompetencia, döntéskészség, stb.),
ismernie kell környezetét,
tudnia kell figyelmét irányítani,
cselekvőképesnek kell lennie és
szüksége van önuralomra, kitartásra.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy az egyén képes tudatát kontrollálni.

Előző oldal