Itt van ez a könyv: szokatlan képet időző címével és egy hegyére állított négyszöggel keretezett, B avagy13-as csomópontú, 3 tagú számsort és 3 tagú betűsort keresztben egyesítő képpel a borítóján.
És itt vagyunk a szokásos olvasói kérdésünkkel, miről szól ez a könyv?
Nézzük meg hát a könyv ismertetőjét!
Nos?
Nem úgy járunk-e vele, mint Mátyás király az okos leánnyal?
Meg is tudjuk, de nem is tudjuk meg, hogy miről szól a könyv.
Sőt!
A könyv tartalmára vonatkozó egyetlen kérdésünkre, kérdések özönét találjuk, mi több:
egyetlen hétköznapi kérdésünkre, az elvárt egyetlen hétköznapi válasz helyett, életünk, az emberi lét „végső” kérdéseivel találjuk szembe magunkat, szinte válaszadásra felszólító jelleggel!
De gondoljunk bele!
Nem kaptuk-e meg ezzel a bevezetővel mégis, az elvárásainknak megfelelő, egyetlen konkrét választ arra, hogy miről szól ez a könyv?
Ha rászánjuk magunkat a könyv elolvasására, megismerhetjük a szerző válaszait a felsorolt kérdésekre.
De talán, pontosabb úgy fogalmazni, (s ezzel Birtalan Balázs, mondanivalójának „pontos megfogalmazásra törekvés”-ére is utalok!), hogy megismerhetjük azokat a kulturális elméleteket, elveket, eljárásokat, gondolatokat, amelyek a szerző életét, eddigi személyiségfejlődését meghatározták, s amelyeket nem csupán maga számára érez fontosnak, hanem mindannyiunk számára megfontolandónak tart!
A bevezetőben felsorolt kérdések valóban fontosak, az emberi létet érintő, „végső kérdések”, de hiányzik közülük az a kérdés, ami talán a szerzőt legtovább foglalkoztathatta, életét meghatározta!
Az utolsó előtti fejezetben, a befejezés előtt, végül mégis csak megtaláljuk.
A kérdés pedig a következő: „Ki ez az ember”
A fejezet Jézus, kettős természetéről, halandó és halhatatlan, emberi és Isteni mivoltáról szól.
Úgy érzem, ez központi kérdése a szerzőnek, még ha (vagy éppen azért?) a könyv vége felé helyezte is el.
Végül is minden szál itt fut össze, ez a rejtély kulcsa, a végső válasz a megnyugtató zárszó előtt.
Erre a kérdésre, az író, egy gondolkodó, talán néha túlságosan is intellektualizáló, minden helyzetben a dolgok megértésére törekvő ember, válogat az elmúlt 2000 évben felhalmozott válaszok között, megpróbálja azokat magában integrálni és szavakba foglalva, újrafogalmazni, érthetővé tenni számunkra, és talán a maga számára is úgy, hogy az leginkább kifejezze a maga belső tapasztalatát, mondanivalóját.
A szerző alcímként a „Mémtörténet” kifejezést választotta, evvel jelezve, hogy a „mém” szó fontos számára, de aztán később nem fejti ki bővebben az ehhez fűződő elméletet, csak egy Mérő László fogalommal határozza meg, mi az a „mém”:
„Mémeknek tekintjük a gondolatoknak azokat a legkisebb, már önmagában is értelmes egységeit, amelyek nem genetikusan meghatározottak, és amelyek eléggé megbízhatóan és termékenyen másolódnak az egyik ember agyából a másikba”
Habár a „memetika” egy érdekes elmélet, örülök, hogy nem ismerteti a szerző, mert a „memetika” nem veszi kellőképpen figyelembe az embert, mint értékválasztó, értékközvetítő személyiséget, mondhatni elidegeníti az embert saját tudatától.
A „memetikában” egy prófétát is csak egy „mémfertőzés” hatásos terjesztőjeként definiálnának, akinek hatásossága esetleg elmarad egy gügye reklámot terjesztők mögött.
Birtalan Balázs viszont értékközvetítő.
És most ez alatt nem csupán az általa közvetített kulturális információk értékét, hanem sokkal inkább a „jóindulatúan és felelősen értékelő, felnőtt” emberi magatartás értékét értem.
A kultúra folyamából „aranymosóként” meregeti, szűri az információkat, tudatosan válogatja, értékeli, és csak az „élet aranyát” tartja meg, azt, ami az emberi létezést, a belső és külső egyensúlyt szolgálja.
„Ideákról és ideológiákról, hitekről és hiedelmekről, egyéni és közösségi viselkedésformákról, valamint ezek lehetséges alternatíváiról szól”, hogy felismerjük életünket, környezetünket fenyegető veszélyeket és tehessünk önmagunk, a környezetünk, az emberiség továbbéléséért.
A szerző önéletrajzként határozza meg a könyv műfaját. Bevezetőjében szabadkozik, hogy nem talált más formát mondanivalójának közvetítésére.
Nyilvánvaló, hogy műfajválasztásában művészi ambíciói, exhibicionizmusa is megnyilvánul, és mégsem öncélú, csupán magamutogatásra szolgáló, hanem fontos tanulságokat felmutató írás.
Önéletrajz, bár nem az író életeseményei állnak a központban. Mégis, mire a könyvben eljutunk a Jézusi „Ki ez az ember” kérdéshez, addigra körvonalazódhat bennünk az is, ki ez az ember, aki a könyvet írta.
Az író, könyvéből kirajzolódó személyiségrajzát elkészíteni nem érzem feladatomnak, akit érdekel, olvassa el a könyvet.
A könyv 10 fejezetből áll, minden fejezetben találhatóak versek is, melyek szervesen ágyazódnak bele a könyv szövegébe. Érzelmi töltést adva az értelmező mondatoknak, vagy a letisztult, fogalmak nyomán csillan föl az indulatoktól terhes verssorok értelme.
1. fejezet:
A bevezetés: vallomás az írásról, a könyv keletkezéséről, céljáról, cím és műfajválasztásról
2-3. fejezet:
Hogyan jutott el a jelenig, a szerző és a világ, egyéni és globális feszültségekről szól
4-5-6-7. fejezet:
A személyes és társas harmóniához, az együttéléshez szükséges megértés és elfogadás jelentőségéről és lehetőségeiről szól:
az erőszak mentes kommunikációról,
a pszichoterápia tanulságairól, önmagunk és belső világunk elfogadásáról,
a felnőtté válás folyamatáról,
a képzelet teremtő erejéről, valamint
a másság, a sokszínű élet elfogadásáról és az életellenesség elutasításáról
8. fejezet:
A keresztény egyházról és a vallásról, azok „szeretetlenségéről”, és ellentmondásosságukról, a szeretet intézményesíthetetlenségéről szól
9. fejezet:
A szeretetről, az emberi jövőért való önkéntes felelősségről, a Jézusi példáról, személyes hitéről szól
10. fejezet:
Minden szeretetteljes lehetőség dicsérete
Érdekes, emberi és tanulságos ez a könyv.
Gondolkodásra késztetett, és ezt szeretem.
Aminek nagyon tudtam volna még örülni, az egy részletes függelék a könyv végén, ami tartalmazza a könyvben használt idegen kifejezések meghatározásait, a könyvben ki nem fejtett, de azokra hivatkozó elvek, elméletek rövid magyarázatait, és a könyvben megnevezett személyiségek, filozófusok, tudósok, írók, költők stb. jegyzékét
De ezen a lista iránti igényem, már lehet, hogy inkább csak rólam szól.
Összegezve:
A könyv, útkeresés, az emberi lélek ismerős és ismeretlen, félelmetes és megnyugtató vidékekein át, mondanivalója, pedig az hogy törekedjünk összeköttetést találni belső ellentmondásink között, megnyugtatóan összeegyeztetni, vágyainkat és lehetőségeinket, érzéseinket és gondolatainkat, kérdéseinket és válaszainkat, szándékainkat és tevékenységeinket, békességet, harmóniát teremtve belső és külső világunkban.
Nekem tetszett a könyv.
Sok hasonlóságot érzek fogalomalkotásra törekvéseinkben, annak ellenére, hogy gondolkodásunk viszonyítási alapjai, világképünk, és a világképünk kifejezésére használt nomenklatura néhol eltérő.
Vannak hasonló „tudatmódosítóink” de nem teljesen azonosak.
Mindezek ellenére, ha néha más úton, és más elméleteken, könyveken, tapasztalatokon keresztül is, de mégis ugyanazokhoz az értékekhez jutottam, mint ő.
Birtalan Balázs, Aszalt szilva naplementekor című könyvében megfogalmazott mondanivalójával egyetértek.
Úgy gondolom, ez a mondanivaló tényleg mondani való!
Ezért raktam föl, ide a blogomba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése