"és nem sajnálom, hogy szamár vagyok"

.
Szabó Lőrinc: Egy szó

Csak egy szó és elakad a beszéd… Egy szó megmoccant, kis üvegcserép, egy szó megvillant, régi, távoli halott szó, – a jelenből valami fény villant rá a messzeségbe, fény, és máris visszacikázott felém s hozta a multból, a nehéz, sötét nyugalomból, a sok gyanútlan év éje mögül a magyarázatot, hogy mi történt, s hogy mily szamár vagyok.

Csak egy szó volt, egy hosszú pillanat s kigyultak más, láthatatlan szavak, mint kétoldalt az úti fák sora, ha közbecsap a gép reflektora: végesvégig, ahogy jött a sugár, hökkenve hátrált a békés homály, hökkenve nézett szemembe a sok fakón, kajánul vigyorgó titok: nem is tudtam, hogy voltak, s hirtelen ott álltam köztük, nevetségesen.

Csak egy szó volt… Véletlen, áruló,

kis fénysugár, ártatlan, szürke szó,

és oly mesteri a gazság, amit

feltárt, a bűn, hogy mi történik itt,

oly gyönyörű volt a látvány, hogy én

kijátszottan is csak a tünemény

pompáját láttam, azt élveztem, azt,

a nagyszerűt, vakmerőt, a pimaszt,

és hallgattam… Most is elhallgatok

és nem sajnálom, hogy szamár vagyok.
.