Kosik Péter: Ugyanúgyilag
Randa, öreg, pocakos pasik vagyunk.
Randa, öreg, pocakos múlttal.
Rácsodálkoztam a tablóképemre: ki ez az ábrándos szemű sunyin kancsal suhanc?
Én voltam.
Volt bennünk hit még.
Legbelülről az őszinte.
Azt nem lehet megjátszani.
Aztán kiderült: nem lesz kommunizmus.
Különben is és minek.
Kína is bevallhatná már valamidőn.
Nem biztos, hogy magatoknak tanultok.
Nem biztos, hogy lesz értelme diplomásnak lenni.
Sőt.
Járjatok két lábbal a földön.
És akkor valaki azt mondta röpke 30 év után :
egy érettségi találkozón – „érünk” folyamatosan
egészen a megaszalódásig -
kellemesen csalódott bennem.
Mondjam, hogy mindig ilyen voltam?
Csak közben magammá érettem?
Megtanultam írni, mert
agyontiport a sors?
De a leglényegileg ugyanúgyilag
az vagyok.
Egy álmodozó.
Aki leszámolt az illúziókkal.
De nem a reményeivel.
Forrás: GRAPHOMANIAC ABSURDITY
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése