.
Szabó Lőrinc: Idegen nő egy vitorlásonKék víz röpűl, csattognak a vitorlák.
| Bronz lábadtól vérpiros torkodig |
| érezlek: nevetsz – csillag-fogaid |
| szikráznak. Hajad, turbánod kibontják |
| a nyári szelek: gyönyörű kis ország, |
| gyönyörű, zárt világ vagy: ahogy itt |
| vezényelsz, nincs férfi, hogy vágyait |
| ne hívnád, édes, emberi valóság! |
| Kék víz s kék ég közt visz a csónakod, |
| s én közben valakire gondolok. |
| Be gyönyörű vagy! üde és nyugodt! |
| Kint nyugodt, de bent tűz, láng, repeső vagy! |
| Az a valaki – – Te élsz, és erő vagy!… |
És elfordulok: bármi vagy, nem ő vagy.
Szabó Lőrinc: Más nőkNézek más nőket: két láb hozza őket
| és viszi, csont s hús építményeit, |
| olyanok, mint te: szárnyas szerveik |
| beléjük kötik az eget, a földet |
| – melyikbe hogy! – központok, nem különbek |
| egyéb élőknél: mind ürűl, telik, |
| s némelyik gyönyörű, de mindegyik |
| vegytan és géptan gyártmánya. Belőled |
| ennyi sincs már, de ha rád gondolok, |
| ma is több vagy mindennél! Mi tudott |
| – mi tud? – úgy kápráztatni, mily titok |
| benned s bennetek, hogy oly hidegen |
| nézek rátok, és mégis részegen?! |
Soha se túl, se innen: jaj nekem!
..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése