Rakovszky Zsuzsa: A körülmények
Én úgy kerültem ebbe az egészbe,
egész véletlenül, hogy egyik este
Pávelbe botlottam, még kiskorunkban
sokat fociztunk együtt, ő szólt, hogy kell az ember…
És volt még a dolog anyagi része:
márka, arany – nekem véletlenül se
került addig ilyesmi a kezembe…
Amikor bementünk abba a házba,
lehettek ott tizen vagy tizenegyen.
Nem mozdultak, csak ültek, ránk meredtek,
nem adtak hangot, még a gyerekek sem,
csak reszkettek némán, mint a nyárfalevél.
Pável mindet a ház elé terelte,
utána már csak arra az őrült kattogásra
emlékszek – két perc, és nem moccant egyikük sem.
Az első lányt Mirko hozta be. Szőke lány volt,
szép, mint egy filmsztár. Szegény, rúgott-karmolt,
sokra nem ment vele, mi heten voltunk…
Aztán Mirko azt mondta, azt csináltok
vele, amit akartok, de tudjátok,
hogy nincs elég helyünk, és élelmünk sem,
és mindennap hoznak újakat. Elindultunk
az autóval valamerre, semerre,
egy erdő szélén hirtelen megálltunk,
Pável fogta a puskáját, kiszálltak,
fél perc, és mentünk is tovább… Még egyre
emlékszek tisztán: egy olyan kövérkés,
harmincasforma nő volt, még elég szép,
valami tanítónő – talán, mert ővele
én kellett, hogy kiszálljak…
Csak az a baj, hogy igen rosszul alszom.
Álmomban jön az összes sorban vissza,
még az is, amelyikre nem is emlékszek ébren:
a köves konyhában az öregasszony,
a lány, aki a macskáját szorítja…
Fölriadok, aztán csak fekszek ébren
a vaksötétben, a reggelre várok.
Vagy villanyt gyújtok, meghúzom a vodkát,
elszívok egy féldoboz cigarettát,
a konyhában órákig föl-le járok.
Ha nem jön ez az egész fölfordulás,
más körülmények közt biztos úgy élek
én is, mint az apám, mint mindenki más.
Forog a mókuskerék: munka, család,
mire észbe kapsz, el is telt az élet…
Néha berúgok, vagy lekenek egyet
a gyereknek – tudjuk, milyen az ember…
De azt nem, azt soha – azt a kegyetlen
farkasmosolyt, mámortól ködös szemet,
azt az arcot tudom, hogy meg nem látom,
amelyik egy szétvert hálószobában
nézett ki rám a vérszeplős tükörből…
Lovasi András
Mára már
Mára már nehezet gyakorol mindenki
Aki kihagyott valamit igyekszik megtenni
Öljön vagy faljon vagy feküdjön másokra
Mindenki motivált a többit meg álmodja
Mára már fél kézzel intézek egy olyat
Amitől Szárszónál nekimegy a vonat
Akárkinek, nem kell, hogy az illető pont ember
Legyen voltak itt más lények is, nem kell
Félni szóltam és ez megnyugtatta őket
Hátradőltek emlegetvén tűnt időket, s nőket
S míg megmerültünk a sok földi történetben
Párolgott az űrhajó kinn az esti kertben
No, idő van néztek fel pohárról órára
Maga meg Bandi bá vigyázzon magára
Mert maga az egyetlen aki még egyben van
A többit elvitte valami űrprogram
Aminek keretébe, mi itt beszélgettünk,
Hogy ne nagyon figyelje, a többivel mit tettünk
Kinek a lelke kinek a veséje,
Kígyónak a mérge, virágnak bibéje
Kellett nekünk és ha kimegy most a gangra
Lába előtt hever ami a földből még maradt
Na, menjen ki, nézzen ki nyugodtan csak Bandi
Menjen ki, nézzen ki nyugodtan...
Mire megtanultam
mire megtanultam a leckét
már új lecke van
mire elmentem a holdra
már megjöttek onnan
mire találtam egy álmot
már kirakatban állt
mire divatba jöttem volna
nekem már derogált
refr.:
semmire nem vagyok jó
semmire nem vagyok képes
néha egy kicsi szex
de attól mindenki mérges
már elmúltam 20
még nem vagyok 40
tudom, hogy kell győztesnek lenni
de nincsen hozzá kedvem
mire elmúlt a náthám
már halott voltam
mire megjött az orvos
már meggyógyultam
mire volt végre egy csillag
már lehozta más
mire kiértem a hídra
már mindenki beugrált
refr.
mire eljött az érzés
már gondolkodtam
azon hogy milyen lesz
és elment nyomban
mire kinyögtem végre
már rádióba' szólt
mire megcsináltam a cselt
már berúgták a gólt
refr. 2x
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése