Ady Endre: A mosti március
Szeretett és dalolt márciusok
Hervadt bokrétáját bedobom
Űzetve és, hajh, már nem űzve
Ebbe, a ma mindent beharapó,
Rettenetes, fekete tűzbe
S így üdvözöllek, mosti március.
Sokszoroztam nagy emlékeidet,
Álomjáró és csoda-hívő
Szivvel tapostam sugarakban,
Harcoltam az örömös Jövőt
És: most, miként te, úgy maradtam:
Üszkös-bénán, szép mosti március.
Mi lesz, ha a hivőség megszakad?
S az emberek nagyon keserűn
Néznek a márciusi napra?
Zászlózon, hires, nagy céljait
Az Ember gunnyal megtagadja?
Rettenetes a mosti március
Ejh, legyen a sugár mégis a Napé
S tapossanak benne vig fiuk
Olyan hittel, mint én tapostam
S, ó Sors, hittetni tovább is akarj
Vidámítóbb márciusban
S én elbocsátlak mosti március.
1916
A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kínt, fagyot,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.
1935 vége
"Megint elmúlt egy március tizenötödikénk, s most se kérdezte meg senki Wachottnét, ..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése