A tavasz ideges villámai
járnak bennünk, s lelkünk sötét
remegései ki tudja, milyen
hivásokra felelnek?
Ki tudja, honnan
suhog át
a földön, a kék
levegő tengerfenekén
az a sok dróttalan üzenet,
amelyből néha a vers kicsap:
tán messze világok
sajgásai, éhség
fekete morgása, a néma düh
száz vészjele, csilingelő szerelem,
mozi kattogó izgalma, kürtök
zengő hangtornyai, difterisz
vörös sirása, kacagó gyerekek,
erdők tűzvésze vagy a pénz
őrült trillái: ki tudja,
miből s miért
épül és omlik e nyugtalan
skála, a lélek szüntelen
tengerjárása, és hogy
egy-egy bolond szív a saját
gyötrelme titkos megafonján
– mint tükör a fényt –
megcsattogtatva, miért
sikoltja vissza a hangok
végtelenét a végtelenbe?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése