"Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között. Ez a fátyol a vers."

Gyurkovics Tibor : A vers

.
A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani.
Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem,
mint pupillán a könny.
Minden egyes vers az élet értelméről szól,
még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés.
Benne van a versben a költő,
mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban
a saját életére tört keserűség.
A versben minden megvalósul – még Isten is.
A „fiat!” gesztusa van benne, a „legyen!”
Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot,
az ember maga is verssé válik és elfoszlik az égbe.
A vers – ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is.
A vers – levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető.
Talán olyan a vers, mint a kesztyű,
melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az.
A vers a szeretet nyelve.
Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből.
A vers – a gyermeki kegyelem.
„Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!”
A vers, hogy „látva… se… lássanak”.
„Színről-színre,” mégis „tükör által, homályosan.”
Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között.
Ez a fátyol a vers.
Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg
– ő a vers.
A vers megemel – valahová, a sebezhető végtelenbe.
A vers elejteni a vadat, a nagyvadat,
az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére.
A vers – égi akupunktúra, mely minden ponton érint.
Csak minket szúrnak és nem mi szúrunk.
A vers – szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva – égi fénnyel szemünkben.
A vers – én vagyok, meg egy kicsit már nem is én.
Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni.
A vers könnyű szél simítása homlokunkon
– mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket.
A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt.
Mégis azon tűnődünk – milyen lehet a fény? A vers – véraláfutás a… felhőkön, és felhőjáték a… vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.


Baradlay Richárd - A fátyol dala / The Perfect Name