| Búgócsiga | De én mégis szeretem ezt a barbár iramot is, akárhová visz! Oldott búgócsigák táncos agóniája, végső lengések részegsége! Nincsen tánc haláltáncnál, dal a hattyudalnál | |
| Rózsa | elszabadultabb, s mint a rózsa dúsabb illatot önt hervadva, ama Rózsa, földünk misztikus fényrózsája, melynek mindenik szirma egy-egy lélek, öntse hangos páráját! Már a Szellem érző selyme vonaglik, zsugorodva játsza | |
| Fém és sugár | vadult játékát, villódzik a Város, surran és tülköl a szomjatag élet, fém és sugár közt meztelen; mohóbban meztelen sohse volt! A fürge néger combokat Senecák szeme is itta, de soha ennyi fény és ennyi hullám nem indult tőlünk csillagokhoz. Ennyi zene sem; és elönti rádiónkból | |
| Szférák zenéje | a Jazzband a világürt. (Messze szférák lakói ti, ha volna lég az Ürben, edzhetnéd, csillagok kiváncsi népe, füled a méltó muzsikára, mellyet | |
| A Macska | földünk röpít a mindenségbe!) Frissnek kellene lenni, mint széptérdü lányok s hetyke fiucskák, cincogó egérnek, s játékra venni: már a Macska ugrik s a vad ma ádáz árnyakat vetít a holnap üres falára. Már a titkos gyárak füstölnek, kémek kémiája maszkokat ölt - (Óh kedvesem, milyen maszk menthet meg majd sárga gázmérgeiktől?) |
Babits Mihály "VERSENYT AZ ESZTENDŐKKEL" kötetéből
Szabó Lőrinc: Nyári hajnal
(egy verseskönyv olvasása után)
Becsuktam a könyvedet, nincs tovább.
Az álom múlik, ébredek:
mint elhagyott tájak a hazatért
utas körül, úgy ködlenek,
úgy úsznak még köröttem
a verseid:
új verseidet olvastam, barátom,
este tíztől hajnali háromig.
Most ébredek. S már hallom újra, látom,
amit nem láttam az előbb:
ágyam fejénél vigyázni a villanyt,
kis órámban a ketyegő időt;
a valóság magánya visszahódít
és ami egy volt a fél éjen át,
most kettéválik és mint két kisértet,
nézi egymásban két élet magát.
És fáj, nagyon fáj, hogy egykor mi történt,
hogy elvesztettél s elvesztettelek.
Csak magamat tudtam méltónak hozzád
és hozzám méltónak csak tégedet.
Ha lelkünk vissza sohse forrni tört szét,
mondd, mért őrizzük frissnek a sebét?
Ami akkor, rég történt, tévedés volt,
ami azóta, kín és büszkeség.
Ami akkor, rég, és azóta történt,
dac és gőg nélkül most csak fájni tud;
a fájdalom közelhoz, s a melegség,
a régi melegség szívemre fut:
most úgy érezlek, ahogy magam érzem,
s a valóságot nem, nem, nem hiszem,
és eljátszom, folytatom életünket,
úgy, ahogy kellett volna hogy legyen:
a tizenöt év mi volt, nem tudom már,
csak ez a perc él, mely visszahozott:
Itt vagy! belépsz! S hallom, hogy felkiáltok,
hallom, hogy felelsz: – Te vagy? – Én vagyok! –
Itt vagy… Kiáltok… de nem is kiáltok…
Itt vagy… De hisz ez oly természetes!
Itt vagy… Nem történt közben semmi… Itt vagy
és csak a tegnap folytatása ez.
Itt vagy?… Dehogy vagy! Fáradt vagyok. Álom
ez az egész… Csak vers!… De az se bánt…
Pillám lehúnyva kérdezlek s a választ
magam mondom, mintha te mondanád…
Itt vagy? Lehet… Már alszom… Jön a hajnal…
Fel kéne kelni… S amit álmodok,
úgy kezdődik, hogy plédbe burkolózva
kint az erkélyen várjuk a napot.
+ Brúnó "Salam laki ya Maryam" című bejegyzése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése