"ma megszül engem a fény"

Pethes Mária: Laudáció

1

gyere, heveredj ide mellém, hátha
elalszunk megint, és álmunkban
újra beszélgetünk egymással,
mert a hallgatás, mint baljós kés.

még nem mondtuk el a valóság felét
sem kedves tárgyainknak, az álmainkat
körülálló halottainknak, hogy nincs baj,
csupán annyi történt, hogy felgyulladt
bennünk a fény, aztán kialudtuk
egymásból magunkat.

2

ünnep előtt tisztára súroltam lelkem
ablakát, most világosan látszik, ha benéz
rám az utca. ráleltem néhány
nyomorúságos pillanatunkra. tudtam,
bárhova rejtem, attól még ott lesznek.
gondoltam, elásom a kertben, de jaj,
kinőnek, vagy ha rájuk talál egy régész,
őt is boldogtalanná teszik. tétováztam,
majd egy hirtelen mozdulattal az ég felé
dobtam, vegye vissza az Isten. madarak
csaptak le rájuk, azt hitték, jó mag.
azóta nem énekelnek.

3

lelked sötétkamrájában többé ne hívj elő
rólam készült fényképeket. mindig olyan
elesettnek fotóztál, hogy magam is elhittem,
rajtad kívül nem kellek másnak. vágd ketté
az együtt lehúzott életet, neked is, nekem is
jut egy. többé ne bimbamozzon szívedben
szavam, csak múlt időben. hogy volt egyszer
egy.

4

látod, besötétedett benned, hiába daloltam,
nem találtál rám, ahogy leoltogattam utánad
az égve maradt emlékeket. későre jár benned
az ágy, amin egyformát álmodtunk, a papucs,
még el sem jártad, a fogas, rajta kalapod,
feketelyuk az évfordulók gyűrűjében.

leszedem az asztalt, lábai imára rogynak,
köszönik, hogy tarthatták az ígéretekkel
dús terítést.

angyalként röpdös az idő. itt vannak
halott anyáink. imádkozunk, hogy
földrengésverseiddel hallgattasd el
a gyűlölet bakancs csattogását.
együtt imádkozunk érted
az utolsó vacsorán.

5

ma megszül engem a fény, átöleli
a kertet, azt hiszi, itt a tavasz,
kihajtanak benne a százszorszépek.

ne fáradj már azzal Kedves, hogy
megszerettetsz önnön magammal.
én az életet éltető dalokban
mosakszom szappanhabos felhők
alatt, és a türelem kendőjével
szárítgatom arcom. a világ szabott
rendjét a szék karfáján hagyom,
fehér szalagokkal kötözöm be
a fák törzsén hasadt szíveket,
a szomorúságot szájon csókolom,
úgy küldöm el, hogy másnap
rám találhasson szívem templomi
csöndjében az Isten, miközben
ezt mondom:
köszönöm, Uram, hogy ma is
védelmedbe veszel bennünket.