A sietős borulatok és fürge derű könnyű világa. S rám nagy hatással van az ilyesmi, szinte mint egy gyorsütemű dráma. Mert egy-egy pillanatban még esett is, s utána oly erővel sütött ki a nap, szinte égetett, mint nyár közepén. S vakító volt ilyenkor a lángözön, s teli azokkal a könnyű villanásokkal, amelyek a visszaverődésből erednek, mintha vásott kölykök tükörrel bosszantanák a világot. Hogy az ember szeme belefájdult, s ha benézett valami kapualjba, egyebet se látott, mint csupa sötétet.
S az emberek is, mint az özönlés. De mintha föld alatti fürdőkből jönnének elő, oly üdék voltak és ünnepi tiszták az ünnepi reggel tiszteletére, s oly súlytalan a léptük – csupa könnyűség volt a világ. – No most lehetne trombitálni – gondoltam én.
A fekete szín pedig eltűnt. Hol eltűnt, hol újra föléledt. Hogy is kell ezt kifejezni?
Egy nőt láttam például lovon, valami dűlőúton a Bois de Vincennes-ben – szinte álomszerű volt, az ember nem is akarta elhinni, hogy él, mert félig létezett csak, szinte beleveszett e légköri riadalomba. Sohase figyeltem még meg e jelenségeket ilyen éber erővel. Lassan baktatott, s a lova nyakát veregette tűnődve, fekete ruha volt rajta, s körülötte dicsőség.
S ez az, amiről szólani akarok. Hogy ilyenkor a feketeségek körül szinte táncot járnak a tüzek, forgatag van, örvénylik a fény – s míg az alak maga elenyészik, ugyanakkor körvonalaiban szinte felmagasztosul.
Füst Milán: A feleségem története (részlet)Füst Milán (Wikipedia) Füst Milán (DIA)
............................................................................................................
+
Füst Milán: A feleségem története és
Mesterházi Gábor: A lexéma alapú és a zenei motívumok Füst Milán: A feleségem története című regényében
