"Ki tudja, honnan suhog át a földön, a kék levegő tengerfenekén az a sok dróttalan üzenet, amelyből néha a vers kicsap"

Szabó Lőrinc 1900 március 31-én született Miskolcon...

Szabó Lőrinc: Hangok

A tavasz ideges villámai
járnak bennünk, s lelkünk sötét
remegései ki tudja, milyen
hivásokra felelnek?
Ki tudja, honnan
suhog át
a földön, a kék
levegő tengerfenekén
az a sok dróttalan üzenet,
amelyből néha a vers kicsap:
tán messze világok
sajgásai, éhség
fekete morgása, a néma düh
száz vészjele, csilingelő szerelem,
mozi kattogó izgalma, kürtök
zengő hangtornyai, difterisz
vörös sirása, kacagó gyerekek,
erdők tűzvésze vagy a pénz
őrült trillái: ki tudja,
miből s miért
épül és omlik e nyugtalan
skála, a lélek szüntelen
tengerjárása, és hogy
egy-egy bolond szív a saját
gyötrelme titkos megafonján
– mint tükör a fényt –
megcsattogtatva, miért
sikoltja vissza a hangok
végtelenét a végtelenbe?

Sohase higgyetek a szemeteknek

Zorán - Sztevanovity Dusán - Presser

Sztevanovity Dusán: Sohase higgyetek a szemeteknek

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Hé, gyerekek, figyeljetek
Elmagyarázom a bűvészetet
A pódium áll, a rivalda kész
Zajlik az össznépi megtévesztés
Nézd, az ott a kincs
Csiribi-csiribá, s híre sincs
Az elme villog, dől a szöveg
S úgy, ahogy én is, jól megeszed

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Tapsra vár, ha becsapott már
S él belőled, mint a király
S minden csaláshoz van elég ész
És a bilincsből mindig kifér a kéz
Kérdezed, s félrevezet
S jól esik, hogy elhiheted
Egy széles mosoly, csak neked
S úgy, ahogy én is, jól megeszed

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Néhány földön jártam
Néhány cirkuszt láttam
De jegyet veszek, s ráfizetek
Megismétlik a trükkjeiket
Nézek, mintha látnék
S ő minden törvényt átlép
A szemembe küldi a fényt
Így lesz a fejben sötét

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Néhány földön jártam
Néhány cirkuszt láttam
Itt a piros, ott a piros
Itt úgysem lehetsz túl okos
Tudom, mindez játék
Szabályos, csak másképp
A szemembe küldi a fényt
Így lesz a fejben sötét

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Hé, gyerekek, figyeljetek
Elmagyarázom a bűvészetet
Ott lenn a tömegben, ott a helyed
Kiválaszt és beköti a szemed
Táncolj körbe, jó bohóc
Annyira jó, hogy meghatódsz
Hallod a tapsot, s nagyra nősz
Ez nagy mutatvány, s újra bedőlsz

Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek

Egy dal

Palya Beáta - Szép szemű szeretőm

Szépszemű szeretőm, nézd, a tél elmúlt
Nyílik a liliom, illat száll túl a hegyeken
Szépszemű szeretőm, nézd az őz a vízhez lép
Lehajtja fejét, iszik és tovaszökken, elillant rég
Vonj engem temagad után, fussunk már...
Szép szemű szeretőm, nézd, a tél elmúlt
Nyílik a liliom, illata száll túl a hegyeken

Szép szemed éget perzselőn, arany-feketén
A nap nem hív ily sürgetőn, nyár delején
Szép szemed fordítsd tőlem el, megvakulok
Fordítsd vissza, nézz...
Égess el, arany-feketén.
Tüzedben elporladtam, semmi vagyok
Szép szemed éget perzselőn, arany-feketén
A nap nem hív olyan sürgetőn, nyár delején

Két karod átfog, átölel, magam feledem
A hullámok, az óceán játszik velem
Két karod vedd el, bőrömmel emlékezem
Fogd át derekam, hozzád ér kezem
Fogj engem, ölelj
Tengeredben vízcsepp, az vagyok
Két karod átfog, átölel, játszik velem
A hullámok, az óceán, nem feledem

Palya Bea és Fassang László - Dror Ykra / Szépszemű szeretőm

Dance Dror Yikra


Dror Yikra - The Parvarim

Piyyut
Dror Yikra  - Dunash ben Labrat

Dror Yikra - "Youth and Music in Vienna Festival" Competition 2007

"Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem, tam multae scelerum facies"*

Radnóti Miklós: Első ecloga
                     Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem, tam multae scelerum facies; .../ Vergilius
PÁSZTOR
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

KÖLTŐ
Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

PÁSZTOR
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, -
már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?

KÖLTŐ
Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.

PÁSZTOR
Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó
ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt,
s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan;
asszonyi had, gyerek és öreg összekötött batyuval fut
s földrehasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és
annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa.
Azt hiszem ismerted Federícót, elmenekült, mondd?

KÖLTŐ
Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.

PÁSZTOR
Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még!
Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő
így tünik el! hát nem gyászolja meg őt Európa?

KÖLTŐ
Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva
tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának.
Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a műből.

PÁSZTOR
Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?
Nem menekült el a drága Atilla se, csak `nemet` intett
folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?
Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?

KÖLTŐ
Ágyudörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt?
Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.
Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre,
s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit őrzöl, a másé,
mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad.
Áldjon az ég, öreg este szakadt rám, míg hazaérek,
alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.

1938

*"Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem, tam multae scelerum facies"
"Itt, hol a bűn az erény, harcok dúlják a világot / oly sok alakban lép fel a vétek…" - Trencsényi-Waldapfel Imre fordításában

Egy régi dallam

The Shadows - Apache / Jet Harris emlékére

"Ne félj, kisfiam, minket nem bántanak, csak a cigányokat "

Gyöngyöspata - Egyszerűen gyalázatos!

"szívbe húzódott szavak"

József Attila: Március

A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kínt, fagyot,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.

1935 vége

Juhász Gyula: 48 március 15.

Ó régi szép est... tündöklő siker,
Mikor jön egyszer hozzád fogható,
Dicsőséged az egekig ivel,
A deszkáidon tetté vált a szó.

Igen, az Ige testté lett, derék
És lelkes nézők tapsoltak neked,
Színházi est, melyen - ó büszkeség! -
A gondolatszabadság született.

Aktoraid: Petőfi, Jókai,
Vasvári, Táncsics és a korai
Tavaszi mámor sok nagy ifja még,
Színésznőd Laborfalvy Róza volt,

Ki Jókainak szívére hajolt...
Ó régi szép est: jössz-e vissza még?


Illyés Gyula: Két március

1
Hab a szájon, a rügy, a hús
forrja tajtékkal újra nedvét.
Fujja füttyöngve március
szoknya- és trónborító kedvét,
pisszeg – riadtan fordulok
hátra (ó, hátra, nem előre!),
míg az új s régi trónusok
hetykén feszülnek: mindörökre!

Ó, kamasz, csupa-reggel század,
a hegyeken át postakürttel
utazó eszmék, tervek, vágyak,
s ti naiv arcok, tele tűzzel,
jövőbe nézők lelkesen –:
be szégyenlem a rajongástok –
Szabadság, Harc, és Szerelem,
elmultak, mint a dilizsánszok.

Mint ósdi fiókok szagát,
mint sárgult imakönyvekét,
mint foszló menyasszony-ruhák
lázát elárvult nénikék:
úgy szimatolom, március,
úgy szívom újra lángja-dús
arccal szeledben azt a kort,
mikor lelkünk szűz ara volt!

Zúghat az ünnep; idebenn
így ünnepellek, hallgatag.
Nézek egy régi könyvet és
próbálgatom a szavakat.
Még kér a nép… – és fölmerül
egy arc: most adjatok!… vadul,
ajkát harapva néz körül
s egy ország helyett elpirul.

2
Vannak, akiket pártolt az idő.
A láthatárra zajjal feltörő,
a hadirendben érkező napok
hozzájuk álltak hirtelen
mint fölkelt csapatok;
kiknek az idő dolgozott,
várat vívott és toborzott vidáman,
gyúrta a lelkeket s a győzelem
eldőlt már ott, a portyázó csatákban.

Új március jő, új év – áradó
sereg napjával egy új áruló!
Ha vannak, kiknek diadalkapu,
füstölgő bástya minden pirkadás:
nekünk új háború,
hullt zászló, dúlt falu.
Az idő nekünk rontó hadak és
pestis, barátaim, tüz, áradás –
s hol a harang s a harangra a kéz?

Szikláról nézem kis népünk jövőjét.
Reménytelen vagyok – miért hazudnék?
Utolsó emelkedésünk az árban,
óh, március, csak azért tornyosulsz már,
hogy rólad még tisztábban
és még messzebbre lássam,
mi partjainkból az örvénybe szédült,
mit a vetésből visz már piszkosult ár
és vinni fog. Mert mi is csak beszélünk.

1848–49-es forradalom és szabadságharc  - wikipedia

Kokárda - wikipedia
Színek jelentése

egy mezőkövesdi szoboravatásra

"...imprinting. Ez egy angol szó, lenyomatot jelent. Mintha 1944 az idegrendszeremben kitörölhetetlen lenyomatot hagyott volna.
Én tökéletesen emlékszem azokra a napokra. Arcokra, eseményekre, napról napra.

Az 1980-as évek végén én egyike voltam azon keveseknek,akik a változásokat összefüggésbe hozták az antiszemitizmus életre beszélésével. Olyan emberekkel beszéltem erről, akik vallásukat tekintve nem voltak zsidók, csak abszolút tiszta fejű emberek. 1989-ben nekik mondtam, de mások is hallották, hogy itt most borzasztóan nagy baj van, mert életre fogják beszélni az antiszemitizmust. Harsányan kinevettek, és jóindulatúan paranoiával vádoltak meg, holott én pontosan tudtam, mi következik. Ezt nem lehet önmagát megvalósító jóslatnak nevezni, mert én semmit nem tettem azért, még álmomban sem, hogy az antiszemitizmus életre beszéledjék, de pontosan tudtam, hogy bekövetkezik.
Inkább másvalamin lepődtem meg, ami talán téged lep meg.
Kezdtem nagyon nagyra becsülni a magyar népet, mert úgy éreztem, hogy nehéz beadni neki. Én azt hittem, hogy könnyebb lesz.

1944-ben fölemelt karral vonultunk végig az utcákon, amikor a Szövetség utcából a nyilasok a téglagyárba vittek – ez volt az én harmadik nagy megmenekülésem. Ott vonultunk fölemelt karral, az anyukám, a nagynéném a két pici gyerekkel meg én. És az utcán, a járda szélén derék magyar állampolgárok álltak, és nézték, hogy vonulnak a zsidók. A téglagyárba hajtottak bennünket, hogy onnan
Auschwitzba vigyenek tovább. A lényeg az volt, hogy mentünk fölemelt karral, és láttam az embereket, akik vagy gúnyos megjegyzéseket tettek, vagy szomorúan néztek, és láttam az ablakokat, ahogy egymás után behúzódtak a fejek, és leereszkedtek
a redőnyök. Ez azóta is szimbolikus kép az életemben, „távozz tőlem, sátán, nekem ehhez semmi közöm”. Bámészkodás közben lemaradtam a sortól, és egy nálam hat-hét évvel idősebb kamasz lelépett a járdáról, és hátulról fenékbe rúgott. Nem talált el, nem fájt nagyon, de azóta is éget, azóta is rettenetesen fáj a helye. A téglagyárban töltöttük az éjszakát, és másnap vittek volna minket tovább Auschwitzba, de akkor megjelent két kakastollas csendőr, bementek a fabódéba, ahol a nyilasok voltak, és aztán kihirdették, hogy mindenki mehet haza. Horthyéktól jött az utasítás, hogy el kell engedni a zsidókat, mi meg ott álltunk anyámmal bevagonírozásra készen, szorongatta a kezem, és azt hajtogatta, hogy „ne engedjük, kisfiam, hogy elszakítsanak minket egymástól”, és reszkettünk, hogy mikor kerülünk sorra. Még ma is látom a két kakastollas csendőrt, és hallom azt a sárga karszalagos, munkaszolgálatos zsidó férfit, aki fölugrott egy padra, és hangosan üvöltötte: „Éljen Szálasi!”

Én tehát tudtam, mi következik.
Kezdődött a Csurka-dolgozattal, folytatódott Csoóri írásával. Csak azt nem gondoltam, hogy a magyar nép ilyen sokáig ellenáll a csábításnak. Ezt én nagyon nagyra értékeltem, és értékelem mindmáig, miközben az ellenállás egyre kisebb.
De legalább nem ment olyan gyorsan, mint 44-ben."
                                                                      /Ranschburg Jenő/ forrás
mezőkövesdi szoboravatás         *
1993. évi XLV. törvény

Egy régi dal

Nilla Pizzi: Grazie dei fiori
Grazie dei fior
fra tutti gli altri li ho riconosciuti
mi han fatto male eppure li ho graditi
Son rose rosse e parlano d'amor
E grazie ancor
che in questo giorno tu m'hai ricordata
ma se l'amore nostro s'è perduto
perchè vuoi tormentare il nostro cuor?
In mezzo a quelle rose
ci sono tante spine
memorie dolorose
di chi ha voluto bene
Son pagine già  chiuse
con la parola fine
Grazie dei fior
fra tutti gli altri li ho riconosciuti
mi han fatto male eppure li ho graditi
Son rose rosse e parlano d'amor
Tanti fiori
in questo giorno lieto ho ricevuti
Rose...
rose...
ma le più belle le hai mandate tu
Grazie dei fior
fra tutti gli altri li ho riconosciuti
mi han fatto male eppure li ho graditi
Son rose rosse e parlano d'amor
Grazie dei fior
e addio...
per sempre addio...
senza...
rancor

Ranschburg Jenő (1935- 2011)

Ranschburg Jenő (1935- 2011)

"Engem a fejlődéslélektanban mint tudományban az a különös és izgalmas tény ragadott meg, amit egykor úgy fogalmaztam, hogy az ember az élet minden pillanatában egy kicsit más, mint az előző pillanatban volt, és mégis mindig azonos önmagával.
Ez engem mindig hihetetlen izgalommal tölt el. Sohasem a gyerekek vonzottak engem, hanem a felnőttek, illetve az, hogy miből lesz a cserebogár, hogyan válik valaki felnőtté."

"Mi minden magányos embert szorongónak tartunk,

azt hisszük, hogy ő tulajdonképpen más szeretne lenni,

és elkezdjük rugdosni a közösség felé.
Pedig nem biztos, hogy így van."
                                                                                       (forrás)

Galamus-csoport
Index
fn.hu 
Humana Magazin 

YouTub - interjú

Köszöntő

Bereményi Géza: Somlai Margit

Somlai Margitot láttam én piacon guberálva,
Ősz kicsi kontya úgy feszült, mint rég az iskolába.
Láttam ott Somlai Margitot lila eres kezével
Szemétben turkálni, s bújtam ott, ne legyen övé a szégyen.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
Tán azt a szót, hogy ... hogy iskola?

Oxfordi diplomás Somlai, latin-angol tanárnő,
Öt nyelven tudta mondani azt a szót, hogy teremtő.
S nyolcvanöt éves kézzel ott ügyesen túrt szemétben,
A teremtő éppen nem figyelt, őhelyette is néztem.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Somlai Margit, nem én,
Nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
Ezt a világot, nem én.

Somlai Margit, láttam én, talált egy fél pár kesztyűt,
És vele örültem lesben ott, hogy a teremtő enyhült.
Bújtomban szurkoltam: Istenem, Istenem és teremtőm,
A kesztyű párját lelje meg, segíts a vén tanárnőn.

Ultima ora non datur secunda,
A kesztyű párját lelje meg,
Add a kezébe teremtőm végre,
A végén még más találja meg.

Mivelhogy volt ott rengeteg
Szemétben túró pára,
S minden bódé mögé bebújt
Mindnek egy tanítványa.

Piacon járva láttam ezt,
Láttam, és jól megnéztem,
Úgy mondtam el most, úgy, ahogy
Volt is ez voltaképpen.

Nőnap

"valahogy, tudod, ezek / őrület hogy mit is jelentenek"

Cseh Tamás: Desiré mauzóleuma