"és másnapra esőt ígért a szél - "

Gágyor Péter: Nyár falun

Értem, vagy nekem szólt
de a hyškovi fúvósok
ott muzsikáltak a messzeségben
és mi átgázoltunk
a virágzó réten
s már messziről hallottuk 
a buzdító hangzavart,
a falu fölött
a nap sütött, 
a kopár út porára 
és víg madárdal üdvözölt
majd egy kánya
röppent fel az égre
fölénk árnyék költözött
és a tájat kémlelte
a bágyadt déli hőség 
fodraiba settenkedett 
és másnapra esőt ígért a szél – 
… s te reám emlékszel-e még.


2012. május 20., 13:32


Léto za vsí
Pro mě a třeba za mě,
vyhrávala v dálce
hýskovská dechovka,
brodili jsme se rozkvetlou
psárkou, z dálky k nám
zaznívalo povzbuzující
halekání, naše cesta
za vesnicí byla prázdná,
jen sluncem a zpěvem
ptáků vroubená,
až za obzor mohlo by vidět
káně,
vznášející se nad námi,
kdyby nehledělo
jen dolů pod sebe.
Polední horko
pročechrával vítr,
co zítra přinese
déšť -
...můžeš si na mě vzpomínat

Gágyor Péter oldalai: 
Ó-rigó
KOPTOK (verskötet)
EZEK (regény)
Hátrapillantó
Színházról jót rosszat vagy semmit
Szövegek (és fordítások)

"a fák azonban tovább énekelnek"

Kassák Lajos

 A ló meghal, a madarak kirepülnek 

1922

"S lehúnyjuk szempilláinkat"

Füst Milán: A névtelen iszik 

Tégy poharat az asztal végire,

Tölts bort neki s ne nézz oda, –

Egy szegény koldús érkezik a légen át,

Ki tévelygett a tengerek s hegyek felett és nem is látható…

Most hajts fejet! – S te második Éliás,

Az ajtó mögött ki ott leselkedel és rajtamütnél onnan, állj elő!

S ha sánta volnál netán: tudós púpos, aki mindig fázik, egyre didereg…

Ülj le tehát a kályha mellé. Csend van ott.

Hamvába hull a tűz ugyis, már lobbanása sem zavar

S mi meg se moccanunk a némaságban: kortyod is hogy hallható legyen…

S lehúnyjuk szempilláinkat, mert tudjuk azt, hogy mi a szenvedés.

Igyál hát értünk Láthatatlan, örök bolygó, kinek neve sincs!

S tág sátort vonjon fölénk e képzelt látomás, hogy megvédjen a kínoktól –  igyál!

Mi nem kívánjuk garasodat érte, koldusa e földnek, úgy is tudjuk, nincs neked…

S hogy hajad koronája lángban áll talán, – úgy képzelem, – hisz évezredek óta hordod ugyanazt: –

Hogy mit tesz: mindig ablakokból nézni másik ablakot…

S mi visszatükröz: mindig szembenézni véled végtelen…

S mi nem hagy nyugtot: kérdéssel felelni szomjas kérdezőnek…

Hát igyál!