"lebegtem, ösvény, fű s virág felett"

Szabó Lőrinc: Tutajon

Új áradás, most túl az Ipolyon. –
Kifogott ajtó volt a tutajom,
ág az evezőm. A hepehupás
legelőn, mint átlátszó, óriás
fény-tó, állt a víz. Félméterre a
földtől, néhol meg csak arasznyira,
kék nyárban, mely szikrázott, lobogott,
gyémánt csöndben, mely körülcsobogott,
lebegtem, ösvény, fű s virág felett,
dehogy ott – az egész világ felett.
És le se kellett hunyni a szemem,
álom gyúlt át minden érzékemen,
álom, amilyet az ópium ad,
álom, melyben néma kéj simogat,
álom, mely élő falakon visz át,
álom, mely csupa tükrös bujaság,
álom, amelyben ég s föld tündököl
és egész testünk hangtalan gyönyör.

"ahogy az öröm visz, úgy növök"

Szabó Lőrinc: Óh, Nizza, tenger!

Föl, fény vagy, repűlj, énekem,
ahogy a vágy visz, a végtelen!
Járd körül a Földet, ezt legalább –
Óh, Nizza! – Oly nagy e kis világ!

Óh, Nizza! – A tenger kürtje hí –
Mint álmaim, vagy mint a mozi,
úgy táncol a holnap – Megvan a pénz,
itt a motor, most csak előre nézz!

Óh, Nizza! tenger, arany fövény! –
Nem tud örülni más, csak én,
én, én, a mindig lemaradt,
messzesóvárgó akarat.

Óh, tovább! Afrika! iszonyu fény! –
Mindenkinél különb vagyok én:
ahogy az öröm visz, úgy növök – –
Már kicsi a Föld: csillagok között,

ott röpít az úti szédület –
Gyémánt Nap – A bolygók vészjelek!
Őrült vagyok? – Lehetnék, elhiszem:
örülök rettenetesen!

Canción del fuego

Manuel de Falla - El amor brujo

Lo mismo que er fuego fatuo,
lo mismito es er queré.
Le juyes y te persigue,
le yamas y echa a corré.
¡Lo mismo que er fuego fatuo,
lo mismito es er queré!

¡Malhaya los ojos negros
que le alcanzaron a ver!
¡Malhaya er corasón triste
que en su yama quiso arder!
¡Lo mismo que er fuego fatuo
se desvanece er queré!

"ahogy az öregek meséiben"

                                                                                        Chopin's Waltz Op.69 No.2 / Vladimir Ashkenazy, 1981

Szabó Lőrinc: Pásztorsípon

Napfényfüzérbe fogtalak. De én magam
szomorú maradtam. Szomorú sípokon
játszottam minden este. És kövér moha-
ágyamon rólad álmodoztam. – A kövi
pacsirta keltett fel, korán; s a harmatos
hegyoldalon indulva mindennap egész
odáig fölkúsztam, ahonnan a sasok
ágbog-fészke körűl égbeacsarkodó
szirtek tornyairól lefut a görgeteg
vízvájta medre. Ott álltam, egymagam, és
a láthatárt néztem, s a nyájamat, amint
fehér foltokban mind alább ereszkedett
a völgybe… Szemem és szavam hiába szállt
feléd s az idegen ködű partok felé:
úgy vágyódtam hozzád, ahogy az öregek
meséiben a hű Penelopé után
sóvárgott tengervíz-mosta szigeteink
királya, a dicső, sokat-tűrt Odysseus.


Marguerite Duras - Jean-Jacques Annaud - A szerető

"Nagyon nehéz volt gyávának lenni"

Mirtse Zsuzsa: Napjátékok, naplevelek

Egy-egy tárgyba beleakad az idő.
A láb meg egy láthatatlan hurokba.
Úgy nyitom meg őket, mint az ablakot
egy régi szobán, megtörténtünk, sorra.

Az egyik könnyen nyílik, a másik nem
adja magát, torokban megrekedt hang.
Persze, átveszem a levelet, meg ha

kell, vidd a kabátomat is, amíg van,

mert az első néhány napon fázni fogsz,
azt mondják, és úgy könnyebb továbbmenni,
ha valamit elhozhatsz abból, ami
nincs. Nagyon nehéz volt gyávának lenni.

Ott maradni, hallgatni, elviselni,
nem menni, nem rombolni, megalkudni,
amikor már minden rossz irányba megy -
akkor, igen akkor a legnehezebb.

Képtelen sorsok lógnak a falamon.
Csupa vakablak, nincs mögöttük világ.
Játszunk életeket, reggeli napfényt,
túlélést, ha kell, napi feltámadást.