Szabó Lőrinc születésnapjára

.
Válogatás
Szabó Lőrinc: Tücsökzene - Rajzok egy élet tájairól című szonettciklusából

I. NYITÁNY, A FÉRFI ÖSSZEGEZ, 1945

Táj épül, omlik

Táj épül, omlik, gyúl, gőz-síp hasít
a tücskös éjbe, fátyolbimbait
bontja bodor füst, s hold, ezüst virág,
nyíl a felhők közt, arc, más arcon át,
jön, itt van, már nincs, erdők, városok
örvénye forgat: én magam vagyok
a kép s a keret, s évek, negyvenöt,
lobognak körűl, s mindegyik mögött
ott a többi, ott cirpel, ami csak
enyém volt, vágy, vagy boldog pillanat,
minden elérhetetlen messzeség,
minden kétségbeejtő veszteség,
mind, ami voltam, pénz és szerelem
és halálvágy, és ami sohasem,
az is, kétely, játék és képzelet,
a zűrzavar, amit most rendezek,
hogy értsem magam, s hogy megértsetek:
örök véget és örök kezdetet.

II. MISKOLC, A GYERMEKKOR BŰVÖLETÉBEN, 1900-1905

Ezerkilencszáz

Halkulsz, tücsökszó? Miért? Hová viszel?
Miskolc... 1900... Semmi jel?...
Áh: itt még néma vagy!... Mástól tudom:
valaki kiejtett az ablakon...
De máris zendűl képeid sora:
konyha, gang, kert; és sok kukorica;
majd, az utcán túl, tisztán felragyog
a sakk-kocka-táj, földek, ház-sorok,
telepvége... Por (vagy sár!) volt az út...
Zoltán bátyám csizmája egyszer úgy
beragadt a hóban, hogy ott maradt...
Messziről hallottuk a vasutat:
görgő robaj, fütty, mozdonydohogás,
ott dolgozott az apám... Csupa máz,
olaj s korom volt, ha megjött: a kék
munkaruhát anyuka mosta... Szép
piros sárkány repült a rét fölött...
S te is ott voltál mindenütt, tücsök!

III. BALASSAGYARMAT, IDILLEK AZ IPOLY KÖRÜL, 1905-1908

Anyám dalolt

Anyám dalolt. Legtöbbször szomorú
szövegeket. A megfagyott fiú
szívszaggató volt, s édes-kedves a
fekete tóban fürdő kis kacsa.
De a legjobban az tetszett, ahogy
a Lengyel Himnuszt - szinte lobogott,
mikor azt énekelte: oly üdén
szárnyalt a hangja, s oly szomoru fény
ragyogta be, hogy szívem reszketett,
s bár azt se tudtam, kik a lengyelek,
letérdeltem (így biztosan nagyobb
foganatja lesz!): háromszor csapott
égig a hang, a szent oltár előtt,
a térdrehullásnál, s amikor Őt,
Istent kértük: "Szabad hazánkat, óh,
add vissza nékünk:..." S hogy a zokogó
ima elnémult, csend lett, nagy szünet.
Ez után csak hallgatni lehetett.

IV. DEBRECEN, ÉRLELŐ DIÁKÉVEK, 1908-1918

Gimnáziumban

Új iskola várt, újabb félelem.
"Ne a gimnáziumba!" - végtelen
rimánkodtam apámnak, ne oda
irasson, elég a polgári! A
könnyem csakúgy folyt... De a kutya, hogy
vízbe dobták, hát mégiscsak uszott:
józan ésszel, vagy csak véletlenűl,
de ment minden; úgy látszik, rendkivűl
hasznos volt az elemi szigora...
S épp a latin lett kedvenc tárgyam, a
régi, nagy Rém: a teljes anyagot
előre a fejembe verte, hogy
amit egy éve a bátyám, Zoli,
tanult, énvelem kérdeztette ki:
s hogy így az amo, amas rám ragadt,
a nem is sejtett, kész tudás miatt,
amely most persze hamar kiderűlt,
mindjárt egy kis becsület vett körűl.

Az első vers

Első versemet egy nyári napon

írtam, a hortobágyi vonaton.

Magam voltam. Dél. Tücskök. Vad meleg.

Durúzsoltak, álltak a kerekek.

Vártunk. Döcögtünk. Ett az unalom.

Ohatnál végigdőltem a padon,

úgy kábított már a tücsökzene

meg a sinek egyhangú üteme.

Így lesz ez Balmazig, Debrecenig?

Ásítoztam. Dúdoltam valamit,

valami zsongót: zsongott, kattogott

vonat és világ. S egyszer csak, ahogy

rakosgattam a ringó szavakat,

rímbe kattant bennem két gondolat.

Ez felébresztett, mint valami vicc.

Vers? Nagyot néztem. Hogy is volt csak? Így?

Egész jó játék. De fog menni? Ment!…

Felfrissülve értem el Debrecent.

Olvasás

Mint a csillagokat a távcsövek,

úgy húztam körém, s egyre közelebb,

könyveken át a Világ Tényeit:

éj-nap olvastam. Mindent! Hajnalig,

kis lámpa mellett, s függönyözve a

konyhánk ajtaját. Boldogság, soha-

nem-álmodott, töltött be: Nemcsak én

vagyok (ha vagyok) bolond! Mint a fény

mihelyt szabad, oly határtalanúl

tágúlt a lelkem, nőtt, már messze túl

kíváncsiságban s reményeiben

iskolán s minden hasznon: Végtelen

nyílt elém, hisz most eszközt, szárnyakat

kaptam, repülni, s törni zárakat:

az Irodalmat: születő, arany

lángok zsúfoltak, gyerekmód ugyan,

de úgy, ahogy az első távcsövek

tömték új csillagokkal az eget

Semmi és Soha

Be más lélek volnék ma, ha, amit

annyiszor megálmodtam, fényeit

benned is gyujtva átcsap elbüvölt

testünkön az a láng, mely a gyönyört,

megosztva, csak növeli! Át, igen,

és akkor! Ha rögtön a végtelen

békét adja, vágy, lelkifurdalás,

sőt semmi helyett a teljes varázst

adja a boldog első szerelem!…

Tavasz üdve, valóság: szüntelen

azt siratom!… S te, te csak alkalom

lettél a veszteségre: én tudom

talán a legkevésbé, ki-mi vagy:

káprázatom voltál csak, s mialatt

szőttelek, el is eresztettelek:

te akartad így, s így lett a neved

s ami lehettél volna valaha,

így lett lassan mind Semmi és Soha


V. BUDAPEST, EMBER ÉS VILÁG, 1918-1947

Babits

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.

Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.

Mit láttam benned? Magam végzetét.

Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.

Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.

Mit bennem te? Dacot és szitkokat.

Aztán, mit én? Jövőm rémálmait.

S te? Egy torzonborz állat vágyait.

Én? Istent, akit meg kell váltani.

Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.

S később? Hogy ellenség én vagyok.

S én? Azt, akit soha el nem hagyok.

Te, tíz év mulva? Tán mégis fiad?

S én, húsz év mulva? Láss már, égi Vak!

S húsz év mulva, te? Nincs mit tenni, kár.

Húsz év mulva, én? Nincs mit tenni, fájj!

S a legvégén, te? Igy rendeltetett.

S én, ma s mindig? Nincs senkim kivüled

Különbéke

Ördögöt angyal, a gonoszokat

gyűlöltem előbb, a gazdagokat;

aztán mindenkit. Megútáltam és

megvetettem az embert, az egész

földi förtelmet, s álmot, hiteket,

igazságot, a hiú képzelet

szépelgéseit, a bérenc agyat,

a bölcs s buta magyarázatokat,

tömeget, egyént. Aztán az idő

és a közöny, a fertőtlenitő,

lefojtotta öngyilkos lázamat:

harminchárom évnyi tapasztalat

után mint vigasztalan harcteret

jártam a mocskos, leprás életet:

Különbékém, keserű remete,

vállat vont és dolgozott: semmi se

vonzotta már, csak a kivételek

és – mint végső remény – a gyermekek.

Légiriadó

Ágyú, tűz, vér, fekete robajok

helyett fehér durúzsolás? Dohog

a kazán, kék-zöld tündöklés a táj,

a fedélzetre parti lepke száll

és ahogy hanyatt dőlök a padon,

nem a folyón, a felhők közt uszom:

vágytalan ringás, szent semmittevés

gyógyít, unalom édessége és

egyformaság: keringő szigetek

s a sík part szépsége, fűz-ligetek…

Ugató tankok, kormos vonatok

helyett a fehér hajó: hol vagyok?

Háborúban? A mában? Huszonöt

év minden tűnt öröme összefut

e hihetetlen napba a Dunán,

és csak sóhajtok, mikor délután

légiriadóra bődűl a gép…

Végezz itt, ha kell, Rettenetes Év!

Mi még?

Mi volt szép? Mi még? Kapásból, s ahogy

Kína mondja: a Tízezer Dolog,

az Egész Élet. Napfény, hópehely.

Nőkből, lányokból még egy tízezer.

Tízezer dal, kép, szobor. A tudás.

A nagy Szfinx s a papírgyártó darázs.

Tízezer álom, vers és gondolat.

A Cuha völgye. Mikroszkóp alatt

a lélek. A bors keresztmetszete.

Repülőgépről Svájcra nézni le.

Egy távolodó csónak. Meduzák

Helgolandnál. Kalypszó. Egy faág

a börtönből. Kislányom mosolya.

Az igazság. A régi Korcula.

Mosztár tücskei. Párizs. Titisee.

Tíz fényévem a Sziriusz felé…

Nem, nem, így a leltár is töredék:

Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég!


VI. KÖZJÁTÉK, AZ ELKÉPZELT HALÁL, 1947

...kilátón...

kiviszlek még egyszer a Balaton

fölé, a kilátóra. Arcodon

a szél csókja: én vagyok! Nagy, kerek

hold száll a csorba Badacsony felett

s vízi fényhídja majdnem ide ér.

Hallod, hogy cirpel a szentséges éj?

Nyílik a lélek: magát figyeli,

de ráfonódnak a tér idegei

s végtelen mélység s magasság között

fortisszimóba csap át a tücsök:

szikrázik az i és pendül az ű,

ü-rű-krű, kri-kri: telten s oly sürűn,

oly visszhangosan, s úgy gyürűzve, mint

sziget körűl a hab ostroma: mind

teltebben, ahogy tavaly s azelőtt

s ahogy mindig fog: sződd magadba, sződd

bele magad a szövetébe és

sóhaj leszel és megkönnyebbülés,


VII. UTÓJÁTÉK, HELYZETEK ÉS PILLANATOK, 1957

Ars poetica

Drótoztam épp az uj lány papucsát.

„Lehet erről is verset írni?” – „Hát…

Verset érzés fűt.” – „S ez bizony nem az!”

„Nézd más szemszögből. Lehetne panasz.

Sőt méreg. Hogy herdálom az időm!

Csipeszt kérek, tűt. A kereskedőn

kifogni viszont egész jólesik.

Vagy a suszteron. Még a gyerek is

örűl, ha gyárt valamit a keze.”

„De ha nincs…” – „Gyártson a képzelete!

Nyomd meg. Most át a lyukon. Túlpuha

volt a szögedhez az a parafa.

De így majd tart. Türelem kell, s ami

nincs még, az akarat kieszeli.”

„Jé! Mit nem tetszik…” – „Én már üveget,

varrtam már azt is! S most mossunk kezet.”

„De ügyes az úr…” – „Hát még a fiam…

Egyszóval: érzés!… Na, jó?” – „Csakugyan!”

Elismerés

Vendégségben volt nálunk az apám;
roskatag már s nyugdíjas. Volt-e rám
büszke? - sohase tudtam. Sorozat
könyvem alig érthette. Neki csak
a visszhangjuk számított, gondolom,
s a család híre; így szomszédokon
mérte s a helyzetemen: ki vagyok;
s az bizony sanyarú volt. Míg papok
dicsértek - (Mihály bácsi!) - valamit
érzett, "amivel büszkélkedhetik";
csakhogy Mihály már nem élt... Nos, hogy ott
volt nálunk s az új könyvre hallgatott,
a majdnem-kész "Tücsök"-re, hirtelen
itt-ott könnye buggyant, majd csöndesen,
mert Klára hivta, hogy kész az ebéd,
megigazitotta pápaszemét,
s szégyellősen magához szoritott:
"Hát ez, fiam... valami... nagy dolog."

A miskolci "deszkatemplom"-ban

Sír kint az ég... Sír s anyját temeti
a költő... "Hogy sír! Óh, hogy szereti!"...
Férfi fáj benne s zokog a gyerek.
Mert lelhetsz asszonyt, jót is, eleget;
de ha anyádtól búcsúzik a szív,
úgy érzed, metszik a gyökereid...
S eszedbe jut tíz év. Húsz. Negyven év.
A föltétlen szeretet! S a tiéd:
az nem az volt! S eszedbe sok teher:
Ő hordta! s te mit vettél róla el?
S öregedő sóvárgása feléd;
s hogy (hányszor) úntad!... Legszentebb Cseléd,
te, Egyetlen, sírhat a kisfiad
a "deszkatemplom" duc-ege alatt -
veszítve szeretünk csak igazán,
döbbenten, mint most én, édesanyám,
hogy üres a vég s mind hiú a gyász:
Jaj, nincs holnap! Jaj, nincs föltámadás.

Memento

.
Maurice Jarre: Jacob's Ladder* (részlet a film zenéjéből)

William Blake: Jakob's Ladder*



Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök


Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

.........................(részlet Weöres Sándor: A teljesség felé című művéből)
*Jákob lajtorjája

"És álmot láta:
Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon."
........................................................(Mózes I. könyve 28. rész, 12.)

.

"a nézés gyönyöre, hogy minden látvány a maga más-más módján színöröm "

.
Petri György: Mosoly

Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban – kezdő dohányost –
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása – a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze –
Mert az angyal a részletekben lakik.


Szabó Lőrinc: A szem örömei

Szerettem a szép, sima köveket,

nyulak szőrét, a selymes füveket,

jó agyagot, fűzgaly fehér husát,

melyről úgy lejön a bőr, katicák

piros hátát, fekete pettyeit,

elnézni, a halak hogy kergetik

egymást a vízben, hogy játszik a nap

az Ipoly tükrén s a tükre alatt,

fecskefű vérét, kutyatej tejét,

nagy napraforgók oroszlánfejét,

a zizegő szalmavirágokat,

a szomorú és szelíd lányokat,

aranyzöld gyíkok lüktető hasát,

gőz fátylait, felhők habtorlaszát,

a lepkéket, s nagyon a pókokat

s csöves vagy napernyős hálóikat,

s legjobban azokat a perceket,

amikor nem tudtam, hogy mit teszek.

Szabó Lőrinc: Mézpergetés

Mézet pergettünk. Lágyan suhogott

a centrifuga; nehéz illatok

ülték meg a levegőt, az egész

konyha, tornác, csupa szag, csupa méz;

a nagy tartályban négy-négy fölözött

keret keringett dróthálók között,

s mikor vadúl meghajtottam a gép

szíjáttételes fogaskerekét,

a bádogra mint édes jégeső

zuhogott a vízszintes méz-eső.

Most is hallom a kopogó zenét,

látom, őrzöm a nap igézetét,

az üvegeket, telő bödönöket,

a sárga nyarat, és látlak tégedet,

bátyám, ahogy nevetve nógatod

öcséidet, jó gazda, és ahogy

a csorgó mézből, halott, régi pap,

kiemelsz egy-egy torkos darazsat.

Nat King Cole: Smile (1954)
Charles Chaplin (zene, 1936)
John Turner, azaz Geoffrey Parsons (szöveg)

Smile, tho' your heart is aching,
Smile, even tho' it's breaking
When there are clouds in the sky,
You'll get by
If you smile
Through your fear and sorrow
Smile ~ and maybe tomorrow
You'll see the sun come shining through
For you.

Light up your face with gladness,
Hide every trace of sadness.
Although a tear
May be ever so near
That's the time you must keep on trying,
Smile ~ what's the use of crying?
You'll find that life is still worthwhile
If you'll just smile.

~interlude~

That's the time you must keep on trying
Smile ~ what's the use of crying?
You'll find that life is still worthwhile
If you'll just smile.

Nat King Cole - Google Video
.

ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ

.
Faludy György: ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ

Most, hogy szobámban ér az est setétje
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod mongol emléke rég ködös
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod kísér utamra fájón
messze e tájon.

Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
és soraimmal sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

Magyar szó! Múltam és jövendő sorom
Népek közt sorom és mindegyik sorom,
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom
és a dal a számon, mit kérnek majd számon
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,
sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
felett alkonykor krugató ludak
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.

Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepős vápákon elhullt katonák,
ti bíbicek, bölények, battonyák.
miket vadásztak vén csillyehajókról
s lápos aszókon.

Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszelytő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép
búzavirágkék.

Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya.
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,
Busák, buják, burjánzók és garázdák,
S ti, mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzérben vereslőn
lóg az ereszről.

Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.
És E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete.
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó
könnyű harangszó.

Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a magyar, repedt rögökre.
Magánhanzó illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotja tört paraszt alázata,
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra
messze mutatna?

És főnevek, ti szikárak és szépek
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, önteltek és hitványak
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,
megölt, vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?
Arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
Közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta ó-bora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő mustkönnyeinkben úszó
tárogatószó.

(Párizs, 1940 május)

Faludy György - Wikipedia
.

"s mikor itt járt: reménység gyúlt sok szomorú szemben."

Szilágyi Domokos: Pintye kútja

Sátorhegynek oldalán
bársonyos a pázsit.
Moha-pázsit közepében
Pintye kútja ásít.

Tükre őrzi, őrizi
Pintye Gligor képét:
mikor itt járt, hajló fűszál
jelezte a léptét,

lábát virág csókolta,
arcát ringó lombok;
hogy ne fázzék, a nap izzó
sugarakat ontott;

hőség ellen hűs vizet
az öreg kút adta,
moha-ágyat vetett a rét,
hogy aludjék rajta,

altatódalt a tücsök
cirpelt - senki szebben!
s mikor itt járt: reménység gyúlt
sok szomorú szemben.

Pintye-kútnak a vizét
sok-sok vándor issza.
Csillog a víz... És amikor
belenéznek: Pintye Gligor
nevet rájuk vissza...

(1956)

Verselemzés helyett:

Szilágyi Domokos: Pintye kútja (1956)

Sátorhegyek - /sátor, hegy-völgy, kéklő égbolt, fák, nyár, szabadság/








Pintye Gligor, az 1700-as évek elején,
a Rákóczi- szabadságharcban,
II. Rákóczi Ferenc híres erdélyi betyárvezére volt, olyan, mint
Kossuth seregében Rózsa Sándor
az 1848-49-es szabadságharc idején .

Pintye Gligor egyik szálláshelye Koltó környékén volt, amit máig emlegetnek a helybéliek.

Koltó környékét Petőfi is ilyennek láthatta.



















Koltó - Petőfi Sándor: Szeptember végén

Petőfi - Nemzeti dal -1848

1848 - Szabadságharc

Szabadságharc - SZABADSÁG

SZABADSÁG - SZABADSÁG
...........................................................................................................

Szilágyi Domokos: Övön alul

A szorítóban
övön alul ütött a másik.
Tíz másodperc -- csak ennyi
maradt a föltámadásig.

Hát megkóstoltam a halált.
Tisztességtelen volt a harc.
Mert ott sosem akarhatod,
amit akarsz.

Énnekem nem kell jutalom
(nem mintha kapnék valahol) --:
csak annyi, hogy fölmentsetek
a MÁSOK bűnei alól.

(1968)

Szilágyi Domokos versei- MEK (Internet Explorer-rel olvasható)

Szilágyi Domokos: Élnem adjatok
.

"Tengeredben vízcsepp, az vagyok"

Palya Bea: Szépszemű szeretőm

Szépszemű szeretőm, nézd, a tél elmúlt
Nyílik a liliom, illat száll túl a hegyeken
Szépszemű szeretőm, nézd az őz a vízhez lép
Lehajtja fejét, iszik és tovaszökken, elillant rég
Vonj engem temagad után, fussunk már...

Szép szemű szeretőm, nézd, a tél elmúlt
Nyílik a liliom, illata száll túl a hegyeken

Szép szemed éget perzselőn, arany-feketén
A nap nem hív ily sürgetőn, nyár delején
Szép szemed fordítsd tőlem el, megvakulok
Fordítsd vissza, nézz...
Égess el, arany-feketén.
Tüzedben elporladtam, semmi vagyok

Szép szemed éget perzselőn, arany-feketén
A nap nem hív olyan sürgetőn, nyár delején

Két karod átfog, átölel, magam feledem
A hullámok, az óceán játszik velem
Két karod vedd el, bőrömmel emlékezem
Fogd át derekam, hozzád ér kezem
Fogj engem, ölelj
Tengeredben vízcsepp, az vagyok

Két karod átfog, átölel, játszik velem
A hullámok, az óceán, nem feledem.

Tzur Mishelo Achalnu

Palya Bea a Google Video-n
Palya Bea honlapja
.

Cigánydalok

Lement a Tiszán...

Lement a Tiszán a sajka
Lement a babám is rajta
Elvitte a bugyellárist
Miből veszek gyöngykalárist?

De nagyon fáj a karom.
Mivel a babám takarom
Fáj vagy nem fáj mindkét karom
de én többet betakarom.

Nem tudom, hogy mi van vélem
Mert annyira fáj a szívem,
Fáj, fájn’is fog, amíg élek,
Míg a sírba be nem tesznek.

Hallom az erdő zúgását.
A feleségem zokogását
Hallottam a fiam sírni
Ezért fognak elítélni
.......................................................................
Nyári Kálmán - Nem sírok már többet - hallgató

Parno Graszt
Rományi Rota: Diri, Diri, So Kerdjan?
Kalyi Jag - Mori Shej, Sabina
EtnoRom oldala
Karaván família: Vojake sheja
Karaván Familia oldala
Ando Dromm együttes
Romano Drom
Ternipe együttes
Kanizsa Csillagai

Kovács Apollónia
Horváth Pista
Horváth Pista&Bangó Margit
Bangó Margit-Fekete bánat van - Átok és szerelem
100 tagú Cigányzenekar

Palya Bea: Cigányok útja

Pacsirta (Grigoraş Dinicu, Jan Berky Mrenica)
.

Valami ilyesmiről szól a dal

 .
Leonard Cohen: Én vagyok az embered

Ha akarsz egy szeretőt,
bármit megteszek, amit kérsz.
És ha egy másfajta szerelmet akarsz
maszkot húzok a kedvedért.
Ha egy partner kell, fogd a kezem,
vagy ha le akarsz csapni mérgesen,
itt állok.
A te embered vagyok.

Ha egy boxolót akarsz,
belépek érted a ringbe.
Ha doktor kell,
minden centidet megvizsgálom.
Ha sofőr kell, mássz be,
vagy ha el akarsz vinni egy körre,
tudod, hogy lehet.
Én vagyok a te embered.

Ó, a hold túl fényes.
A lánc túl szoros.
A vadállat nem fog aludni.
Átfutottam az ígéreteimen,
amiket neked tettem,
de nem tartottam meg.
Ó, egy férfi a nőt sosem kapja vissza,
nem térdencsúszva
inkább odakúsznék hozzád, bébi,
a lábadhoz esnék.

Vonítanék a szépségednél,
mint a kutya a melegben.
Megragadnálak a szívednél.
Könnyeznék a lepedődön.
Kérlek, kérlek, mondanám.
Én vagyok az embered.

És ha aludnod kéne
egy pillanatra az úton
kormányoznék neked.
És ha dolgozni akarsz
az utcán egyedül,
eltűnnék a kedvedért.

Ha apát szeretnél a gyerekednek
vagy csak sétálni velem egy kicsit
a homokon át,
én vagyok az embered.

Ha akarsz egy szeretőt,
bármit megteszek neked.
És ha egy másfajta szerelmet akarsz
maszkot húzok érted.

Leonard Cohen (Google Video)
A "hivatalos" Leonard Cohen oldalak
Leonard Cohen.lap.hu

"De már lett volna fésű is az utca lányának hajában"

.
Hát nem jobb ez, mint cirkuszba menni? (részlet a Szindbád című filmből)

"Szindbád fagyöngy lett.

Egy gyöngy a rózsafüzérben, amelyet egy idős apáca viselt derekán, és így sokáig meglehetősen unalmas élete volt. Most már sajnálta, hogy nem választott másféle foglalkozást abban az osztályozó hivatalban, ahol halála után minden embernek kiadják a másvilági teendőket.Szindbád a foglalkozásokon végigtekintve, három hivatalon akadt meg a szeme, ahol véleménye szerint dologtalanul, csendben élheti napjait.

Az ólomkatonaság volt az egyik hivatal. Igen, pláne elveszett ólomkatonának lenni egy félhomályos padláson! Ennél különbet igazán nem kívánhat magának egy nyugállomány után kívánkozó férfiú. Szindbád már csaknem felcsapott ólom­katonának, amikor a hivatal ajtaján egy szürke szakállú, fájdalmas arcú aranymíves lépkedett be, a halántékán lőtt sebtől eredő lyuk. Öngyilkos lett az asszonyok miatt, miután a boltját az asszonyok miatt kifosztotta. Szindbádnak megesett a szíve a búbánatos szemű férfiúcskán; magában azt gondolta, hogy odafönt valóban ilyenek azok az emberek, akiket a nők megcsalnak, meglopnak, megrúgnak, és akire kíváncsiak, hogy mikor lövi magát fejbe az ablak alatt - lemondott tehát a katonai pályáról az aranymíves javára.

A foglalkozások közül nem nagyon idegenkedett a kontyfésű pályától sem. De az ember sohasem tudhatja előre, hogy hová kerül fésű alakjában. Talán éppen egy rossz és céda nő hajába. Akkor szinte mindegy volt, hogy életben marad Szindbád továbbra is. Ezért lett fagyöngy a rózsafüzérben. Itt sok dologra nem volt kilátás, aztán nagyon rossz helyre nem is kerülhet, asszonykéz tapogatja, és ez némely embernek még a halála után is jólesik. Sajnos, a nővér, aki a rózsafüzért derekán viselte, már idősebb volt ahhoz, hogy valamely érdekesebb imádságot mormoljon, miközben a fagyönggyé válott Szindbádot morzsolja ujjai között. Hétköznapi imák és kérések peregtek át Szindbádon. Egyszer jobb emésztésért, máskor az álmatlanság ellen, majd a főnöknő szigorúsága ellen, csak egyetlenegyszer volt valamely rejtett célzás bizonyos Ferenc atyáról. Szindbád felfigyelt: ejnye, tán csak nem? - gondolta a fagyöngy. Nem, nem, Ferenc atya a szent, öreg ember volt, aki erősen meghűlt az éjféli misén, és betegen feküdt a plébánián.

Ennyi jóság és áhítat közepette Szindbád elunta magát, és fájdalmasan konstatálta, hogy nem született kegyes célokra, és ha így megy tovább, sohasem kerül abba a kellemes helyzetbe, hogy levezekelje bűneit. Most már gyakran sajnálta, hogy nem lett ólomkatona. Ki tudja, ki tudhatná, miféle kalandjai lehetnek egy ólomkatonának? De már lett volna fésű is az utca lányának hajában, csak ezt a kegyes foglalkozást unta."

Szindbád álma (részlet)

Krúdy Gyula: Szindbád

Huszárik Zoltán: Szindbád

.

Hogy érinthetetlen, ez érthetetlen. (Egy éve!)

József Attila: Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.
Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.
Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!
Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!
Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.
1935 / 1936. december

"Nem akarlak, csak megismerni, csak megismerni, semmi mást"

Illyés Gyula: A szerelem ismerkedés

Kevés, kevés, mindez kevés,

várlak, szeretlek! Szeretnélek

át- és átjárni, mint a véred,

mint a levegő, mit beszísz.

A szerelem ismerkedés –

a léleknek? A testnek is!

Nem akarlak, csak megismerni, csak megismerni, semmi mást, a titkos azonosulást, mit egyház és bölcselet hirdet. Magányomat vágyom levetni, a magányt rólad, mint az inget.

Benned szeretnék lakni, ott, hol dolgos, szorgalmas szíved. Egy szívet szeretnék veled! Tagjaidban vágyom ezernyi bajom, kínom egy jó nyugodt, nagy nyújtózással kiheverni.

A ruhám, a házam, lakásom, te légy a hazám, világrészem, Európám, a Mindenségem, végső kitörésem a vak szolga-sorsból, a lázadásom, mielőtt elpusztítanak.

Szégyenem már szó s gondolat – bőrödön, húsodon keresztül bocsáss magadba mindenestül, adj olyan otthont, amilyent magzatának az anya ad, adj egy lélekzet végtelent! –

Valóság, 1946. 3–5. sz.

"MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!"

Roald Dahl: Tanács a televíziózással kapcsolatban

Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévéműsort lássanak –
Sőt, legjobb, ha a bárgyu láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szőnyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytől, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.
Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
A falnak fejjel nem rohannak,
Nem kezdik egymást hasogatni,
Hagynak nyugodtan mosogatni,
Míg fő az étel, hűl a lekvár –
De azon eltűnődtetek már,
Hogy ez a rémséges doboz
Miféle dolgokat okoz?
ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
Az észt betömi, eldugítja!
A gyereket úgy elbutítja,
HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
Az agya lágy lesz, mint a sajt!
FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!
„Na jó! – mondjátok majd. – Na jó!
De ha a televízió
Nincsen, mivel foglaljuk el
A drága gyermekünk, mivel?”
Ezt fogjuk akkor válaszolni:
Míg nem volt még e bamba holmi,
Míg e szörnyet fel nem találták,
Mit csináltak vajon a drágák?
Hát elfelejtettétek volna?
Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
OL... VAS... TAK...! És OLVASTAK és
OLVASTAK, s még ez is kevés
Volt nekik, OLVASTAK tovább!
Fél napjuk olvasásból állt!
A polc könyvekkel volt tele,
A föld, az asztal is vele,
S az ágy mellett, a kisszobába
Még több könyv várt elolvasásra.
Sok szép mese, volt benne sárkány,
Volt indián, cet és királylány,
Kincses sziget, és messzi partok,
Hová sok csempész lopva tartott,
Kampó kezű, komor kalózok,
Egy elefánt, ki csak hallózott,
És rémes, éhes kannibálok,
Üstbe ki tudja mit dobálók...
Mily könyveken busult-vidult, ó,
Az a sok régi-régi lurkó!
Hát kérve kérünk titeket,
A tévékészüléketek
Dobjátok el, s mi hely marad,
Oda tehettek polcokat,
A polcra végig könyveket,
Hadd ontsanak csak könnyeket,
Hadd rúgkapáljanak a kölkök,
A nyelvük hadd legyen csak öltött –
Ígérjük, nem kell félnetek,
Ha vártok egy vagy két hetet,
A drágalátos gyermekek
Egyszercsak rájönnek maguktól:
Egy könyvtől lennének nagyon jól.
S ha már olvasnak ők – juhéj!
Szívükben árad szét a kéj,
Érzékeik kiélesednek,
Nem értik majd, hogy mit szerettek
Az émelyítő, a silány,
Hülye, idétlen masinán.
S azok a drága gyermekek
Hálásak lesznek majd neked.

Fordította Varró Dániel
.

"Úgy csókolok én, mint egy isten"

Juhász Gyula: Köszönet a nőknek

Köszönet a nőknek,
Hulló csillagoknak, múló gyönyöröknek!

Köszönet a lánynak,
Egy estére nyíló, hervadó virágnak!

Köszönet a szépnek,
Alkalom és mámor tűnő jegyesének!

Köszönet a jóknak,
Futó pillanatra örömet adóknak!

Köszönet a nőknek,
Aranyért, ezüstért mégis szeretőknek!

Életem szerelme,
Csak neked nincs jussod semmi köszönetre!


Ady Endre: A Hágár oltára

Gyermekded kost, fehér gerléket,
Elsőfű-bárányt, vért és velőt
Áldoztam már négyéves koromban
Száz-arcú Hágár előtt.

Ég a tűz Hágár szent oltárán
S én tisztulóan lesem, lesem,
Szinte harminc éve várom én már,
Jön-e a szerelmesem?

Tisztátalan valék, vagy tiszta,
Nem tudom s azt se, mit akarok.
Csak azt tudom, hogy Asszony az oltár
S asszony nélkül meghalok.

Ló-sóskás parlagon ébredt föl
Egykor e bűnös, ős szerelem:
Róza, a szomszédék kis Rózája
Bujósdit játszott velem.

Nem hallottam akkor Hágárról,
Csupán a vérem rítt, kacagott
S hiába jött azóta Kant, Spencer,
Mégis a régi vagyok.

Leköpöm és csókolom őket,
Ők: a semmiség és a világ
S nekik viszem az Élet-vásárból
A legszebb vásárfiát.

Kiknek bőrét nem érinthettem,
Szeréna, Zsóka; Trud és Irén,
Irma s az Ég tudja, kik még: álltam
Gőgösen mindük szivén.

S ha vásárolnom kellett csókot,
Behúnytam a szemem és szivem:
Ennyi szelíd, bús erőt nem vett még
Perditákon senki sem.

Úgy csókolok én, mint egy isten:
Friné és Genovéva rokon,
Mikor én csókolok. Nem a némbert,
Én magamat csókolom.

De szeretem őket mindegyig,
Magdalénát és szűz Máriát,
Szeretem e nemem-ölő tábort
S a csókos komédiát.

Párisban ezerszer elnéztem
A kicsi, bérmáló szűzeket:
Hosszú ruhában, fehéren, maflán
Mentek, mint a betegek.

S ezek kútfői a Jövőnek,
Kiknek koszorut én most fonok.
Ím, ezek lyányai szent Hágárnak:
A jövendő asszonyok.

Szeretem, ahogy megszületnek,
A csecsemőt, süldőt, vént, nagyot,
Szeretek én mindenkit, ki asszony:
Igaz, bús férfi vagyok.

Hágár tüzébe bedobálom
Mindenem, amim van, örömest
S ha koldus vagyok, majd jön érettem
Egy irgalmas, őszi est.

Hágár tüzébe bámulok majd
S tarka, szép asszony-ravatalok:
Vér, emlékek buknak a szent tűzbe
És csókot hány egy halott.


Szabó Lőrinc: Nők

1.
Mikor a kielégülés
hűti már vágyad tetszhalottra
s mégy megint, mégy gőgös robotba
s látod, hogy mindent férfi-kéz
épitett, férfi-ész s verejték,
valami hősi akarat
esztelen kényszere alatt
kalapálva célt és szerencsét:
hogy bírsz (az Anyákon kivűl)
a nőkre gondolni, e csacska,
gyerekes és élősdi fajra,
hogy bírsz gyűlölettelenűl
gondolni még a nőkre, átkos
sorsod kétes diszeire,
akiknek semmi közük e
csikorgó és sötét világhoz?

2.
Hiába épít, látni kell, hogy
sivár csoda s bús rend az ész
s erő, dicsőség, munka, pénz
s a többi gőg mind hamar elfogy,
s ha végleg megnyilt a titok:
hogy butaság a hősiesség
és minden harc és cél üresség
és a jobb rész nekik jutott:
nem térünk-e meg akkor áldva
hozzájuk, és nem mennyei
vigaszunk-e épp gyermeki
szivük édes hancurozása,
vagy amikor ez nem elég
s a végső feledést keressük,
tudjuk-e nélkülözni testük
irgalmas kábitószerét!


Weöres Sándor : A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

"Hiszen úgy kell, kell a szamárság"

Ady Endre: A szamaras ember

Be szép, ha nem is igaz, hogy ment:
Virágosan, szamárháton és sírva.
A Biblia írja,
Hogy Nagypéntekre nem is gondolt,
Csak ment, ment és a szíve szomj volt.

Ilyen szomjas szívekkel járják
Azóta is és pálmák nélkül
Gyorsult kálváriáját
Az Életnek s mit tőle kapni,
Szamárháton annyi, de annyi
Vitéze a Jónak.

Be szép: pálmák napja holnap
S e vén legenda megderül:
Tán kerül
Ezután is szamaras ember
Másokért küzdő szerelemmel.
Hiszen úgy kell, kell a szamárság.

Jézus, Tavasz és Jeruzsálem:
Be régi-régi történet ez,
Ámen, ámen.
................................................................
Ady Endre versek a Google Video-n
.

"Jössz, jössz az erdőn sűrü boruban, lábadon könnyü görög saru van."

Áprily Lajos: Fátyol mögött

Úgy szomjazom szellődre, jó idődre,
melyben nincs fagy, s nem ernyeszt hője sem.
De még hűvös ködöt küldesz előre,
s mögötte jössz fátylas-szemérmesen.
Jössz, jössz az erdőn sűrü boruban,
lábadon könnyü görög saru van.
Hullt lomb közt halkan járod útadat,
nehogy rezzentsd a rejtőző vadat.

1966. március 1.

Áprily Lajos összes verse - MEK

....................................................................

és egy dal, csak úgy, mert szeretem:

A fátyol dala - The Perfect Name