"S hogy ebből áll az egész: e játszi változatokból, hogy hiába keresünk emögött valamit, ami jobban megnyugtat: tervszerű értelmet vagy magasabbrendű célt, mert emögött semmi sincs. Mert ahogy elsiklik felettünk a fény, ugyanúgy mibennünk is az élet." - Füst Milán: A feleségem története (részlet) - Sz. Galambszögi Magdolna Mária blogja
"Akárki vagyok /
Vagyok / Ennyi bennem mindenképpen / Isteni" - Papp Márió: Részleges tökély --------------------
"Az én hitem is van olyan szent / és tiszta, mint akárkié." - Szabó Lőrinc: Sírás nélkül (részlet) ------------------------
A blogom leginkább valamiféle verses hangulati naplóként funkcionál, olvasóként azonban versgyűjteményként is tekintheted. ;-) Bejegyzéseimben a szerzők nevei, a versek, videók, zenék címei gyakran LINKként működnek.
"Hogy szinte szégyenletes is, olyan jólesett nekem az élet. A fények, a meleg, a bor meg az éhség. De minden egyéb is: a puha szőnyegek meg a zsibongás, a csengés és csörömpölés az asztalokon. Mint aki agyonfagyva érkezett meg a hegyekből: az arcom csupa tűz volt, s e könnyű zajok ott játszottak a fülemben.
S a kis nevetések. Meg a pincérek röpke futása. Meg a csend. S mikor új vendégek érkeztek a puha szőnyegeken, s a felsőkabátjuk csupa hó, mindez olyan volt nekem, mint egy delejes álom. Mintha folytatnám a morfiumos álmaimat.
S mármost szégyelljem-e leírni, hogy ez így volt, hogy mertem még örülni bárminek is én? Semmi kedvem szépíteni a dolgot, mikor így történt. Mert ilyen az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyűglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélységes és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él. S nem ez volt velem a hajóm égésekor is? Én akkor is megittam egy pohár limonádét, a legválságosabb pillanatokban, s a bőröm úgy borzongott az élet élvezetétől, mintha nap sütné.
Nem szégyellem bevallani, még a könnyem is hullt az ételemre. S ha nem ült volna le mellém a Brighton igazgatója, még sírva is fakadok. Hisz nemcsak ezért, azt mondani se kell. Viszont ezért is, hogy itt vagyok, még mindig itt vagyok e fények alatt. "
„ szája árva, két morás, ab ovo csönd és elvonás, vízmélyi hosszú pá. Ezzel kezdődik el a néma hal.
A két szeme pirrichius, pici, sebes és kisfiús. Pikkelyt pipál lejjebb a síkos boltú, hengergő, fújtató kopoltyú, és így tovább, a háta hát, cipeli öt molosszusát, s mert andalgó, mert éjszaka, A est A-t mond. Mit mondana?
’Megállhatnék, dehát uszok, proceleuzmatikusok Röpítenek (hajót Ady), sok színezüst futamodi, Négy szám szerint.’?
A hal legyint, s mert be kell fejeződnie, a farkán is van két szeme, mely farka ismét két morás búcsúzkodás, vízmélyi hosszú pá.”
(„ Szabó Lőrinc”)
–
– – –
– – –
– – –
– – –
– – –
–
ó sebes andalgót alamuszi hengergőt futamodi ó-kat mond de a szeme nem mozdul didereg a varsában sebes ó
ó puha félholdnál öleli az árnyékát tovasuta lakkbőrönd utazik a szív mélyén teli teli ikrával puha ó
ó picit ússzunk hát a fasuta félmúltban futamodi gyepposztó babakori klottnadrág göbölyödik almuskán picit ó
ó mama szálkából fakanala megfúlunk ki veszi ki torkunkból bereped a sírástól kenyeret a héjáért mama ó
ó suho gásából kirohad a beltartam kiveszik a bordákból mi az ami konkávex se leli a formáját suhog ó
ó mozi alvadt vér csupa luk a gyöngyvászon krimi van a mellényén megölik az ikráért lehetel-e cápává mozi ó
ó mora jos halk hang zavaros a tengermély mit iszik a müllerné futamodi sebbenzint hova fut a torkán át moraj ó
ó gumi szájpadlás de a szive szárazjég mi marad a nyelvhúsból ha a foga rákcsapdák ha az agya kaucsukká gumi ó
ó soha nem lesz már nyugalom ez orchestben szükületi karmester vezeti a főpróbát pikula a trombussal soha ó
ó stora hallisztből viszi haza mátkáját nyaka füle véres csík iszamos a holdfénytől püföli a nászasztalt s tora ó
ó stoba noc turzás kikerekül éjévé vizizene szájzárból ide-oda bádogtű botorog a tó tükrén s tova ó
ó lik a hálóból kifolyik a bel cantó de a szeme rajtad van de a szeme szájállás meregeti csillagként likacs ó
ó hova tűnt el hát ön aki ha ó-kat mond ez a fura pontyordnung kireped a burkából hova hova morgenstern hova ó
A játék szabályai: 1. Válassz ki öt könyvet azok közül, amit 2008-ban olvastál, és add meg a könyvek fő adatait: szerző, könyvcím. /Ám, ha kedved tartja: rövidebb-hosszabb ismertetőt is írhatsz róluk! :-) / 2. Nevezz meg öt embert, akiknek továbbküldenéd a játékot, és értesítsd őket. 3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.
Az általam kiválasztott könyvek: 1.Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről 2. Mészöly Dezső: Shakespeare-napló 3. Székács- Schönberger István: Egy zsidó polgár gyermekkora Analitikus háttérrel 4. Paul A. LaViolette: Az ősrobbanáson túl 5. Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor
Igazából, azért örülök, hogy elért hozzám ez a játék, mert így találtam rá pazzonál a könyvmolyok oldalára:), a Moly-ra, amit gyorsan betettem a kedvenceim közé és ki is próbáltam. Pont egy ilyen oldalra vágytam. Amint látod, az 5 könyvet, amit kiválasztottam, már oda is föltettem, majd ahogy időm engedi bővítgetni fogom a listámat.
".., a pillanathoz esdve szólnék: Oly szép vagy, ó ne szállj tovább!” ................................................../Goethe: Faust /
Csíkszentmihályi Mihály: FLOW – Áramlat, ...................................................A tökéletes élmény pszichológiája
Az áramlat alapvető összetevői: 1. A saját sors uralása 2. A tevékenységben való feloldódás 3. Az élmény öröme
1. A saját sors uralása:
Önállóság < Szabadság
A szabadság feltételei:
Önismeret és a környezet ismerete.
A figyelem irányításának és összpontosításának képessége
Cselekvő képesség
Önuralom
Kitartás
2. A tevékenységben való feloldódás
.........A figyelem, az Én és a lelki entrópia (rendetlenség a tudatban).
Figyelem - "Én"
Figyelem összpontosítása
az „Én”-ünkre ..........................a tevékenységünkre
entrópia.. .......................................harmónia
3. Az élmény öröme
A rend, a teljesítmény és az autotelikus élmény (autotelikus = önmagáért való)
A rend öröme = biztonság
Rendteremtés
társadalmilag: KULTÚRA ........................hagyományok, vallások, tudományok, ........................játékok, művészetek,
egyénileg: - kultúra elfogadása
- BELSŐ HARMÓNIA KIALAKÍTÁSA
(autotelikus személyiségjegyek)
A kihívást jelentő feladat és a teljesítmény öröme
Figyelem összpontosítása a feladatra (döntés, előkészítés, végrehajtás)
Autotelikus élmény
Az önmagáért való tevékenységből származó öröm, a tevékenység belső jutalma:
Szabadság, Biztonság, Siker,
Harmónia
„Meg kell tanulnunk élvezni a mindennapi életet anélkül,
hogy megakadályoznánk ugyanebben másokat.”
Fontos! Az áramlat, a tökéletes élmény mindhárom összetevőjében,
a saját sors uralásában, a, a tevékenységben való feloldódásban és az élmény örömében is kiemelt tényező az egyén tudati önkontrolljának, figyelme hatékony irányításának képessége.
Csíkszentmihályi Mihály a Flow című könyvével mélyen hatott rám.
Sok mindenben megerősített, sok dolgot új szempontból világított meg számomra. Kérdései és válaszai tovább élnek bennem.
Ebben a könyvben Csíkszentmihályi Mihály olyan emberként szól, mint:
- aki reálisan látja az emberi, társadalmi problémákat, de ettől nem lesz kedveszegett
- aki hisz az emberek fejlődésének lehetőségében
- aki érthetően szól az emberi életről- ..............egyszerűen, de nem leegyszerűsítően, ..............logikusan, jól felépítetten, de nem szárazon, ..............tudományos eredményekre támaszkodva, ..................................................................de nem kioktatóan.
- aki okosan, szerényen, de határozottan alkot véleményt
- aki tiszteletben tartja mások érzéseit, nézeteit és nem ítélkezik, ..................mégis képes rávilágítani mindarra, ami Szép, Jó és Igaz
- aki mindenkihez szól, de senkit sem kényszerít.
A Flow-nak a végigolvasása és végiggondolkodása igazi örömet jelentett.
Otthonos ráismeréseket, megbékítő magyarázatokat, izgató lehetőségeket tár föl és értelemmel megélt alkotói életre ösztönöz minden embert.
Ez a könyv tartalmával, felépítésével, stílusával megfelel mindannak az elképzelésemnek, amit a TANÍTÁS fogalom jelent számomra.
„Amikor valaki képes olyanná szervezni saját tudatát, hogy minél gyakrabban élje át ezt az áramlat-élményt, az élet minősége elkerülhetetlenül javulni kezd”
„Az áramlat élmény közben urai vagyunk saját pszichikai energiánknak, és minden, amit teszünk, hozzájárul a tudat rendezéséhez.”
„Az áramlat-élmény, mint minden más, nem abszolút értelemben „jó”. Csak annyiban az, hogy segítheti az életet gazdagabbá, érdekesebbé, jelentősebbé tenni, és mert fokozza az ÉN erejét és komplexitását.
Azt, hogy egy bizonyos áramlat tevékenységnek az eredménye tágabb értelemben jó-e, bonyolultabb társadalmi kritériumok alapján kell megítélnünk”
A 10. fejezetben a szerző arra ad választ, hogyan adjunk értelmet életünknek. Válasza pedig az, hogy:
- gondoljuk át kulturális örökségünket ................................/ismerjük, értelmezzük, döntsünk róla /
- legyen életcélunk és élettervünk,
- törekedjünk „emberségünk” egyéni megvalósítására .............................../ szabadság és felelősség /.
- vállaljuk a kihívásokat, hogy leküzdhessük az akadályokat ............................../elszántság, kitartás /
- életcélunk megvalósítására törekedve azonban őrizzük meg rugalmasságunkat, hogy új megoldásokat fedezhessünk föl, s tudjunk változtatni elképzeléseinken, ha kell ............................../disszipativ stratégiák: belső rend megteremtése /
- kreativitásunkkal járuljunk hozzá önmagunk és mások, illetve a kultúra fejlődéséhez
- teremtsük meg, és őrizzük harmóniánkat úgy, hogy figyelmünket mindig összpontosítsuk arra a tevékenységre, amit éppen megvalósítunk.
Tehát:
„egész életünket egyetlen egységes áramlat tevékenységgé kell alakítanunk” „ Ilyen módon egész életünknek értelmet adhatunk.”
Külső segítő és gátló tényezők
Az áramlat-élmény véletlenül is bekövetkezhet, a külső és belső körülmények szerencsés összjátékaként, de ezen, külső és belső feltételek megteremtésével élményeink tartalmát tudatosan is befolyásolhatjuk.
Vannak olyan tevékenységek, melyeket eleve azért végeznek, hogy gazdagítsák az emberek élményeit, segítsék az áramlat élmény megjelenését, ilyenek:
a játékok a művészetek a vallás stb.
A játékok és a velük rokon tevékenységek áramlat-élményében, az emberek a felfedezés és a kreativitás érzését élhetik át.
A játékoknak négy fő típusa különíthető el:
- a versengő játékok melyekkel rokon minden sporttevékenység
- a szerencsén alapuló játékok melyekkel a jövendöléses tevékenységek rokonok
- a különleges érzékeléssel járó játékok, tevékenységek /hintázás, cirkusz, extrémitás/
- az utánzásos játékok melyekkel rokonságban a művészetek vannak
A vallások hozzájárulnak az egyének tudati rendjének megteremtéséhez és segítik a mással, másokkal való eggyé válást, ami az áramlat élmény megjelenését biztosíthatja.
Igazából azonban, nem csak ezekkel a tevékenységgel lehet áramlatélményt elérni, hanem bármilyen más tevékenységgel is.
A külső, természeti és társadalmi feltételek lehetnek az áramlat-élmény létrejöttét gátlóak is, pl. zord, mostoha természeti körülmények, katasztrófák, tragédiák, mérhetetlen szegénység, rabszolgaság, elnyomás, anarchia, ¬- melyek elvonják az ember pszichikus energiáját, meggátolhatják az egyén szabad, figyelem irányító képességét, de nem teszik lehetetlenné.
Sőt gyakran a külső körülmények javulása, a gazdagság, a szabadidő növekedése az érdekes cselekvési lehetőségek, az azokban való részvétel sem jelenti automatikusan az élmények javulását.
Belső segítő és gátló tényezők
Ugyanis az áramlat-élményhez, inkább belső készségekre van szükségünk,
elménk disszipatív stratégiáinak alkalmazására, vagyis tudatunk rendezésének képességére.
Arra, hogy a külső körülményektől függetlenül is tudjunk élvezetet találni valamiben.
Arra, hogy képesek legyünk lehetőségeinkben felismerni, kiválasztani a legemberibbet és életünk minden egyes részletét teljességgel átélve, megtalálni örömünket.
Ezek, az un. autotelikus személyiségjegyek, amelyeknek elsajátítása, ill. kialakulása részben biógiai örökség és a koragyermekkor eredménye, de később is kialakítható, fejleszthető is, amelyet gyakorlással és fegyelemmel tökéletesíteni lehet, amennyiben ennek nincs valamilyen patologikus akadálya /pl. skizofrénia, kóros figyelemzavar, túlzott énközpontúság, nagyfokú szorongás /.
Az autotelikus személyiségjegyek kialakulását elősegítő tényezők, amelyeket a gyermeknevelésben, mind a családban, mind az iskolákban alkalmazni kellene:
- világos elvárások nyújtása,
-„központnak lenni” érzés biztosítása,
- választási lehetőségek felmutatása,
- bizalom,
- lehetőségek biztosítása.
„Az autotelikus személyiségű emberek, akik tevékenységükben minden körülmények között igyekeznek a lehető legjobbat nyújtani, de elsődlegesen nem saját érdekeiket akarják érvényesíteni. Mivel cselekedeteinek belső motivációja van, nem egykönnyen zavarják meg őket a kívülről jövő fenyegetések. Elég szabad pszichikai energiájuk marad arra, hogy tárgyilagosan megfigyeljék és elemezzék környezetüket, és nagyobb az esélyük arra, hogy új cselekvési lehetőségeket fedezzenek fel.”
A könyv 5-9. fejezetében arra ad példákat, hogy milyen tevékenységekben, milyen módsze-rekkel valósították meg, és élték át az emberek a tökéletes élményt /ld. tartalomjegyzék /
Összegezve: a tökéletes élmény mindhárom összetevője, a saját sors uralása, a tevékenységben való feloldódás és az élmény öröme is az egyén tudati kontrollján, figyelme hatékony irányításán alapul.
„Fontos tudatosítanunk magunkban azt, hogy az öröm keresésének reflexe azért épült bele a génjeinkbe, hogy a faj fennmaradását elősegítse, nem pedig azért, hogy személyes előnyünkre szolgáljon” „Nincs semmi rossz abban, ha követve ezt a genetikus programot élvezzük az általa, felkínált örömöket, feltéve, ha tudjuk miről is, van szó, és hosszabb távú céljaink elérésének érdekében képesek vagyunk uralkodni rajta.”
A rendből származó öröm
Az emberi tudat alapvető sajátossága, hogy képes az összefüggések felismerésére,
folyamatosan keresi a dolgok, jelenségek közötti kapcsolatokat, szabályszerűségeket, a „rendet”, és hasznosítja is felismeréseit a maga érdekében.
Ez a sajátosság nyilvánul meg az ember beszéd és fogalmi gondolkodás képességében, eszközhasználatában, minden tevékenységében, s természetesen érzéseiben is.
Épp ezért az ember a homeosztatikus élvezeteken kívül, képes örömet találni a „rendben” is.
Az embereknek a „rend” éppoly alapvető szükséglete, mint a légzés és a táplálkozás.
Az ember biztonságérzetéhez, hogy ne érezze magát veszélyeztetve, szükséges az, hogy „rend legyen világában”, tehát az, hogy dolgok között felismerhető összefüggések legyenek, hogy a világ a megismert összefüggések szerint, elvárásinak, szándékainak, céljainak megfelelően működjön.
Így azonban annak, hogy igazán jól érezze magát az ember, akadálya lehet az a felismerés, hogy „…a világegyetemet nem arra teremtették, hogy szükségleteinket kielégítse”,
s ebből adódóan „az ember örök elégedetlenségre van kárhoztatva”.
Mit lehet tenni e felismerésekből származó elégedetlenséggel?
Az embernek, ezekre a problémákra, társadalmi és egyéni szinten is megoldást kell találnia.
Társadalmi szintű megoldás az emberi kultúra megteremtése.
A tudomány folytonos fejlődésének mozgató rugója az örök emberi elégedetlenség, és „minden kultúra kifejleszt idővel bizonyos védekező mechanizmusokat az említett akadályok ellen – vallást, filozófiát, művészetet és megnyugtatást-, melyek pajzsként szolgálnak a káosz ellen.”
Így szolgálja a kultúra az ember biztonságérzetét, „rend” szükségletének kielégítését.
Az egyéni szintű megoldás kétféle lehet:
Az egyik, hogy elfogadja a társadalom által biztosított megoldásokat.
Nincs is ezzel addig gond, amíg a „kultúra pajzsai”, a vallásosság, hazaszeretet, hagyományok, stb. elegendőek a biztonságérzet fenntartására. De amikor kulturális átrendeződések zajlanak, akkor ezek az emberek a kulturális hiteiket elveszítve vergődnek a belső rend hiányától.
A másik lehetőség, hogy az egyén megteremti saját belső rendjét, s azt tudatosítja magában, hogy „Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit.”
A teljesítményből származó öröm
Tökéletes élményt általában akkor élünk át, amikor olyan feladatot valósítunk meg sikeresen, amelyek kihívást jelentenek számunkra. Olyan lehetőségeket, amelyekre képességeink legjavát kell mozgósítanunk, illetve megfelelő felkészülést és teljes figyelmet igényelnek.
Ezek a feladatok érdekesek a számunkra, nem unalmasak és megoldhatóak is, ezért nem okoznak szorongást sem. A feladat végzése közben érezzük, hogy bármi történjen is, urai vagyunk a helyzetnek, kontrolláljuk azt.
Az öröm tehát a feladat érdekességéből, a teljesítmény sikerességéből, a kontroll gyakorlásából és önmagunkkal való reális elégedettségből származik.
Az autotelikus élmény – az önmagáért való tevékenységből származó öröm
Az autotelikus élmény azt jelenti, hogy a bennünket teljesen lekötő cselekvés belső jutalomértékűvé válik, mert a tevékenység végzése során folyamatos visszajelzést kapunk sikerességünkről.
„Az autotelikus élmény egy másik szintre emeli az életet, az elidegenedés átadja helyét az elkötelezettségnek, az unalmat felváltja az öröm, a tehetetlenség átváltozik az uralom érzetévé és a pszichikai energia nem vész el külső célok szolgálatában, ehelyett az Én-érzetet erősíti. Amikor egy tevékenység belső jutalommal bír, az élet már a jelenben igazolást nyer, és nincs szükség arra, hogy túszul ejtsék valami eljövendő képzeletbeli jutalom kedvéért.”
Csikszentmihályi Mihály kutatásai szerint az örömteli élmény keletkezésének nyolc alapvető eleme van:
- a felkészültséget kívánó feladat
- a cselekvés és a figyelem egyé olvadása
- a világos célok és
- a folyamatos visszacsatolás
- a feladatra való összpontosítás /elkötelezettség /
- a cselekedetek feletti kontroll / magabiztosság /
- az éntudat "elvesztése" /háttérbe szorulása /
- az idő átalakulása /az idő érzet megváltozása /
Ha találtunk olyan tevékenységet, amelyben képesek vagyunk áramlat-élmény átélésére az nagyon jó, mert ezzel képesek vagyunk rendet teremteni tudatunkban, s javíthatjuk vele életminőségünket, de veszélyes is lehet, mert rabjává is válhatunk. „Az Én foglya lesz a rend egy bizonyos adott formájának, és nem akar többé foglalkozni az élet kétes és zavaros dolgaival.” Tehát nemcsak olyan dolgoknak kell átadnunk magunkat, amelyről tudjuk, hogy örömet okoznak nekünk, hanem inkább képeseknek kell lennünk minden tevékenységünkben örömet találni. Ennek „titka” pedig az, hogy figyelmünket mindig jelenünkre összpontosítjuk, mindig annak kell szentelnünk teljes figyelmünket, amit éppen csinálunk. Aki erre képes, az céljait követve, mindig szem előtt tartja azt is, hogy nem csak a cél elérése okozhat örömet, hanem a célhoz vezető út is, s így nem felejti örömét lelni a jelenben, s élményeiben megtalálja a boldogságot.
„A külső esemény puszta információként jelenik meg a tudatban, és nem kell, hogy szükségszerűen pozitív vagy negatív értékítélet kapcsolódjon hozzá. Az Én az, amely saját érdekeinek megfelelően értelmezi a nyers információt és eldönti, káros-e valamilyen szempontból vagy sem.”
A figyelemről:
Ahhoz, hogy információk léphessenek be a tudatunkba, figyelmünknek rá kell irányulnia.
A figyelmünket irányíthatjuk szándékosan, de figyelmünket befolyásolhatják, szándékainktól elvonhatják biológiai vagy társadalmi beidegződések is.
Az „Én”:
az önmagunkból és önmagunkról felfogott észleléseken és önmagunk megértésén alapuló, lelki működésekben megnyilvánuló egység, a tudattartalmaknak egy olyan fontos része, amely szinte sosem távolodik el túlságosan a figyelem középpontjából.
Figyelem és Én között kölcsönhatás van. „A figyelem alakítja az Ént, s az Én gyakorol hatást a figyelemre.”
Élményeink függnek attól, mire irányul figyelmünk, s ez függ Énünktől: céljaink, szándékaink dinamikus rendszerétől.
Tevékenységeink megvalósításában és élményeinkben nagy szerepet játszik, hogy képesek vagyunk e figyelmünket hatásosan koncentrálni céljaink, Énünk érdekében.
Lelki entrópia:
Énünk veszélyeztetettségének érzése lelki rendetlenséget (entrópiát) idéz elő.
Ez a veszélyeztetettség érzés erősebb, ha túl nagy jelentőséget tulajdonítunk Énünknek, ha Énünk túlságosan tudatunk előterébe kerül.
Ilyenkor sérülékenyebb lesz Énünk, nő az elidegenedés lehetősége is, és mindez megnehezíti a mással való azonosulást, ami pedig Énünk komplexebbé és erősebbé válásának is feltétele.
Ha figyelmünket képesek vagyunk másra összpontosítani, mint az Én védelmére, ha képesek vagyunk figyelmünket szabadon használni, helyre áll bennünk a lelki rend (negentrópia), mely egyúttal Énünket is erősíti.
A tevékenységben való feloldódás.
Vannak olyan tevékenységek, amelyek igen nagy figyelmet igényelnek, ilyenkor egy időre az egyén Énjét képes tudata hátterében tartani (minél erősebb az Énje, annál inkább képes erre!), s így teljes tudatát kitölti tevékenysége – ez a tevékenységben való feloldódás.
Mivel ezek a feladatok az egyéntől általában csúcsteljesítményt igényelnek, ezért elvégzésük után az egyén ügyesebbnek, rátermettebbnek érezheti magát, ezáltal pozitív gondolatai, érzései megerősítést nyernek, ettől Énje erősebbé és integráltabbá válik, magabiztossága nő.
Így tehát Énünk időleges háttérbeszorítása végül is Énünk növekedését, gazdagodását eredményezi!
A tevékenységekben való feloldódásnak is fontos feltétele, hogy tudjuk figyelmünket összpontosítani, szabadon irányítani, hasznosítani.
Tevékenységünk sikeressége szintén azon múlik, hogy teljes figyelmünket szenteljük neki.
Az is fontos, hogy a feladatra való felkészülésünk során is ugyanolyan odaadóak legyünk, minden lehetséges eset számbavételét, minden lehetséges eszköz előkészítését, illetve a feladat elvégzéséhez szükséges képességeink folyamatos fejlesztését is teljes odaadással, vagyis figyelmünk összpontosításával végezzük.
„Amíg engedelmeskedünk a biológiai hajlamokra épülő, a társadalom által belénk kondicionált inger-reakció mintáknak, addig kívülről irányíthatóak vagyunk.”
Az egyén önállósága azt jelenti, hogy
látszólag minden külső befolyás (kényszer, felügyelet, segítség) nélkül hajt végre bizonyos tevékenységeket.
Ezek a tevékenységek általában egyéni illetve társadalmi szükségleteket elégítenek ki,
ebből adódóan vágyak és elvárások motiválják az egyént a tevékenység végrehajtására s nem biztos, hogy szabad elhatározása vezérli.
Az egyén szabadsága:
nem csupán azt jelenti, hogy szabadnak lenni valamitől,
nem a vágyaktól és elvárásoktól, nem a környezettől, nem a dolgoktól, másoktól és magunktól való szabadulás elidegenedését jelenti, nem csak a negatív szabadságot kell érteni rajta,
hanem a pozitív szabadságot is, tehát azt, hogy szabadnak lenni valamire.
Ez, az egyénnek szabadságot jelent lehetőségeinek megvalósítására, szabadságot jelent függőségek ésszerű elfogadására, és ésszerűtlen függőségek visszautasítására.
Így a szabadság feltétele, hogy az egyén legyen képes:
- felismerni szükségleteit, valódi érdekeit és lehetőségeit,
- felmérni képességeit,
- világosan megfogalmazni céljait,
- pszichikai energiát befektetni céljai eléréséhez,
- s tevékenységei megvalósításában mindezt összeegyeztetni.
Tehát:
megfelelő önismerettel kell rendelkeznie
(identitás, éntudat, énkép, kompetencia, döntéskészség, stb.),
ismernie kell környezetét,
tudnia kell figyelmét irányítani,
cselekvőképesnek kell lennie és
szüksége van önuralomra, kitartásra.
Mindez egyben azt is jelenti, hogy az egyén képes tudatát kontrollálni.
3. Az élmény öröme ........- A REND, a TELJESÍTMÉNY és az AUTOTELIKUS ÉLMÉNY kérdése ...............A rendből származó öröm ...............A teljesítményből származó öröm .............. Az autotelikus élmény:
- az önmagáért való tevékenységből származó öröm
A magyar kiadásról Csíkszentmihályi Mihály művei közül magyarul a Flow című könyv jelent meg elóször. A fordítást Legéndyné Szabó Edit végezte, Boross Ottilia vetette egybe az eredetivel, illetve ellenőrizte szakmailag, és az Akadémiai Kiadó jelentette meg a könyvet 1997-ben.
A könyv célja: „az, hogy a modern pszichológia eszközeivel újra megvizsgálja azt a régi-régi kérdést, hogy mikor érzik magukat az emberek a legboldogabbnak” valamint az áramlat elmélet kijelölheti annak irányát, miként javíthatunk az életünk minőségén. A szerző ebben a 400 oldalas könyvben 20 éves kutatásának alapján fogalmazza meg elméletét, összegzi legfontosabb nézeteit, illetve életművét.
A könyv alapját képező kutatás módszeréről: A szerző a kutatáshoz a sajátmaga által kidolgozott módszert: az „Élményértékelő Mintavételi Eljárást” használta. Ez abból állt, hogy a kísérleti személyeknél lévő „csipogót” a nap legkülönfélébb időpontjaiban megszólaltatták /naponta 56-szor mindenkinél /, és ekkor a kísérleti személyek egy kérdőívet töltöttek ki /arról, hogy hol vannak, mit csinálnak, milyen gondolatok járnak a fejükben, kivel vannak együtt? /, majd egy numerikus skálán értékelniük kellett aktuális tudatállapotukat is /mennyire érzik magukat boldognak, mennyire koncentrálnak valamire mennyire motiváltak, milyen az önértékelésük /. Kb. húsz év alatt 23000 embert kérdeztek meg így, több országban, megtudván legkülönfélébb tevékenységük boldogságtartalmát.
A Flow a pozitívélmények, az élvezet, az öröm, a boldogság és a tökéletes élmény, valamint alapjának, az áramlatnak a leírásával és összetevőinek ismertetésével indul, ezután ismerteti objektív és szubjektív feltételeit, akadályait, majd a lehetőségek felmutatásán átívelve, arra keresi a választ, hogyan adjunk értelmet az életnek.
1. Az újra megtalált boldogság
Bevezetés. Áttekintés. Az elégedetlenség gyökerei.
A kultúra pajzsai. Fedezzük fel újra élményeinket! A felszabadulás útja.
2. A tudat anatómiája
A tudat határai. A figyelem, mint pszichikai energia. Színre lép az én. Rendetlenség a tudatban: lelki entrópia. A tudat rendje. Az áramlat. Komplexitás és az Én fejlődése.
3. Az öröm és az élet minősége
Örömteliség és élvezet. Az örömteliség elemei. Az autotelikus élmény.
4. Az áramlat-élmény feltételei
Áramlat-tevékenységek. Áramlat és kultúra. Az autotelikus személyiség. Az áramlat-emberek.
5. A test az áramlatban
Magasabbra, gyorsabban, erősebben. A mozgás örömei. A szex, mint áramlat. A test feletti végső uralom. A jóga és a harcművészetek. Áramlat az érzékszerveken keresztül. A látás öröme. A zene áramlata. Az ízlelés örömei.
6. A gondolat áramlata
A tudomány anyja. Az elme játékainak szabályai. A szavak játéka. Barátkozzunk Klióval. A tudomány gyönyöre. Amatőrök és hivatásosok. Az élethosszig tartó tanulás kihívása.
7. A munka, mint áramlat
Autotelikus munkások. Autotelikus foglalkozások. A munka paradoxona. A szabadidő elvesztegetése.
8. Az egyedüllétnek és mások társaságának élvezete
Az egyedüllét és a másokkal való együttlét közti konfliktus. A magány fájdalma. A magány megszelídítése. Az áramlat és a család. A baráti társaság élvezete. A tágabb közösség.
9. A káosz kijátszása
A tragédiák átalakítása. Hogyan birkózzunk meg a stresszel? A disszipativ struktúrák hatalma. Az autotelikus Én: összefoglalás
10. Hogyan adjunk értelmet életünknek?
Mit jelent az, hogy értelem. A legfontosabb a célkitűzés. Az elszántság szerepe. A harmónia visszaszerzése. Élettervek és az élet értelme.
Csíkszentmihályi Mihály Amerikában élő és alkotó pedagógus-pszichológus professzor.
1934. szeptember 29-én született Fiumében ahol édesapja a harmincas évek végétől a második világháború végéig az Osztrák-Magyar Monarchia konzuljaként dolgozott.
Fiume egy szép régi város az Adriai tenger partján.
Trianon előtt magyar fennhatóság alatt állt, de 1934-ben Olaszországhoz tartozott, ma pedig Horvátország része, Rijeka a neve.
Csíkszentmihályi Mihály vezetéknevében egy kis székely falu nevét őrzi, ahonnan édesapja Csíkszentmihályi Alfréd származott. Édesanyja Jankovicz Edit volt.
Csíkszentmihályi Mihály olasz iskolákba járt, de nyári szünetekben rendszeresen Magyarországon töltött néhány hetet.
A háború után még néhány évig Olaszországban éltek, majd a család Belgiumba vándorolt, de ekkor a 22 éves Csíkszentmihályi Chicagóba emigrált, hogy ott pszichológiát tanuljon.
Egyetemeit már Amerikában végezte.
Az Illinois-i egyetem és a Chicagói egyetem hallgatója volt.
1961-ben nősült meg. Felesége Izabella Selega lett.
Két gyermeke született Mark és Christopher. Csíkszentmihályi Mihály számára fontos a család, Flow című könyvének ajánlása is nekik szól.
Kedvenc tevékenységei a munkáján kívül a hegymászás, a sakkozás és a történelemmel való foglalkozás.
Csíkszentmihályi Mihály az egyetem elvégzése után tudományos pályán maradt.
Több évtizedes kutatómunkájának középpontjában mindig az élet minősége, az értelmes élet, az emberi kreativitás állt.
Eredményes pszichológiai kutatásaival egyre elismertebbé vált.
1965-71-ig a Lake-Fores College szociológiai és antropológiai tanszékvezető docense.
1971-87 között a Chicagói Egyetem humán fejlődéstani professzora.
1985-87-ig a magatartáskutató tanszék vezetője.
1985-től az Enciklopedia Britannica tanácsadó testületének tagja és szintén
1985-től az I.P. Getty Múzeum tanácsadója.
1984-ben, Brazíliában majd
1990-ben Új-Zélandon Fulbright ösztöndíjas volt.
Írásai folyamatosan jelentek meg. Főbb munkái 1996-ig:
1975 – Beyond Boredan and Anxiety /Az unalmon és a szorongáson túl/
1976 – The Creative Vision /A teremtő látásmód/
1981 – The Meaning of Things /A dolgok jelentése/
1984 – Being Adolescent /Serdülőnek lenni/
1988 – Optimal Experience /Tökéletes élmény/
1990 – Flow – The Pszichology of Optimal Experience ........... /FLOW ¬Áramlat ¬A tökéletes élmény pszichológiája/
1993. The Evolving Self /A fejlődő Én/
1996 – Creativity /Kreativitás/
Csíkszentmihályi Mihály 1998 óta külső tagja az MTA-nak.
Információkat az MTA honlapján találhatunk róla:
A honlap URL címe:
Csíkszentmihályi Mihály ma Chicagóban él és dolgozik.
Munkahelye címe: 5848 Sout University Avenue .................................Chicago, Illinois 60637
Otthoni címe: 5333 South Hyde Park Boulevard .........................Chicago, Illinois 60615
Telefon: 312/493-4681
E-mail: miska@cicero.uchicago.edu
A jegyzetemet 2001- ben készítettem, azóta már sokkal ismertebb lett itthon is a neve.
2007-től a Wikipedián is olvashatunk róla. Csíkszentmihályi Mihály a Wikipedián
A csitári hegyek alatt régen leesett a hó. Azt hallottam, kisangyalom, véled esett el a ló. Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet? Így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a tied.
Amott látok az ég alatt egy madarat repülni, De szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni, Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet, Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet.
Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet, Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet.
Arra alá van egy erdő, jajj de nagyon messze van, kerek erdő közepében két rozmaring bokor van, egyik hajlik vállamra, másik a babáméra így hát kedves kisangyalom tiéd leszek valaha.
Egyik hajlik vállamra, másik a babáméra így hát kedves kisangyalom tiéd leszek valaha.
Mert nem egyszerre járja át a boldogság a testet: előbb csak a tekinteted száll a tárgyakra vissza, s derengő emlékeidet kezded megint szeretni. Aztán a puszta levegőt zamatosabbnak érzed, s hosszan, türelmesen figyelsz mások nehéz szavára; utóbb, ha egymagad vagy is, nem csak magadra gondolsz, s rövidülnek bár napjaid - a jövővel beszélgetsz. S lassan otthon érzed magad szerveid vadonában, felejted beteg csontjaid - életed végtelenség. Megállsz a földön, rengeted - nem fordul ki alólad; és egy jó szóra fölrepülsz a villogó egekbe.
Pedig nem történt semmi más, csak a rend helyre zökkent: kerengtél árván, céltalan a gomolygó sötétben, s fölötted egy csillag kigyúlt - nyíló arany pupilla -, beragyogta a létezés megtestesült csodáit; lombokból lugast kerített a füstös városoknak, kicsalt egy röppenő mosolyt a csüggedt emberekből; elhívta tévelygő szíved az úttalan utakról, testvéreire mutatott a vad testvértelennek; s mert másban lelsz magadra csak - értette ő a titkod -, most benned él, s te benne élsz, egybe-szőtt csillag-ábra; s tudod, már többé nem hagy el tündöklő tisztasága.
Valami furcsa összehangolódás, Valami ritka rend - Széthúzó erők erős egyensúlya, Mély belső bizonyosság idebent - Bizonyosság arról, hogy élni jó, Szenvedni elkerülhetetlen, Szeretni tisztán: megistenülés, Meghalni szép - S a Kifejezést meglelni mindezekhez, Megtalálni a felséges Igét: Az Igét mindezekhez: A Béke ez. Orkán ordíthat aztán odakünt, Robbanhat ezer bomba: kárbament, De kárt nem okozott. Bent: Csend. A Béke itt kezdődik. Bent: Csend. Isten hozott.
Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram
Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett
Minden biztosítékot, és kilógtak a falból
A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul
Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert
Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni - csak azért?
Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel
Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra,
Holott anyámhoz, apámhoz, hugomhoz, az összes
Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi
Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a testét?
Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból,
Amit adott, megőrizni még a szépségét sem,
Csak az életemet meg az ép eszemet - csak azért?
Csak azért nincs jogunk tudni, sőt hallani sem egymásról?
Úgy, hogyha szóba kerül, csak annyit mondhatok:
"Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?"
És ha meghalok, egy szót sem válthatunk előtte,
És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul,
Mintha véletlenül, megyek a koporsója után.
És életemnek az a része elsüllyedt, akárcsak
Az a breton székesegyház, és hiába
Szólal meg odalent a harangja naponta:
Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.
Claude Debussy (1862-1918): "La cathédrale engloutie"
A hídon batyuval megy át egy ember, Ki bejárta Dániát… – Az úton vénasszony fut át És némán járkál egy komondor. S ki titkot tud s fiakra gondol: ’Szürke kandúr lassan pislog, Fénybe’ fürdik és dorombol.
És én és én? Hajó ha volnék, bóbitás, Megállnék most a lusta fényen S ringatnám magam kevélyen. Elomlanék, mint senki más, Megnyílnék Néki, mint a nő És hallgatnék, akárcsak Ő.
Oh holdözön, te végtelen! Nem ér fel hozzád értelem. Miféle bűn a léted mélye, Hogy jussod földünk annyi kéje? – Sugárzik ott fenn s én hagyom. Nem szólok semmit, ő se szól S a hátam borsódzik nagyon.
Te felfaló, te bűvölő, Vagy férfi-e, vagy lusta nő? Anyám vagy-é, vagy kedvesem? Bagoly vagy-é, vagy kerecsen? Szépséggel étetsz, megzavarsz, Fejemben mérgeket kavarsz. Így jár, no lásd, megannyi nép, Ki véled hold-viszonyba lép.
Nem könnyen tűröm könnyűségemet. A ki tudja hányféle bokron szedett szélfútta elveken rögtönzött életet a boldog és komor korlátoltság helyett. Hiányolom, hogy semmilyen lázas tömeg nem zár magába, míg a tér fölött zászlódíszes hajóként száll az erkély, a reflektor csapzott, sötét eget meszel ecsetjével, és fejünk fölött lebeg a fény spirituszában a félve imádott arcél, toronyzene és biztató szózat szemerkél.
Vagy gipszvirág-füzéres egyleti táncterem erotikus erőtereiben foroghatnék – a gyanakvó közfigyelem hideg, színes tűzként futkosna bőrömön, és a kijátszva eleven szabályok szemrehányó szemétől az öröm kockázat és titok láncára fölfűzött tükrös vásári gyöngyszem lenne apróbb szemek között, történet csattanója. Nem véletlen parázs hamu időben, űrbe nyilalló tűszúrás.
Vagy lehetnék szerényebb is? Mintha rongyoszsák borulna ki a déli fényre: egymás hegyén-hátán, a zavaros piac padján megfér a csorba bögre, rozsdás óraszerkezet vagy züllött Ofélia- hajú baba: porcelán arca pozsgás félgömbje fölött üres szemüregbe tűz a nap. Idióta gyerek mosolyával, sima holdarcával nem ítél és nem értékel a boldog, arkangyali tárgyilagosság.
Itt van ez a könyv: szokatlan képet időző címével és egy hegyére állított négyszöggel keretezett, B avagy13-as csomópontú, 3 tagú számsort és 3 tagú betűsort keresztben egyesítő képpel a borítóján.
És itt vagyunk a szokásos olvasói kérdésünkkel, miről szól ez a könyv?
Nem úgy járunk-e vele, mint Mátyás király az okos leánnyal?
Meg is tudjuk, de nem is tudjuk meg, hogy miről szól a könyv.
Sőt!
A könyv tartalmára vonatkozó egyetlen kérdésünkre, kérdések özönét találjuk, mi több:
egyetlen hétköznapi kérdésünkre, az elvárt egyetlen hétköznapi válasz helyett, életünk, az emberi lét „végső” kérdéseivel találjuk szembe magunkat, szinte válaszadásra felszólító jelleggel!
De gondoljunk bele!
Nem kaptuk-e meg ezzel a bevezetővel mégis, az elvárásainknak megfelelő, egyetlen konkrét választ arra, hogy miről szól ez a könyv?
Ha rászánjuk magunkat a könyv elolvasására, megismerhetjük a szerző válaszait a felsorolt kérdésekre.
De talán, pontosabb úgy fogalmazni, (s ezzel Birtalan Balázs, mondanivalójának „pontos megfogalmazásra törekvés”-ére is utalok!), hogy megismerhetjük azokat a kulturális elméleteket, elveket, eljárásokat, gondolatokat, amelyek a szerző életét, eddigi személyiségfejlődését meghatározták, s amelyeket nem csupán maga számára érez fontosnak, hanem mindannyiunk számára megfontolandónak tart!
A bevezetőben felsorolt kérdések valóban fontosak, az emberi létet érintő, „végső kérdések”, de hiányzik közülük az a kérdés, ami talán a szerzőt legtovább foglalkoztathatta, életét meghatározta!
Az utolsó előtti fejezetben, a befejezés előtt, végül mégis csak megtaláljuk.
A kérdés pedig a következő: „Ki ez az ember”
A fejezet Jézus, kettős természetéről, halandó és halhatatlan, emberi és Isteni mivoltáról szól.
Úgy érzem, ez központi kérdése a szerzőnek, még ha (vagy éppen azért?) a könyv vége felé helyezte is el.
Végül is minden szál itt fut össze, ez a rejtély kulcsa, a végső válasz a megnyugtató zárszó előtt.
Erre a kérdésre, az író, egy gondolkodó, talán néha túlságosan is intellektualizáló, minden helyzetben a dolgok megértésére törekvő ember, válogat az elmúlt 2000 évben felhalmozott válaszok között, megpróbálja azokat magában integrálni és szavakba foglalva, újrafogalmazni, érthetővé tenni számunkra, és talán a maga számára is úgy, hogy az leginkább kifejezze a maga belső tapasztalatát, mondanivalóját.
A szerző alcímként a „Mémtörténet” kifejezést választotta, evvel jelezve, hogy a „mém” szó fontos számára, de aztán később nem fejti ki bővebben az ehhez fűződő elméletet, csak egy Mérő László fogalommal határozza meg, mi az a „mém”:
„Mémeknek tekintjük a gondolatoknak azokat a legkisebb, már önmagában is értelmes egységeit, amelyek nem genetikusan meghatározottak, és amelyek eléggé megbízhatóan és termékenyen másolódnak az egyik ember agyából a másikba”
Habár a „memetika” egy érdekes elmélet, örülök, hogy nem ismerteti a szerző, mert a „memetika” nem veszi kellőképpen figyelembe az embert, mint értékválasztó, értékközvetítő személyiséget, mondhatni elidegeníti az embert saját tudatától.
A „memetikában” egy prófétát is csak egy „mémfertőzés” hatásos terjesztőjeként definiálnának, akinek hatásossága esetleg elmarad egy gügye reklámot terjesztők mögött.
Birtalan Balázs viszont értékközvetítő.
És most ez alatt nem csupán az általa közvetített kulturális információk értékét, hanem sokkal inkább a „jóindulatúan és felelősen értékelő, felnőtt” emberi magatartás értékét értem.
A kultúra folyamából „aranymosóként” meregeti, szűri az információkat, tudatosan válogatja, értékeli, és csak az „élet aranyát” tartja meg, azt, ami az emberi létezést, a belső és külső egyensúlyt szolgálja.
„Ideákról és ideológiákról, hitekről és hiedelmekről, egyéni és közösségi viselkedésformákról, valamint ezek lehetséges alternatíváiról szól”, hogy felismerjük életünket, környezetünket fenyegető veszélyeket és tehessünk önmagunk, a környezetünk, az emberiség továbbéléséért.
A szerző önéletrajzként határozza meg a könyv műfaját. Bevezetőjében szabadkozik, hogy nem talált más formát mondanivalójának közvetítésére.
Nyilvánvaló, hogy műfajválasztásában művészi ambíciói, exhibicionizmusa is megnyilvánul, és mégsem öncélú, csupán magamutogatásra szolgáló, hanem fontos tanulságokat felmutató írás.
Önéletrajz, bár nem az író életeseményei állnak a központban. Mégis, mire a könyvben eljutunk a Jézusi „Ki ez az ember” kérdéshez, addigra körvonalazódhat bennünk az is, ki ez az ember, aki a könyvet írta.
Az író, könyvéből kirajzolódó személyiségrajzát elkészíteni nem érzem feladatomnak, akit érdekel, olvassa el a könyvet.
A könyv 10 fejezetből áll, minden fejezetben találhatóak versek is, melyek szervesen ágyazódnak bele a könyv szövegébe. Érzelmi töltést adva az értelmező mondatoknak, vagy a letisztult, fogalmak nyomán csillan föl az indulatoktól terhes verssorok értelme.
1. fejezet:
A bevezetés: vallomás az írásról, a könyv keletkezéséről, céljáról, cím és műfajválasztásról
2-3. fejezet:
Hogyan jutott el a jelenig, a szerző és a világ, egyéni és globális feszültségekről szól
4-5-6-7. fejezet:
A személyes és társas harmóniához, az együttéléshez szükséges megértés és elfogadás jelentőségéről és lehetőségeiről szól:
az erőszak mentes kommunikációról,
a pszichoterápia tanulságairól, önmagunk és belső világunk elfogadásáról,
a felnőtté válás folyamatáról,
a képzelet teremtő erejéről, valamint
a másság, a sokszínű élet elfogadásáról és az életellenesség elutasításáról
8. fejezet:
A keresztény egyházról és a vallásról, azok „szeretetlenségéről”, és ellentmondásosságukról, a szeretet intézményesíthetetlenségéről szól
9. fejezet:
A szeretetről, az emberi jövőért való önkéntes felelősségről, a Jézusi példáról, személyes hitéről szól
10. fejezet:
Minden szeretetteljes lehetőség dicsérete
Érdekes, emberi és tanulságos ez a könyv.
Gondolkodásra késztetett, és ezt szeretem.
Aminek nagyon tudtam volna még örülni, az egy részletes függelék a könyv végén, ami tartalmazza a könyvben használt idegen kifejezések meghatározásait, a könyvben ki nem fejtett, de azokra hivatkozó elvek, elméletek rövid magyarázatait, és a könyvben megnevezett személyiségek, filozófusok, tudósok, írók, költők stb. jegyzékét
De ezen a lista iránti igényem, már lehet, hogy inkább csak rólam szól.
Összegezve:
A könyv, útkeresés, az emberi lélek ismerős és ismeretlen, félelmetes és megnyugtató vidékekein át, mondanivalója, pedig az hogy törekedjünk összeköttetést találni belső ellentmondásink között, megnyugtatóan összeegyeztetni, vágyainkat és lehetőségeinket, érzéseinket és gondolatainkat, kérdéseinket és válaszainkat, szándékainkat és tevékenységeinket, békességet, harmóniát teremtve belső és külső világunkban.
Nekem tetszett a könyv.
Sok hasonlóságot érzek fogalomalkotásra törekvéseinkben, annak ellenére, hogy gondolkodásunk viszonyítási alapjai, világképünk, és a világképünk kifejezésére használt nomenklatura néhol eltérő.
Vannak hasonló „tudatmódosítóink” de nem teljesen azonosak.
Mindezek ellenére, ha néha más úton, és más elméleteken, könyveken, tapasztalatokon keresztül is, de mégis ugyanazokhoz az értékekhez jutottam, mint ő.
Birtalan Balázs, Aszalt szilva naplementekor című könyvében megfogalmazott mondanivalójával egyetértek.
Úgy gondolom, ez a mondanivaló tényleg mondani való!
